Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Halhatatlanok (Immortals)

2011.11.13. 19:12 koimbra 14 komment

 

A videoklipek és reklámfilmek térfeléről elég gyakran előfordul, hogy egy-egy rendező a mozis produkciók közé sodródik. Azonban sokan csúnyán elfelejtik, hogy ez már egy teljesen más világ, nem pár perces alkotásokat kell gyártani, nem csupán néhány pillanat erejéig kell megcsillogtatni a kreativitást, hanem legalább másfél órán keresztül kell lekötni a közönség figyelmét. Néhánynak egy idő után már csak arra marad elég ereje, így már csak azzal törődik, hogy milyen beállításban vegye fel az adott jelenetet, Tarsem Singh azonban A sejttel és a Zuhanással is bizonyította, hogy ötletekben nem szenved hiányt, a stílus mellett pedig a képi világra is nagy figyelmet fordít.

Singh végre megkapta a lehetőséget, hogy nagyszabású projektben próbálja ki magát. A Halhatatlanokat több ismert filmmel hozták összefüggésbe, természetesen szóba került a szintén görög témájú 300 is, amely pár éve meglepetésszerűen sokat hozott és ha már ennyien kedvelték azóta is előszeretettel emlegetik egyes tervezetek kapcsán. Talán erre még úgy fel is figyelhetett néhány 300 rajongó, de a reneszánszt, illetve Caravaggio-t kár volt emlegetni. Bátran megkockáztatnám, hogy az amerikaiak azt se tudják, hogy mi fán terem a reneszánsz, illetve az itáliai festőt talán egy baseball játékossal azonosítanák.

 

 

 
A Halhatatlanokba jó néhány görög mitológiai karakter tűnik fel, de a forgatókönyvírók inkább csak a nevüket emelték át, azzal már nem törődtek, hogy miféle nagy, esetleg legendás tetteket hajtottak végre. Mintha felcsapták volna a nagykönyvet, a mitológiai enciklopádiát, majd csukott szemmel, véletlenszerűen kiválasztottak néhány nevet, majd miután úgy gondolták, hogy elég jól hangzik, szépen beleírtak a forgatókönyvbe. A mondákban a bátor Thészeusz legyőzte a vérszomjas Minotauruszt a krétai labirintusban. A filmesek még vették a fáradtságot, hogy elolvassák a görög hős neve alatti sorokat és úgy-ahogy átemelték a filmbe, bár jelentőségen átírták. A labirintus és a kegyetlen „bika” még ha pár perc erejéig, de mégis szerepel a produkcióban. Hyperon királyból gonosz hódító hadvezér lett, míg Phaedra királynőből szűz jósnő. Legalább a lépten-nyomon emlegetett istenek feltűnnek, nem hagyták ki őket, mint a Trójából és nem csak úgy vannak, mint A titánok harcában. Néhányuk szomorúan és hatalmas tenni akarassál bámulnak le az embereik világára, végül számukra is jut feladat.

A történet szerint Thészeusz faluját lerohanja Hyperion serege miközben az epiroszi íjat keresik. Rövid távú tervei vannak a hadúrnak a legendás fegyverrel, segítségével kiszabadítaná a bebörtönzött titánokat, letaszítaná, megölné az isteneket és természetesen uralkodna a világon. Még szerencse, hogy Zeusznak pont Thészeusz a titkos fegyvere, az évek során kiképezte a görög ifjút, így az mesterien bánik a fegyverekkel, ráadásul anyja halála miatt fűti a bosszúvágy is.
 

 

Hőseink szimpatikusak és teszik a dolgukat, Henry Cavill becsületesen végigkaszabolja a filmet, Stephen Dorff karaktere pedig kitartóan halad a nyomában, Freida Pinto ugyan jól mutat a díszletek és az effektek között, azonban inkább csak fenekéről marad emlékezetes és ember legyen a talpán aki megmondja, hogy miért veti magát az első adandó alkalommal Thészeusz ágyikójába. Mickey Rourke-ra hárult a feladat, hogy a félelmetes titánkiszabadító körútra induló királyt megtestesítse, e közben pedig mindig fűz valamiféle indoklást, magyarázatot tetteihez. Más részről a Halhatatlanokban már hihető, hogy komoly fenyegetést jelent, nem úgy, mint a Vasember folytatásában, ahol abszolút nem tűnt rémisztő, fajsúlyos ellenfélnek.

Singh próbált egy misztikus, komor, háború dúlta világot bemutatni és mivel a rendező a vizualitás mestere ezt sikeresen végre is hajtja. A képi világ ugyan rendben van és a harcokkal is elégedettek lehet mindenki, pofásan, véresen kivitelezettek, csak éppen kevés van belőlük. Már csak a történetre kellett volna jobban odafigyelni, az még hagyján, hogy közhelyes, de többször leül és egyes helyeken nem igazán átgondolt. Thészeusz lelkesítő beszéde talán minden idők egyik legrosszabb ösztökélő szózata, ami inkább nagy ásításokat von maga után és csoda, hogy katonatársai egyáltalán fegyvert ragadnak biztatására. 60 %-ot kap a fantasy.

imdb: 7,1
rottentomatoes: 38 %

 

Címkék: fantasy iromány 60 % immortals

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr713375084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2011.11.13. 19:22:50

Én eléggé élveztem, jó volt megint egy R-kategóriás akciómozit látni :D

Dean6 2011.11.13. 22:25:00

Sok a 60 % kb szerintem 30 max 40-en. Rettentő unalmas volt. A vágások viszont tényleg klipp szerűen gyorsak voltak. Szólhattak volna a vágónak,hogy ez egy film.

mr.roper 2011.11.13. 22:57:42

biztosan meg fogom nézni, de ugyanakkor az a másfél perces kiragadott action flick - szösszenet amit felrakott Koimbra a droidra, hát, az nem győzött meg...a 60% kissé elbátortalanított azért :-((

I3eni 2011.11.13. 23:32:38

Nem tudom nekem simán megér 60-70%-ot is mivel eleve nem vártam sokat a produkciótól így csak pozitívan tudtam csalódni. Jó kép világ, remek hangok, 3D élmény nem volt valami nagy szám. Igen... az a lelkesítő beszéd inkább volt lelombozó és unalmas és nem értettem mit keres az ott fent :D én bnőmmel néztem hát a film felét a vállamon töltötte mert nem bírta nézni a durvább jeleneteket. Uncsim és nővérem is élvezte társaságunkat és ugyebár van egy jelenet ahol kiherélnek egy fickót... Feljajdultam ám keményen, erre uncsim elkezdett nevetni méghozzá elég hangosan. Így nézek rá értetlenül h mit él át, erre megszólal: "Nem hallottad h minden srác felsziszegett a teremben? Csak azért nevetek" :D

SoulMiner 2011.11.14. 04:19:40

Eléggé elfogult vagyok a rendezővel, ezért is sajnálatos belátnom, hogy nem lett nagy szám ez a film. Vizualitásban csillagos 5-ös, történetvezetésben 2-es, szóval nem áll túl jól a szénája... Úgy tűnik Tarsemnek jobban állnak a kisebb, személyesebb projektek.

A VFX nagyon szép lett. A 3D konvertált, és kicsit felháborít, hogy sehol nem adják 2D-ben, vagy akár feliratosan, mert úgy szerettem volna elsőre megnézni, a konvertált 3D-re nem vagyok kíváncsi, mert az estek 99%-ban egy rakás hulladék... Egy kivétel volt eddig, a Piranha 3D! :D

Szóval megnéztem a filmet, és nem biztos, hogy újra megnézném...

jikininki 2011.11.14. 08:23:16

hát nekem bejött. jobban tetszett mint a titánok harca és pörszi jackson együttvéve.

Sonda 2011.11.14. 09:48:20

Hát egy kicsit betegebb alkotásra vágytam Tarsemtől, de hát hollywood :(
van egy két igen unalmas rész benne, de valahogy el vannak találva az arányok (tarsem sokkal lassab szokott lenni mint itt) szóval alapvetően pozitivan jöttem ki a moziból, bár én is kicsit több akcióra vártam!
de még igy is ritka jó (fantassy)film, ahoz képest h mik mennek most a moziban fantasy néven :P

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.11.14. 10:01:24

Egyébként miért volt ennyire kevés isten? Voltak vagy hatan. A srác a végén meg egy mennyei csatát látott, ahol baromi sokan voltak.

Shyllard 2011.11.14. 16:17:31

@koimbra: Mintha a titánok elleni harcnál is lettek volna olyanok, akik eddig nem. Az Olümposzt elég nagynak mutatták (már ami látható volt belőle), lehet h csak pont ezek figyelték az eseményeket.

Dante McFarlane 2011.11.16. 23:17:44

Ma megnéztem és úgy 75%-ot adok. Számomra ez a film olyan volt, mintha egy festmény életre kelt volna ami pozitívum, de a 3D semmit nem adott hozzá. A film 89%-át szemüveg nélkül néztem végig és úgy még élvezetesebb is volt.
Most jönnek a spoilerek:
Én úgymond otthon vagyok a mitológia terén, de ami ebben a filmben voltak, azok kiverték nálam a biztosítékot. Pl:Az epiruszi íjat Heraklész készítette évezredekkel ezelőtt.... hogymi? O_O
A mitológiában Heraklész Thészeusz kortársa volt és nem készített semmilyen íjat! És hogy került oda az Olimposziak közé? Nemértem..... O_o
Meg az egésznek szinte semmi köze nemvolt Thészeusz történetéhez! Az alkotók biztos a hasukra vágtak aztán kiválasztották a szereplőket a könyvből, de viszont nem néztek utánuk hogy ki-kicsoda és kinek hol lenne a helye. Meg megse említették, hogy Thészeusz apja nem más mint Poszeidon. Néha ezek úgy feltudnak bosszantani, hogy csak na.
Spoiler END
De ezek ellenére nekem tetszet a film, a szereplők jók voltak (Luke Evans jó volt Zeusznak, de Liam Neeson mégjobb ;)), a történet is úgyahogy megállta a helyét. Henry Cavill is jó volt, remélem a Man of Steel-ben is jó lesz.
A film uccsó 10 mp-ben volt az a Mennyei Csata, arról tudjátok mi jutott eszembe?...... Véres lábnyomok a levegőben XD

Dante McFarlane 2011.11.16. 23:18:20

Freida Pinto puccéran remek volt ;D

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.11.17. 13:05:35

Nekem nem volt különösebb gondom vele. A történet gyenge, de azt feledtetik az akciók, amik olyan jól sikerültek, hogy letettem a hajamat tőlük.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.11.17. 14:08:02

@Dante McFarlane: Az se biztos, hogy ő volt. Szerintem egy dublőr mutogatta a fenekét:)

nikodémus 2012.03.01. 15:08:28

Jó sok mindent összezagyváltak ebbe az idegesítően üres látványfilmbe. Ez az igazi, dicstelen zuhanás.
süti beállítások módosítása