Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az első 3D-s pornó Hong Kongban lenyomta az Avatart

2011.04.16. 19:30 koimbra 40 komment

Az Avatar világraszóló sikere után a producerek még a vajaskenyeret is 3D-ben filmeznék, ha úgy gondolnák, hogy az profitot hozna. Hong Kongban elkészítettek az 1991-es Sex and Zen folytatását, melyet nem szokványos 2D-ben  lehetett megtekinteni, hanem hozzácsaptak még egy dimenziót. A nép pedig tódult rá. A produkció 2,78 millió dollár hong kongi dollárt (kb 357.000 amerikai dollár) termelt az első napon, amely lekörözte az Avatart is. James Cameron műve ugyanis "csak" 2,5 millió hong kongi dollárt fialt az első napon.

A Fox Newsnak egy nő a következőket mondta : "Nem járok gyakran moziba, de ez túl jónak hangzik, hogy csak úgy kihagyjam. Egyszerűen látni akarom, hogy a vásznon milyen a pornó 3D-ben."

A produktum híre rengeteg ázsiai országba eljutott, többek között Japánban és Dél-Koreában is érdeklődnek iránta, de Európában és Amerikában felfigyeltek rá. Mindenesetre a folytatást betervezték, hadd folyjon a lé meg más is. "A pénztáraknál elért sikerétől függ, de reméljük, hogy az új szereplőgárdával 2011 vége felé hozzá tudunk látni a folytatáshoz" . - mondta Stephen Shiu Jr a Hollywood Reporternek.

Címkék: xxx 3d miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr552831688

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Merevedési zavaraim kezdődtek 2011.04.17. 22:21:29

Harmincnyolc éves férfi vagyok, merevedési zavaraim kezdődtek fél éve, házasságban élek, két gyermeket nevelünk, ön szerint inkább szakorvoshoz forduljak, urologushoz, vagy pszichológushoz? Kedves Levélíró! Először az urológust javaslom, amivel mind...

Trackback: Felszabadult szexualitás? 2011.04.17. 22:20:52

Általános vélekedés szerint az ún. szexuális forradalom óta szex terén roppant nyitottak vagyunk. Annyira, hogy már-már túlzás -teszik hozzá sokan-. Igen? Akkor tessék nekem hétköznapi, használható szavakat ír...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

COLT 2011.04.16. 19:55:33

:D, én nem tudom, de valahogy azt nem akarom látni ahogy (próbálok finoman fogalmazni...) egy ondós f*sz lóg a pofámba, meg a popcornomba...

FreeFantasyFilms · http://f3online.tk/ 2011.04.16. 20:00:05

ÍGy legalább van is értelme a 3D-nek.

Mese92 2011.04.16. 20:42:13

Remek. Moziba járok elélvezni -.-

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.04.16. 20:49:19

@COLT: ha neked ez jut eszedbe a 3D pornóról a 3D-s giga csöcsökről.. :P
Ha meg 3D-s leszbi filmet nézel, akkor max egy műbroki figyel be. =)

COLT 2011.04.16. 21:10:06

@FreeFantasyFilms: Olyasmi, bár én valahogy úgy vagyok ezzel a pornósdival, hogy van olyan kor amikor már ciki ezt nézni/csinálni. Személy szerint engem teljesen hidegen hagy a pornó, annyi köze van a szexhez mint a tipli vodkának a piához...

FreeFantasyFilms · http://f3online.tk/ 2011.04.17. 06:27:41

@COLT: Persze, ezt minden értelmes ember elismeri. De attól még úgy érzem ez az első rendeltetés-szerű alkalmazása a 3D-nek :D

countrypecos 2011.04.17. 08:42:58

@Mese92: Otthon nincs minden rendben ezen a téren, hogy moziba kell menni? XD Bocs, nem tudtam kihagyni. :P

A "producerek még a vajaskenyeret is 3D-ben filmeznék"- ezen a dumán marha nagyot röhögtem. XD

L'Angelus 2011.04.17. 09:50:21

Még annak is örülnék, ha a Maci Laci nyomta le az Avatat!

COLT 2011.04.17. 10:16:17

@duckit: Jobban belegondolva...Bár azért 3 évesen nézegetni a youpornt elég gáz:D meg 78 évesen is:D
@FreeFantasyFilms:
Szerintem a horror filmekben van rendeltetés szerű használata, de ez magánvélemény. Egy akció filmet, pl. a Die Hard 5-öt nem tudom elképzelni 3D-ben. Mondjuk tagadhatatlan tény hogy nagy lenne az érdeklődés egy 3D-s pornófilmre, a magyar mozikban is. Érdekes lenne:D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.04.17. 11:57:39

nem meglepő, a pornó mindig kelendő volt...

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.04.17. 12:48:17

Ez azért több, mint nevetséges.

COLT 2011.04.17. 13:21:08

@Sparrow: enyhén. kiégtek a nagy filmgyárasok, úgy látszik már csak a látványra mennek...:D

Mese92 2011.04.17. 13:25:52

@countrypecos: Amellett gondoltam :D LOL

countrypecos 2011.04.17. 14:28:48

@Mese92: :O Aaaaaz iiiigeeeeeen!!! XD Telhetetlen egy csaj vagy Te! :P

Na, befejeztem. :)

Egyébként volt a Trópusi viharban is, hogy a pornó döntötte el a két formátum közötti "háború" kimenetelét. Így lett a blu-ray a HDdvd helyett.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.04.17. 16:29:22

több megaszondó/szakértő is megmondta, -szerintem abszolút jogosan, -
A PORNÓ A FEJLŐDÉS MOTORJA.

Kuruttya 2011.04.17. 16:37:10

Én simán megnézném.

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.04.17. 17:06:51

Ezzel a cikkel mindössze annyi a gond, hogy baromság az egész.

A Sex&Zen 3D ugyanúgy nem pornó, ahogy az eredeti, '91-es sem volt az (meg a folytatásai sem), hanem soft-core erotikus film / vígjáték / kosztümös kalandfilm.

Egyébként már az eredeti is hatalmas kasszasiker volt a maga korában, nem csoda, hogy újra előszedték, a kedves cikkíró meg esetleg vehetné a fáradtságot, hogy utánanézzen annak amiről ír.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.04.17. 17:45:30

@Case: Ha egyszer mindenhol pornóként emlegetik az új változatot, attól még nem kell megnéznem, hogy az -e:) Az elsőről meg gyakorlatilag nem is írtam semmit. De kösz, hogy felvilágosítottál.

K úr 2011.04.17. 17:48:26

@Case: Az eredeti veretes (kínai vagy japán) regény se volt rossz, amiből készült, a címére már nem emlékszem. Az biztos, hogy nem Szex és Zen...

Bellagio 2011.04.17. 17:53:02

@szorokin:

Pont ezt akartam irni en is!

Spawn85 2011.04.17. 17:55:12

@countrypecos: "Egyébként volt a Trópusi viharban is, hogy a pornó döntötte el a két formátum közötti "háború" kimenetelét. Így lett a blu-ray a HDdvd helyett. "

Igen, és ha jól emlékszem, ez valóban így is történt.

COLT 2011.04.17. 18:24:14

@Case:kurvára mindegy hogy pornó-e, vagy sem. pont leszarjuk, elhiszed?:D

este ráérek 2011.04.17. 18:43:04

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:
Apám én meg vagy hetven éve várom, hogy elmúljon ez a színes film mizéria! De csak nem akar,basszus

Sok hasznos info egy helyen! · http://www.zseni.info 2011.04.17. 20:47:00

íme itt a tény mindenki bukik a pornóra pláne ha az 3D ben van:D

is 2011.04.17. 21:37:57

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: a színes mánia is lecsengett. kihalt a fekete-fehér.

vrango 2011.04.17. 22:10:30

A következő blockbuster az Avatar 3D-s pornóverziója lehet majd :)

koncerttahó 2011.04.18. 00:17:27

ki a f@sz fizet be erre, mikor két jegy árából már igazi nőt is kapni.

taxi546 2011.04.18. 00:34:07

Nekem elég lenne 3P is. :D

úgyiselfelejtem 2011.04.18. 06:47:47

@Spawn85: "@countrypecos: "Egyébként volt a Trópusi viharban is, hogy a pornó döntötte el a két formátum közötti "háború" kimenetelét. Így lett a blu-ray a HDdvd helyett. "

Igen, és ha jól emlékszem, ez valóban így is történt. "

Rosszul emlékeztek. A HDDVD mögül egyszerre csak kihátráltak a Filmgyárak/forgalmazók.
A pornónak már régóta az internet a fô médiája. Ott is az ingyenes a népszerû.
Szóval a pornó sem akkora biznisz, mint rég :)

countrypecos 2011.04.18. 07:11:00

@úgyiselfelejtem: Köszi! Sokat tudsz a témáról. :P

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.04.18. 09:05:56

Igazából ér ennyit ez a hír, mint amennyire túlbeszélitek????

Csak érdeklődöm.

COLT 2011.04.18. 15:33:50

@Rock 'n Roll Nigger: Vagy mondjuk keresel egy rendes barátnőt, akit nem csak a moziban láthatsz, és fizetni se kell nagyon a szolgáltatásaiért, és még nagyjából a betegségektől is védve van. Bár rohadtul a semmiről beszélünk:D
süti beállítások módosítása