Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Mission Impossible - Ghost Protocol előzetes - Curise és Renner lehetetlen küldetése

2011.06.29. 10:40 koimbra 19 komment

Tom Cruise főszereplésével és Brian De Palma vezényletével készült el a Mission Impossible sorozat filmváltozata, amelyen azért néhány rajongó felszisszenhetett. A produkció elég szépen hozott, nem csoda, hogy az akciófilmek egyik királyát, John Woo-t kérték fel a folytatás megrendezésére. Majd érkezett a harmadik felvonás J.J. Abrams-től, ami már nem teljesített Amerikában úgy, ahogy azt a stúdió elvárta volna. Állítólag Cruise és a Paramount összerúgta a port, azt fontolgatták, hogy a negyedik MI filmre mást kérnek fel főszereplőnek. A nézeteltérést sikerült elsimítani, azonban a színész ultimátumot kapott: ha a Kéjjel-nappal (Knight & Day) úgy termeli a milliókat, ahogy ők szeretnék, akkor a Mission Impossible 4-ben a színész lehet a főszereplő. Nos, a dolog nem jött be, így a forgatókönyvön is végezték némi átírást. Cruise ugyan maradt a középpontban, de a cél az volt, hogy egy új ügynököt mutassanak be, aki egyenrangú partnere lenne a Cruise által játszott Ethan Huntnak és az ötödik felvonásban már ő lehetne a főszereplő. Jeremy Rennert szerződtették le a feladatra, ha nem bukik a film, akkor az ötödikben Cruise háttérbe szorulna.

Az IMF-et bezárják, mikor belekeveredik egy nemzetközi terrortevékenységbe. Huntra és csapatára hárul a feladat, hogy tisztára mossa a szervezet nevét, be kell épülniük az alvilágba. Nem számíthatnak arra, hogy jön a segítség, nem számíthatnak másra saját magukon kívül.

A kemény csaj Paula Patton lesz, Simon Pegg ismét tiszteletét teszi és Anil Kapoor is látható lesz. Ezen kívül A tetovált lány svéd franchise-ban megismert oknyomozó riporter, Michael Nygyst is látható lesz a produkcióban, akinek negatív figurát kell eljátszania. Brad Bird eleddig animációs alkotásokat készített, neki köszönhető a L'ecsó (Ratatouille) és A hihetetlen család (The Incredibles), meg kell mutatnia, hogy élőszereplős filmek terén is megállja a helyét. A film kamerás előzetesének verziója pár nappal ezelőtt kiszivárgott a netre, de végre befutott egy jobb változat is.

Címkék: trailer sequel mission impossible akcióelőzetes mission impossible 4

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr893023990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dean6 2011.06.29. 10:54:19

Jól néz ki.A 3.rész nagyon nagy volt.Az 1. úgy ahogy elment ,de a 2.borzalmas volt szerintem.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.06.29. 10:57:31

Az első rész nagyon nem tetszett, kezdve onnan, hogy Jim Phelpsből árulót csináltak. A folytatás nem jött, a harmadikra viszont félre tudtam tenni azt, hogy összehasonlítsam a sorozattal és nagyon tetszett. Azóta megint láttam a másodikat, de továbbra sem volt tetszetős. Ráadásul abban ezt a más arcát lemásoljuk dolgot annyiszor elsütik, hogy az már sok.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.29. 11:03:38

Az első még a sorozatot "próbálta" követni valamennyire, nem is volt olyan rossz, a második tetszett igazán, a 3ik nagyon nem, erre kíváncsi leszek, aztán lehet temetni kell...

Shyllard 2011.06.29. 11:08:35

Nah ebből is csak egy részt láttam, azt sem tudom melyiket, viszont ez a trailer nagyon tetszetős, sztem végig is szenvedem a sorozatot, már csak Simon Pegg miatt is :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.29. 11:12:18

@Dean6: @koimbra: érdekes, hogy a második csak nekem tetszett.

gisss 2011.06.29. 11:55:50

Eddig nekem a 3ik jött be legjobban, lehet azért mert Abrams kicsit máshogy közelítette meg a dolgot, több volt benne a karakter központú dráma, hihetőbb volt az egész, az meg hogy végig nem áruljuk el hogy minek a megszerzése miatt folyt az egész film, na az meg egy jó nagy arcon rúgása volt a nézőnek:D
Ez meg eddig tetszetős. Jót fog tenni a friss vér, remélem tényleg egyenrangú lesz Renner Cruissal, az meg hogy Pegg tényleges akcióban lesz, megér egy mozijegyet:D A Vaskabátosokban már bizonyította hogy nagy akciósztár lenne ő ha akarná:D

Gobiakos 2011.06.29. 14:25:50

Tetszik a trailer, annak ellenére, hogy rommá van vágva. Várom a filmet, bár félő, hogy Cruise oldaláról inkább Renner-ére billentik a mérleget, mivel ha jól tudom vele és egyben Cruise nélkül kívánják majd folytatni a franchie-st. Kár volna...

Alex Mahone 2011.06.29. 16:25:08

"A film kamerás verziója pár nappal ezelőtt kiszivárgott a netre" Nem az előzetesé?
Egyébként fogalmam sincs miért, eddig mind az összes rész kimaradt nálam, egy M:I-filmet nem láttam, viszont ezzel tenni fogok egy próbát, bitang jól néz ki így előzetes alapján.

Blake007 2011.06.29. 17:11:14

A második rész annyira gagyi volt, meg annyira szar története volt, hogy aranymálna kategória. .Első szerintem a leginkább sorozatot idéző. A 3. is nagyon jó, úgyhogy kap talán egy esélyt ez is.

Tipca 2011.06.29. 17:11:19

Az első rész nagyon tetszett, a harmadik még inkább, a másodikra viszont nem is igen emlékszem, hogy mi volt benne. :S Sőt, egyáltalán nem.
A negyedik előzetese meg... hát, hogy úgy mondjam, nem igazán nyerte el a tetszésemet. Túl vontatott, túl töredezett, túl akadozó, kábé mint az M:I theme a végén.

COLT 2011.06.29. 20:14:43

A 3. jó volt, az elsőt utáltam, a második meg elment.

COLT 2011.06.29. 20:24:06

Király, egy az egybe olyan érzésem van mint a DIe Hard 4.0 trailerjénél volt, király lesz ez még, ellenben folytatni már nem kéne. Imaxbe tuti nézős.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.06.29. 22:50:42

@Alex Mahone: Deh, a kamerás előzetes, méghozzá franciául, ha minden igaz.

COLT 2011.06.30. 10:23:51

@koimbra: Ahhoz képest elég jó a minősége.

Rolee83 2011.07.01. 00:05:02

Az első rész nem tetszett, viszont a 2. és 3. kedvenc! Remélem ez a rész is tartja a szintet!! Várós!

COLT 2011.07.01. 10:18:18

Áh, szerintem felesleges Rennerre építeni, nem kell ide több rész.

Spawn85 2011.07.01. 15:10:09

Nekem az első rész tetszett (bár a Jim Phelps-ből árulót csináltak tényleg nem volt jó ötlet), a második kevésbé. (Bár a végén az akció rendben volt.) A harmadik viszont megint korrekt alkotás volt.

Buchek8 2011.08.04. 21:04:45

Nem gyenge, várom már nagyon.
süti beállítások módosítása