Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: Az elsők
2011.06.05. 19:10 1 komment
Észak-amerikai box office
Az X-Men 2000-ben mutatkozott be a mozikban, a kasszákba került milliók láttán szerencsére többször is feltűntek a vásznakon. Ezúttal egy előzményfilmmel örvendeztették meg a rajongókat, a stúdió pedig elvárásait egy 60+ millió dolláros hétvégére lőtte be. Joggal reménykedhettek, hiszen a kritikák többsége kedvelte a produkciót, ám ennek ellenére mégsem szakított túl sokat. 56 millió dolláros hétvégét sikerült produkálnia, csak összehasonlításképp az első 54,4 millióval, a folytatás 85,5 millióval, a harmadik 102,7 millióval kezdett, a Wolverine kaland pedig 85 milliót kasszírozott. Tehát szinte az első felvonással megegyező számokat hozott Az elsők, így elviek hasonló végeredményre számíthat, azaz olyan 160 millió környékén távozhat a mozikból. 87 %-on áll a Rotten Tomatoes-on, az Entertainment Spectrum szerint ez a film volt a legjobb ebben a franchise-ban, hangulatban visszatér az első két részhez és elfeledteti az X-Men 3 és a Wolverine műveket.
Régebben bemutatott filmek: A mutánsok eljövetele véget vetett a Másnaposok 2 uralmának, ami így lecsúszott a második helyre és e mellett még 62 %-os csökkenést is kénytelen volt lenyelni. Az első rész csak 27,1 %-kal termelt kevesebbet második hétvégéjére, de csak 104 milliónál járt, míg a második eddig már 187 milliót hozott. Nem is kérdés, hogy a 200 millió meglesz, de ilyen csökkenések mellett nem valószínű, hogy hozza elődje végösszegét. A Warner azonban nem panaszkodik, a harmadik felvonás tuti el fog jönni. Nem úgy megy a pandalírozás, ahogy azt a DreamWorksnél várták volna, eleve elég szerényen indult a Kung Fu Panda 2 pályafutása, ráadásul megfelezte (-49 %) bevételét. Az első 44 %-kal gyűjtött kevesebbet második hétvégéjére és 117 milliónál vert tanyát, de ez akkor 33 millió dollár pluszt jelentett és végül 215 milliónál hagyta el a mozikat. A második rész 24,3 millió dollárt szerzett, amivel épphogy áthaladt a 100-as vonalon. 190 millió dollárral kezdheti a jövő hetet a Karib-tenger kalózai 4, aminek újból nagyobb negatív változást kell elviselnie, Sparrow kapitányék örülhetnek, ha a 250 millió dollár összejön. Thor tovább küzd, 4 millióval gazdagodott, míg a Halálos iramban 5 egy kis nitro segítségével átlépte a 200 milliós vonalat. Talán Vin Dieselék voltak egyedüliek ezen a nyáron, akik bevétel szempontjából nem okoztak csalódást, bár Sparrow kapitányék sem fognak panaszkodni a nem túl vidám amerikai bevétel mellett, hisz' eddig 700 milliónak örülhetnek. Woody Allen filmjét már 147 helyen adják, ami közel 3 millió dollárt kasszírozott, ezzel a nyolcadik helyet szerezte meg. 20 helye megy a The Tree of Life, 621.000 dollár a hétvége eredménye.
A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja.
Cím | Hétvégi bevétel | Eddigi bevétel | Változás %-ban | Büdzsé | Info |
---|---|---|---|---|---|
X-Men: Az elsők | 56,00 | 56,00 | - | 160 | |
|
|
| - |
| |
|
|
|
|
| Előzetes, a gonoszok, jelenetek
|
Karib-tenger kalózai 4 | 18,01 | 190,25 | - 54,8 | 250 | |
Koszorús-lányok | 12,12 | 107,25 | - 26,7 | 32 | |
Thor | 4,20 | 169,07 | - 55,9 | 150 | |
Halálos iramban 5 | 3,24 | 202,05 | - 49,4 | 125 |
|
Midnight in Paris | 2,91 | 6,94 | + 51,1 | 30 | |
Jumping the Broom | 0,86 | 35,92 | - 52,6 | 6,6 |
|
Something Borrowed | 0,83 | 36,66 | - 55,1 | 35 |
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.