Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kémkölykök 4 előzetes

2011.05.31. 11:31 koimbra 14 komment

Nagy talány, hogy Robert Rodriguez, aki olyan filmeket produkált, mint a Desperado és a Sin City miért pazarolja a tehetségét családi alkotásokra? Ahelyett, hogy minden figyelmét a Sin City 2-nek (egyáltalán lesz ebből valami?) szentelné vagy inkább a Vörös Szonját, esetleg a Deadpoolt dirigálná le, inkább a Kémkölykök negyedik felvonását hozzá el. Az első három részben megismert Alexa Vega és Daryl Sabara ezúttal csak mellékszereplők lesz, új gyerkőcöket állítanak a középpontba.

Rowan Blanchard és Mason Cook ikertesókat játszanak, akik nem túlzottan kedvelik mostohaanyjukat. Hamarosan kiderül, hogy a nő (Jessica Alba) egy visszavonult kém és újra aktivizálnia kell magát, mert a világ veszélybe került és az ikrek is tudnak segíteni a The Timekeeper (Jeremy Piven) megállításában. Antonio Banderas  szakított rá időt, hogy felbukkanjon a filmben és Danny Trejo is látható lesz. A film elvileg 3D-ben kerül a mozikba, a trailerben viszont 4D olvasható, látható, hallható, egyelőre nem tudni, hogy ezt komolyan gondolják vagy csak poén.

Címkék: trailer sequel fantasyelőzetes kémkölykök 4 kémkölyök

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr252945641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2011.05.31. 11:53:39

Az a nagy igazság, hogy onnantól kezdve, hogy Jessica Alba szerepel benne, nem igazán érdekel, hogy milyen lesz a film, mindenképpen meg fogom nézni.

gisss 2011.05.31. 12:22:03

Jézusom. Ezt még Alba se tudja ellensúlyozni.

Attila1234 2011.05.31. 12:27:25

Robert Rodriguez elvesztett egy fogadást?? Fel nem fogom, hogy miért pazarolja ilyen szarokra a tehetségét meg az idejét, amikor elég lenne bármelyik nickel odeonos rendező is.

"... in fóór díí"

Elmentek ti...

A nép fia 2011.05.31. 12:46:27

4D? Biztosan Spy Kidddds.

Azt a részt láttam, amiben Sly 4 vagy 5 karaktert játszott. Kb. 25 percig bírták az idegeim.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.31. 13:32:46

minek ebből 4ik rész?
Az első 3 is felesleges volt... :S

I3eni 2011.05.31. 14:10:38

Basszus ha ezt április 1-én olvastam volna még röhögök is egy jót.. ja bocs... így is szakadok :D

mr.rogers 2011.05.31. 14:15:40

4D-ben szagok is lesznek? :D

Spawn85 2011.05.31. 14:20:18

Na, ez a 4D elsőre fel sem tűnt. :)

Amúgy volt már olyan Robert Rodriguez film, amiben Danny Trejo nem volt benne?

Shyllard 2011.05.31. 14:59:22

Kicsiként szerettem az első hármat nagyon, úgyhogy én ezt sem fogom kihagyni, már csak a régi szép idők emléke miatt. A 3. pedig mondhat aki amit akar, nagyon adta Sly-al együtt :D Jessica Alba miatt meg alap, h nézős, bármi is legyen a film címe... Bár egy Alan Cumming cameo sokat dobna a filmen :)

COLT 2011.05.31. 17:53:28

Jessica Alba ritka jó csaj, de ettől függetlenül nem tudom hogy megnézem-e. Mondjuk a 3at láttam a megjelenéskor, 3dben utoljára spykids szériából.

A nép fia 2011.05.31. 18:40:12

@Spawn85: Ha jól tudom, rokonok. De ebben nem vagyok biztos, csak mintha olvastam volna valahol. Nem lepődnék meg. :-)

@mr.rogers:
Koreában vannak 4D-s mozik. Ha jól tudom, akkor a székek rázkódásával operálnak. A szag azért necces, mert nem biztos, hogy elillan az előző addigra, míg jönne a következő. A füst és pára szintén ilyen dolog. Vagy pedig olyan elszívó-rendszerekre van szükség, hogy a légkondi zaja elnyomná a film hangját. :-D :-D

Spawn85 2011.06.01. 01:33:03

@A nép fia: Ja tényleg, most hogy mondod, nekem is rémlik, hogy mintha valami rokonság lenne köztük.

Atkakukac1989 2011.06.01. 18:16:13

Se köpni, se nyelni.. ez szánalmas.. a színvonal kábé az Alvin és a mókusok és a Maci Laci szint.

COLT 2011.06.01. 18:29:19

@Atkakukac1989: A célközönségnek (ami nem a 22 évet takarja) pont megfelelő lesz. Egyébként meg szerény véleményem is ez, ellenben Alba meg Trejo elviszi a hátán a filmet.
süti beállítások módosítása