Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

80-as évek: 48 óra

2011.07.03. 14:49 koimbra 17 komment

Jack Cates eléri, hogy 48 órára kiengedjék a sittről Reggie Hammondot, akinek segítségével fel tudnak göngyölíteni egy ügyet.

Eddie Murphy élete első szerepe volt és rögtön ismertté vált, később is olyan fickókat alakított, akiknek folyamatosan jár a szája. A 48 órát a Szerepcsere és a Beverly Hills-i zsaru követte, ezek segítségével a 80-as évek egyik legnagyobb sztárjává vált. A 90-es évek közepére karrierje kissé megroggyant, a Dr. Dolittle-vel és A bölcsek kövére franchise-zal sikerült elérnie nagyobb sikereket elérnie, a hírneve azonban eléggé megkopott, inkább humortalan filmeket vállal be és egyre több a bukta is. Nick Nolte mögött ekkor már volt pár alkotás (pl. A mélség, Dobogó szív), ő azonban nem ragadt le egy műfajnál, játszott drámákban, vígjátékokban, thrillerekben. többek között látható volt a Cape Fear - A Rettegés foka, Különös kegyetlenséggel, A zűr bajjal jár filmekben. Később elmaradoztak a főszerepek és a nagyobb filmek, így mellékszereplőként erősítette egyes alkotások színvonalát. Walter Hill a 48 óra előtt már letudta A gengszterek sofőrjét és a Harcosokat, előtte állt a Vörös zsaru, a Trespass és Az utolsó emberig. 2000-ben a Szupernova sci-fivel égette magát, a Vitathatlan börtönbunyós film nem tette helyre karrierjét, de talán majd a Sylvester Stallonéval készülő Headshot akcióval ismét rámosolyog a siker.

Narrátoros jelenet

Címkék: 80as évek

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr603034778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.03. 15:31:12

nagyon jó film volt ez, illetve még most is az.

BeniMan 2011.07.03. 17:42:12

Óriási kedvenc egyszerűen imádom. Egy időben a tv-ben az újraszinkronizált változatot adták ami egész egyszerűen szar volt. Hála az égnek mostanában újra eredeti szinkronnal adták. "Jack. Mivan? Mondj egy mesét. Bazd meg!! Kösz ez a kedvencem..." :D ÁÁÁ Ez az egyik olyan film amit bármikor megtudok nézni!!! Klasszikus!!!

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2011.07.03. 18:08:01

ez inkább afféle történelmi áttekintő, mint a 48 óráról alkotott vélemény:) a film egyébként jó, tényleg klasszik. kár, hogy azóta mára Nolte és Murphy is rendesen leamortizálódott szakmában és életben egyaránt. Habár most jön a Luck című sorozat, amiben Dustin Hoffman mellett Nolte is feltűnik - remélem összeszedi magát.

Sanosuke 2011.07.03. 18:16:50

ebben volt amikor mondja :
kurva szar napom volt úgyhogy ma senki ne baszakodjon velem.
a busz amivel jöttem 8-szor felfordult, egy kurva meg akart késelni a klotyón. és még a kocsim is felrobbant.
ezért senki ne baszakodjon velem basszameg. :D

zoltanek 2011.07.03. 18:24:23

@Sanosuke: Ez a folytatásban volt. Biztos, mert tegnap néztem meg. :)

countrypecos 2011.07.03. 18:42:13

@BeniMan: Na ez az, amit én is mindig idézek!!!!! :D

mr.roper 2011.07.03. 19:46:15

Jack Gates amúgy Jack Cates, de ettől a cikk még teljesen korrekt, és még több-még több 80'-as évek "retrospektív" cikket szeretnék olvasni!:-)))Amúgy a forgatókönyvírók között ott található Steven E.DeSousa(ezt most lehet hogy én nem írtam helyesen) aki majd kb. 3 évvel később összerittyenti azt a forgatókönyvet ami hemzsegni fog a gyilkos egysorosoktól, és a mai napig az egyik kedvenc akció-kalandfilmem .:-))

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.07.03. 20:27:39

@Gevin: Ez inkább előzetes, mint vélemény:) Minden vasárnap van egy ilyen itt. Egy filmről írt iromány itt hosszabb szokott lenni:)Csak amolyan nosztalgia a 80-as évekből.

BeniMan 2011.07.03. 20:48:50

@mr.roper: Furdal a kíváncsiság. A Kommandóra vagy a Die Hard-ra gondolsz??? :D :D. (Bár a Die Hard 5 évvel későbbi) Igazából mind kettő (meg a 48óra is) ott van nálam a legjobb 5 akciófilm között.

mr.roper 2011.07.03. 21:09:02

@BeniMan: az első telitalálat :D :D de persze a Die Hardot is imádom...főleg a második epizódot.:-) Egyébként ebből az évtizedből még van egy személyes kedvencem amit Koimbra is megemlített:Vörös Zsaru ! Az atmoszférája, a zenéje(Horner Forever!:D)és a remek(szerintem tényleg remek)dialógusok miatt.Írjatok erről is kritikát, ha lehet.:-)

Maros1986 2011.07.04. 12:32:35

Imádom ezeket az írásokat! Kár, hogy ma már nem készülnek ilyen filmek, lassan ha jó alkotást akarsz látni minimum 10 évet kell visszamenni :( Még rongyosra nézett VHS-en megvan otthon, hatalmas film. Ha már a Vörös Zsarut említetted mr. roper, James Belushi-ról beugrott a Kutyám Jerry Lee. All time favourit, ha valaki nem látta azonnal pótolja!

mr.roper 2011.07.05. 08:44:42

@Maros1986: Na, igen, arról sem lenne utolsó dolog olvasni valami jó kis irományt.:-)

Na mi újság, Wagner úr? 2011.07.05. 11:16:45

Nagyon jó mozi, nekem a folytatása is bejött, mindkettő örök kedvenc.
Vajon ilyen akciófilmeket miért nem tudnak manapság készíteni?

Na mi újság, Wagner úr? 2011.07.05. 11:21:07

@mr.roper: Azért ő is belekóstolt az über szar filmek világába: Streetfighet, Dredd bíró, Rajtaütés...
Bár írt a Knight Riderbe is epizódokat :)

mr.roper 2011.07.07. 19:06:43

@Na mi újság, Wagner úr?: és persze ne feledjük el a szinte válalhatatlan Beverly Hills-i Zsaru 3-at sem, okés, volt a 80-as években két nagy villanása...nekem az már elégséges.:-)

BeniMan 2011.07.10. 17:51:25

@mr.roper: Megvan a Vörös zsaru kritika. Ki is rakom mindjárt az oldalra. :)
süti beállítások módosítása