Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A hajsza (The Chase)

2011.08.24. 21:47 koimbra 5 komment

 

Charlie Sheen egy ideje már csak a tévé képernyőin tudott érvényesülni, a Két pasi meg egy kicsi sorozatban brillírozhatott (sokak szerint magát alakította). Egy ideje azonban már csak a arról cikkeznek, hogy mikor és hol bulizott, illetve mennyi pornósztárral múlatta alkohol-és drogmámoros óráit. Régebben bezzeg...Mi is volt régen? Sosem tartozott a sztárok közé, elért néhány szép sikert, de karrierje elég hullámzó volt. A 90-es évek elején hiába adta nevét néhány szórakoztató alkotáshoz, az évtized végére sikerült kiszorulnia a mozikból. 1994-ben három filmmel jelentkezett, a Végsebesség korrekt akciófilm volt, de alig érdekelt valakit, a Nagy csapat sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és sajnos A hajszára is kevesen váltottak jegyet.

A filmben emberünk egy frissen elítélt fickót formál meg, aki nem szándékozik leülni a rá kiszabott 25 évet, felköti hát a nyúlcipőt. Egy szokásosnak induló tankolás közben üt be a nagyobb baj, aminek következtében kénytelen elrabolni az éppen ott tartózkodó lányt és annak új csili-vili kocsijával Mexikó felé veszi az irányt. Több tucat rendőr lohol a nyomában, a száguldásban a fékpedálnak nem sok szerepe jut. A csatornák pedig cápaként ugranak rá az ígéretes sztorira.

Eszeveszett tempót diktálnak a készítők, de nem éppen halálosat. A nagy üldözésben nem ütnek el senkit és csak egynéhány autó amortizálódik le, akad pár látványos(nak szánt) robbanás is, amiben szintén nem láthatunk sérülteket. Hullák akadnak, de azok egy orvosi egyetemhez tartozó szállítójárgány rakteréből potyognak le a sztrádára, aminek képsorai láttán még szebben hangzik a tévében a Terror a sztrádán híradó különkiadása. A média azonnal ráveti magát a témára, keselyűként köröznek az esemény mellett és fölött, mindeközben olyan látszólag igaznak hitt találgatásokkal vegyítik a képsorokat, amivel sokkal több nézőt hozhat a csatornának. A nézettség érdekében bármit, később majd korrigálnak (vagy nem), a lényeg, hogy felettébb izgalmas, kellőképpen érdekes és ha kell brutálisan szörnyű legyen. Egy elrabolt milliomos lánya, a volánnál egy elítélt kegyetlen bűnöző: kell a cirkusz a népnek. Az eszeveszett száguldás mellé a készítőknek arra is marad idejük, kigúnyolják a médiát. Talán nem is ez volt a szándékuk, csak egy másfél órás üldözés lebegett a szemük előtt, de egy hosszan elhúzódó veszett iramot diktáló hajsza nem maradhat sokáig észrevétlen. Kissé viccesen is mutatja be a mindenre képes tévések világát, akiknek még a halál torkában (fejének szorított pisztollyal) is csak az kering a fejében, hogy ezért miféle díjakat kap, ugyanakkor elmondható, hogy pont így viselkednek ezek a keselyűk.

Száguldás, Porsche, szerelem...juthatna eszünkbe a klasszikus dal ismert sora erről a filmről. Az elsővel nincs gond, a drága járgány is megvan és még a romantikás sem hagyják ki. Sőt, egy százas tempóval haladó gépjármű volánja mögött ritkán történik erotikus hangvételű eset, de itt bevállalták. (Ki ne vállalná be Kristy Swansonnal?). És mindehhez korrekt zene társul. Sheen az elejétől a végéig Leslie Nieslen üzemmódban-arccal nyomja, Swanson kisasszonynak pedig dögösnek kell lennie, aki az elején még kissé idegesítő, később szimpatikussá válik. Henry Rollins, mint zsaru? Már az is vicces, hogy a kőkemény zenész rendőrruhában feszít a volán mögött, ráadásul 9nmagát fényező szövegek hagyják el a száját, amit a hátsó ülésen helyet foglaló reality show stábja lelkesen rögzít. (Egyébként Charlie Sheen vs Henry Rollins című dalt hallottátok már?.)

90 perc, másfél óra száguldás, a hajsza irama nem csökken. Könnyen unalmassá, esetleg érdektelenné válhatna a film, de a könnyed hangvétel mindvégig megmarad és a humort is jó tempóban adagolják. Teljes mértékben szórakoztató, egy perc üresjárat sem akad benne és egy percre sem válik unalmassá. Érdekességképpen még érdemes megemlíteni, hogy a történet mutat némi hasonlóságot Roger Corman 1955-ös filmjével, a The Fast and the Furiousszal. (!!)

 

 

Címkék: akció iromány vígjáték 75 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr833178221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.25. 08:34:41

jó kis film, a menet közbeni menet a legnagyobb. :D

borisz 2011.08.25. 08:50:35

annak idején szerettem, asszem újranézem

a8zoli 2011.08.25. 09:16:54

sztem ez charlie troublemasheen legjobbja.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.08.25. 12:15:27

Ha már Henry Rollins ki lett emelve, akkor szólni kell Anthony Kiddisről és Fleáról (RHCP), a két redneckről, a magasított dzsipben...:D

mutant · http://universal.blog.hu 2011.08.27. 11:02:51

@efes: jaja:) Á,nagy film,megnézem már valamikor:)
süti beállítások módosítása