Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

4 éves a Filmdroid!!

2011.10.30. 19:50 koimbra 89 komment

Yippie-kay-yay. 2007 október 28-án köszöntünk be, ekkor indult el a Filmdroid, majd megindult a termelés.

 

Már jóval ezelőtt is megfordult a kobakomban, hogy meg kellene próbálni egy filmes oldal létrehozását, Miecs adta meg a végső lökést, aki egy msn beszélgetés alatt buzdított arra, hogy érdemes lenne elindítani és még segítene is. Egy közös brainstorming után úgy huszonvalahány név jutott eszünkbe, amiből Miecs a Filmeshello-t részesítette előnyben, én pedig a Filmdroidot.

 

Az első elgondolás az volt, hogy a napi friss híreket egy posztban tesszük közzé, e mellett pedig kritikaszerűségeket is összedobunk. Némi idő elteltével úgy gondoltam, hogy jobb lenne, ha az ömlesztett hírek helyett inkább külön posztot kapnának egyes újdonságok, előzetesek és poszterek. Ekkor a cél az volt, hogy ne egy vagy két sorral intézzük el a friss híreket és ha lehet minél több információval szolgáljunk az olvasóközönségnek. Minden hírt és nagyobb mennyiséget időhiány miatt nem tudunk leközölni, de jómagam úgy érzem, hogy a látogatók többsége így sem szenved hiányt (a kimaradt érdekességeket pedig egy Stb... posztban próbálom összeszedni), sőt elmondható, hogy nem több napos késéssel érkeznek az újdonságokat. A Filmdroid egyik leggyakrabban és legtöbbet frissülő filmes oldal a hazai felhozatalban.

 

Sajnos Miecs egy idő után egyre kevesebbet tudott foglalkozni az oldallal, de szerencsére mindig akadt aki besegített, aki ha ideje engedte besegített. A következő embereknek szeretném megköszönni, hogy segítették a blog fejlődését, munkáját, szerkesztgették a külalakot vagy kritikákkal, hírekkel jelentkeztek: Armida, BeniMan, dzsoni_szánsájn, Elanor, FaithGunn, FayeFaye, Gevin, Gibson, gunsmoke, inmfc, Krizzta, Lunija, Muse, Nsane, nyuszisz, Vadóc , Virgogirl (elnézést, aki kimaradt volna). Úgy érzem sixx-nek is köszönetet kell mondanom, hogy látott fantáziát a blogban és többször kirakott az index blogketrecébe.

 

De elsősorban Nektek köszönhető, hogy lelkesen frissítgetem a blogot (11.700 poszt), hiszen az egész nem érne semmit, ha a kutya se szólna hozzá. Remélem még hosszú ideig kitartotok a droid mellett. Ha esetleg valaki esetleg úgy gondolná, hogy véleményét szívesen leírná egy adott filmről én boldogan kiteszem a Filmdroidra.

 

Ui: Van twitterünk és facebook oldalunk is, olykor pedig itt jelentkezem pár horrorhírrel.

 

Címkék: filmdroid

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr993340635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.10.30. 19:58:03

Boldog Szülinapot!

Még sokszor ennyit!

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.10.30. 20:19:29

Gratulálok, és elismerésem a blogba fektetett munkáért. A továbbiakban pedig sok sikert kívánok ;)

Brüsszeli csipke 2011.10.30. 20:26:44

Már négy éve?! Gratulálok!
Még sokáig így tovább :)

bucbuc 2011.10.30. 20:33:27

Ez szép, még emlékszem a 3. évi posztra, ahol a kevés komment miatt búslakodsz. :)

Grat a szép munkáért.

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2011.10.30. 20:36:31

Innen is egy gratula... amúgy meg tökre igaz, hogy a FD az egyik leggyakrabban és legtöbbet frissülő filmes oldal a hazai felhozatalban. Tényleg jó nézni meg látni, hogy van egy ilyen, még, mindig, hát csak így tovább.

sjbee 2011.10.30. 20:39:02

Gratulálok én is és további hasonló színvonalú és sikeres munkát kívánok a kis csapatnak, de főleg koimbrának! ;)

monana 2011.10.30. 21:11:03

Grat :)
Csak így tovább

Buchek8 2011.10.30. 21:23:07

Napi szinten friss hírek, remek dizájn és nem bicskanyitogató kritikák, szóval a legjobb magyar filmes oldal. Gratula és csak így tovább ;)

Sanosuke 2011.10.30. 21:28:45

@Buchek8: milyen egy bicskanyitogatós kritika ? :D

Maya-- 2011.10.30. 21:38:41

nem rég jöttem ide, úgyhogy nagy dolgot nem tudok még mondani, de így már startból van a blogon ez-az, ami nekem nagyon tetszik. boldog szülinapot :)

Buchek8 2011.10.30. 21:48:53

@Sanosuke: Olyan ami tele van annyi hülyeséggel, hogy kinyílik a bicska a zsebemben :D

Sanosuke 2011.10.30. 21:52:36

@Buchek8: és minek hordasz bicskát a zsebedben ?

vazzegabi 2011.10.30. 21:55:15

Boldog Szülinapot ! :)

Buchek8 2011.10.30. 21:55:45

@Sanosuke: Remélem az, hogy nincs smiley, nem azt jelenti, hogy ez komoly kérdés volt :D

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.10.30. 21:57:49

Gratula és további sok sikert. Ja és persze Boldogot az oldalnak!

vrango 2011.10.30. 22:03:17

Én elsősorban a friss hírek miatt szerettem meg a Droidot, de a kritikák is elég jók szoktak lenni (igaz, hogy többnyire blockbusterekről, meg esetleg "klasszikus közönségfilmekről" szólnak, de aki túl "vájtszemű", és csak művészfilmekre kíváncsi, az olvasson Filmvilágot, stb.:P).
A külcsínről csak annyit jegyeznék meg, hogy az Explorer nem nagyon szereti, s ez néha bosszantó...

gisss 2011.10.30. 22:09:20

Már 2 éve követlek titeket, és eddig nem kellett hogy csalódjak, Happy Birthday!
Csak a Marvin személyiségétől nagyon távol álló testhelyzete okoz zavart az erőben mindig ha meglátom a logótokon :D

Muse · http://muse.blog.hu 2011.10.30. 22:19:06

Boldog szülinapot kívánok a Filmdroidnak, és nagyon örülök, hogy itt lehetek én is! :)

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2011.10.30. 22:49:51

Gratula az eddigiekhez! Csak így tovább!
Már vagy három éve biztos, hogy olvasom a blogot, naponta többször is benézek.

Boldog blogszülinapot!

Rolee83 2011.10.30. 22:55:43

Boldog születésnapot! Így tovább Koimbra! Nekem a Filmdroid a kezdőlapom és egy nap többször is benézek, pont azért mert sűrűn frissítesz! Így kell ezt! :)

puramuk 2011.10.30. 23:10:36

Nagyon kedvelem az oldalad, komolyan. Szóval boldog születésnapot és így tovább!!

L'Angelus 2011.10.31. 00:11:51

♪ ♫ ¿ ♥ ☻ ☺ Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ ♠ ♣ ۩ ۞ † ○ ◘ • ♦ ஜ ๖ ஓ ೋ ღ ϖ คิ ด ถึ ง д ლ ಠ ► ╔╦╗╔═╦═╦╦╦╗╔═╗ ║╚╣║║║╚╣╣╔╣╔╣║╚╣╣╠╗║╚╝║║╠ ♪ ♪ ♫ ♫

Gobiakos 2011.10.31. 00:31:19

BéeSZ Droid! Továbbra is maradunk veletek! ;-)

BeniMan 2011.10.31. 01:27:04

Jézusom de repül az idő. :)Még valamikor 2008-elején vetődtem ide (Lehet h 2007 vége?? :S) Egy Bond film kritikáját olvastam amiben a Sean Connery-s Bond filmeket a kedves cikkíró leszólta. :D :D (Nálam ez halálos vétek :D )Na mondom ki ez a Koimbra biztos megint egy okoskodó kritikus, én biztos nem olvasok többet Filmdroidot. :D :D Talán még kommentben is hangot adtam nem tetszésemnek, nem tudom. De aztán mégis itt ragadtam, nálam is ez lett a kezdőlap és a reggeli kávét mára elképzelhetetlennek tartom a Droid nélkül. :) Boldog Születésnapot Filmdroid! Neked pedig kitartást a blog szerkesztéséhez Koimbra és persze itt is köszi a lehetőséget h én is részese lehettem/lehetek az oldalnak. :) Még sok sok Boldog szülinapot!!!

A nép fia 2011.10.31. 09:11:34

Én először az index-en láttam a droidot, és már jó néhány éve itt vagyok én is. :-)

Boldog születésnapot, kívánok még sokszor ennyit! :-)

gunsmoke (törölt) 2011.10.31. 09:13:07

Én is küldtem be vagy 3-4 összeállítást hozzátok, ebből, ha jól emlékszem 2 ki is került az Index főoldalára.

Szóval nem tudom mennyire lenne ott a helyem a "köszönetek" között, de azért kicsit szomorú vagyok, hogy nem kerültem be:(

Egyébként további sok sikert és boldog születésnapot.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.10.31. 09:47:07

én még csak 1 vagy másfél éve járok ide, nem is tudom, hogy hogy keveredtem ide. :D

little2 2011.10.31. 10:02:22

Abszolút gratulálni tudok ehhez a bloghoz.
Bár itt ugye nincs lehetőség interjúkhoz, vagy belsős háttérinformációk prezentálásához, forgatások, események látogatására, mára mégis nekem ez az oldal lett a nr. 1 filmes információforrásom.:) Újság vásárlásáról már le is szoktam teljesen, de nem is hiányzik.
Ami külön tetszik, hogy mentes az oldal a felesleges zavaró önfényező ész osztástól, még a kommentek színvonala is jó, leszámítva párszor, mikor beengedik az indexes csürhét. Néha a boxoffice elemzésekkor szoktam a homlokom ráncolni, de ennyi bőven belefér.
Gratula, és remélem még pár évtizedig megmarad az oldal.:)

robbie90 2011.10.31. 10:02:59

Gratulálok!
Nem tudom már, hogy mikor vagy hogyan jutottam el ide először, de már jó ideje naponta többször látogatok el ide, hátha van valami új kritika, előzetes, pletyka vagy akármi. :)
Mára már nálam Ti vagytok az első számú magyar filmes oldal. Csak így tovább!

Newzoli 2011.10.31. 11:00:54

Boldog szülinapot..és sok sok jó filmet MINDENKINEK!:)))

L'Angelus 2011.10.31. 11:18:26

Megünneplitek valahogy? : )

icevox 2011.10.31. 11:23:33

Gratula! és HAJRÁ! HAJRÁ! HAJRÁ!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.10.31. 11:49:38

@gunsmoke: Igaz, elnézést, ne haragudj és szintén elnézést, aki úgy érzi, hogy ott a helye.

@BeniMan: Talán csak nem a Casino Royal volt az?:)

@L'Angelus: Szerintem nem, csak örülünk:D

@bucbuc: A helyzet most is ugyanez, látszik, hogy sokan jönnek egy nap, de olykor alig van hozzászólás.

tunderninja 2011.10.31. 11:52:38

Gratula,csak így tovább.:)

shiver23 2011.10.31. 11:57:47

Boldog szülinapot! Még százszor ennyit!
A legjobb és legrészletesebb hazai filmes blog a tiéd! Minden nap többször is feljövök! Csak így tovább!

asz0089 2011.10.31. 12:06:47

Hajrá, hajrá! Még-még! :)

Petikebacsi 2011.10.31. 12:10:45

Kedves Koimbra/Filmdroid! Nagyon sok boldog születésnapot kívánok a kedvenc blogomnak! Még 10x ennyi lankadatlan lelkesedést kívánok, és sok boldogságot! Köszönöm az összes olvasó nevében a rengeteg hírt és magas színvonalat! Csak így tovább!

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.10.31. 12:47:42

Boldog Szülinapot, s köszönet az újabb évért!

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2011.10.31. 14:36:13

Még sok ilyet, puszi :)
Köszönöm, hogy megemlítettél.
Előtted továbbra is le a kalappal! Gratula a többi társszerzőnek is, egyszer össze kéne röffenni valahogyan...;)

BeniMan 2011.10.31. 14:48:09

@Krizzta: Pártolom az ötletet! :)

Globetrotter2014 2011.10.31. 14:53:08

Boldog szülinapot!

Továbbra is j a blog.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.10.31. 14:55:23

@Krizzta: @BeniMan: Volt már szó erről, akkor egy közös mozizás volt betervezve Elanor irányításával, de aztán nem lett belőle semmi.

Sanosuke 2011.10.31. 15:26:45

@koimbra: érdekel ez a Casino Royal kritika.
megvan valahol ?

Maya-- 2011.10.31. 15:30:47

@doggfather: s miért nem szóltál nekem is :D

BeniMan 2011.10.31. 16:39:37

@Sanosuke: Megkerestem neked. :) 2007 novemberi. :D Télleg majdnem a kezdetektől olvasom a Droidot. :D :D
filmdroid.blog.hu/2007/11/09/casino_royale_kritika

Atkakukac1989 2011.10.31. 16:46:16

Sok-sok kitartást és további sok sikert az oldal összes közreműködőjének! Remélem ez az oldal sohasem szűnik meg... hiszen nincs még egy ilyen informatív és naprakész MAGYAR nyelvű filmes infoforrás.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.10.31. 18:20:43

@Maya--: velkám hír. :D

nem mertem reklámozni másik blogon ezt a blogot. :D

Maya-- 2011.10.31. 18:43:42

@doggfather: jól tetted .., én is csak azért kérdeztem ilyet tőled, mert felismertelek :), de mostantól én is gyakrabban itt leszek, mmint majdnem mindig :D

Sanosuke 2011.10.31. 20:03:21

ha már kiünnepeltük magunkat lenne néhány provokatív kérdésem :)

Sanosuke 2011.10.31. 20:05:12

szoktál sorozatokat lesni ?

melyek a kedvenc sorozataid ?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.10.31. 20:16:04

@Sanosuke: Szoktam, de csak módjával, a filmnézés mellett ha sok sorozatot néznék nem maradna idő semmire, főleg a blogra:)
Castle, Strike Back, Homeland, Death Valley, Walking Dead...ezeket nézem épp.

Maya-- 2011.10.31. 20:19:26

-igen, nagyon szeretem :)
-a jelenlegi kedvencem a Breaking Bad(most darálom), azelőtt volt a SOA, most kezdtem nézni az AHS-t, és nagyon érdekel a Walking Dead, plusz még nézem a Game of Thrones-t is.

lehet nem tőlem kérdezted, de én szeretek fecsegni. bizonyisten.

Maya-- 2011.10.31. 20:20:49

éreztem, hogy nem engem kérdeztek :)

Maya-- 2011.10.31. 20:23:18

@koimbra: és fogsz-e írni a WD-ről? (hosszú szempillák érdeklődve pislognak)

Sanosuke 2011.10.31. 20:24:31

@koimbra: ezeket nem ismerem :)

én x-akták, sliders, lost, gyilkos számok ezeket szoktam nézni :)

Sanosuke 2011.10.31. 20:25:33

kéne egy sorozatdroid blogot csinálni :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.10.31. 20:32:22

@Sanosuke: Részemről kizárt, nem hogy szabadidőm, de életem se lenne nagyon egy filmes és sorozatos oldal mellett:D De persze ha járna érte fizetés....:D

@Maya--: Előfordulhat, nem kizárt, hogy lesz szó a másokdik évadról.
Az elsőről itt esett szó: filmdroid.blog.hu/2010/12/27/the_walking_dead_5

madárijesztő 2011.10.31. 21:38:02

Grat, én a Tree of Life-ról olvasnék itt egy kritikát, írhatna valaki:)

BeniMan 2011.10.31. 23:39:17

@madárijesztő: hmm Terrence Malicket kedvelem. Erre a hétre már beígértem egy Terminátor kritikát, de ha nem túl késő jövő hétvégére összehozhatom. :)
@koimbra: persze csak ha nem vállalta már el valaki :)

countrypecos 2011.10.31. 23:56:50

Zsír! Csak így tovább! :) Nagyon jó az oldal!!!!!

NZ79 2011.11.01. 10:04:47

Gratula az oldalhoz. Friss, informatív, a kritikák színvonalasak és nagyon jópofák a különböző rovatok (Top 10)
Csak így tovább, sokszor 4 esztendőt még:) Én hetente 3-4 szer biztos felnézek az oldalra.

mr.roper 2011.11.01. 10:23:28

Gratulálok az oldalhoz, ha csak tehetem minden nap rátok látogatok.Csak így tovább!!! :-))

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.11.01. 11:12:44

@Maya--: még meg se érkeztél, de már uralni akarod az oldalt. :D:D

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.11.01. 12:50:10

Azt mondják, az a blog, amelyik túléli a három évet, az már elpusztíthatatlan. Gratulálok!

little2 2011.11.01. 12:58:39

@Sanosuke: Létezik már ilyen sorozatos oldal, linkelni most nem fogom. Profi az oldal, csak ott a házigazda Winnie, pont hajlamos arra a bizonyos ész osztásra, ami innen szerencsére hiányzik.

Sanosuke 2011.11.01. 16:30:24

@little2: akkor majd visszaosztom :)

Maya-- 2011.11.01. 16:30:57

@doggfather: :D.. menj már, észre sem vettél volna, ha nem szólok hozzád, olyan csendbe surrantam be :), amúgy tényleg jó ez a blog, ad enni-inni jó bőven, lehet ezt már én sem fogom bírni szússzal :))

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.11.01. 19:21:17

@Maya--: pedig már az első kommentedkor feltűntél annyira delejező hatású vagy. ;)

Maya-- 2011.11.01. 21:17:28

@doggfather: nagy figura vagy:))..megyek filmet nézni. majd beírom én is a naplóba.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2011.11.02. 00:30:34

Hajrá Koimbra! Nyomjad orrvérzésig, ahogy kell!:D Gratula a 4 évhez, szép idő.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.11.02. 08:13:28

@Maya--: helyes, mert azt igazából majdnem teljesen csak 2en írjuk koimbrával. :S

little2 2011.11.03. 00:25:39

@Sanosuke: Jajj már :Sorozat + Winnie + gugli

Maya-- 2011.11.03. 08:38:51

@doggfather: írom én is, mert rájöttem, ha valamit leírok, teljesen megmarad az agyamban a film..de, pl. a könyvekkel is így vagyok:)
meg nálam nincs nap film nélkül, ha többre nem is jut idő, de legalább egyet mindenképp megnézek. függő vagyok :)és a filmeket majdnem mindenre felhasználom, pl. úgy tanultam meg magyarul írni, mostanra, már elég helyesen, hogy non-stop ott fityegtem egy filmes blogon..

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.11.03. 11:00:22

@Maya--: :D
neked nincs blogod??
mert annyira szeretsz írni, hogy egy sajátot is simán tudnál teleírni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.11.03. 11:21:21

@koimbra: bántani?? viccelsz? Mayával már régi "kapcsolatunk" van a világért se bántanám az egyik legkitartóbb rajongója vagyok.
Ugye??

Maya-- 2011.11.03. 12:24:41

@koimbra: köszönöm, csak meg ne unj, mert én ha kinéztem magamnak egy blogot, azzal indítom a napot, és többször is benézek még a nap folyamán:)

Maya-- 2011.11.03. 12:38:40

@doggfather: dehogy bántasz :D, csak koimbra, nem tudhatta a mi régi "kapcsolatunkat", és ugyamúgy jólesett, hogy szólt, na ilyen egy igazi blogger aki valamibe veszi az olvasót :)

azért nincs blogom, mert mint látod, most is elmenekültem egy másik blogról, egy hülyeség miatt, mert úgy éreztem, hogy valakik direkt bántani akartak :(..na most mit szólsz, ha nekem lenne egy blogom és biztos, hogy nem úsznám meg hülye beszólások nélkül, onnan hová menekülök??..mert engem az ilyesmi megérint, de annyira, hogy alig tudok elaludni, becsületszavamra, nekem ilyenkor vagy röhögtetésre, vagy vigasztalásra van szükségem :)
hogy bírnék ki én egy blogot vezetni, ha ennyire érint a szemétség? :))

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.11.03. 12:50:57

@Maya--: hát így tényleg nem lehet akkor blogot írni. :D

Majd itt hátha nem bántanak. ;)

Maya-- 2011.11.03. 12:59:18

@doggfather: hát így nem :D..ja, én úgy érzem, hogy itt több időt maradok :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.11.03. 13:37:16

@Maya--: reméljük, de ha mégis elmennél, azért írd meg, hogy hova. ;)
süti beállítások módosítása