Elköltöztünk: filmdroid.hu
A vizsga előzetes
2011.09.20. 14:41 3 komment
1956. december 24. A zűrzavaros októberi események után az Államvédelmi Osztálynak meg kell győződnie arról, hogy ügynökei közül kiben bízhat meg a jövőben, ezért egytől-egyig próbára teszi azok lojalitását a rendszerhez. A szép karrier előtt álló tartótisztnek, Jung Andrásnak (Nagy Zsolt) éppen a szenteste hozza el ezt a bizonyos vizsgát: nem is sejti, hogy a szemközti ház egyik ablakából többek között atyai tanítómestere, Markó Pál (Kulka János) figyeli, és értékeli minden tettét, minden mondatát. Ha András ezt tudná, valószínűleg nem éppen ezen a napon találkozna konspirált lakásán az eddig szigorúan titkolt szerelmével, Évával (Hámori Gabriella), és körültekintőbben őrizné a rábízott ügynöklistát is. A névsornak azonban lába kél, András megtudja, hogy Éva egyáltalán nem az, akinek hitte, és lassan az is kiderül, hogy senki sem bízhat meg a másikban…
Az Állítsátok meg Terézanyut! című nagy közönségsikere után Bergendy Péter ezúttal a Kádár-korszak első éveiben játszódó bűnügyi történetet rendezett. A vizsga remek szereposztása mellett a nálunk méltatlanul mellőzött thriller műfaj legszebb erényeinek megvillantásával hívja fel magára a figyelmet. Az állandó feszültség és a színészek kivételes játéka az első perctől az utolsóig magával ragadja a nézőt. A vizsga a politikai cselekményszál mellett is mindvégig közönségszórakoztató zsánerfilm marad.
Címkék: trailer
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.