Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Mission Impossibe : Fantom protokoll (Mission Impossible: Ghost Protocoll

2011.12.17. 23:00 koimbra 26 komment

 

Rengeteg egykor nézett és közkedvelt sorozatból készül mozifilm és biztosra vehető, hogy a készítők kezüket összetéve az ég felé fordított arccal rimánkodnak, hogy legalább olyan sikert érjenek el, mint a Mission Impossible. Bár John Woo szokásos lassított akciókkal és fehér galambokkal megspékelt második rész után a harmadik már csalódást keltő eredményt produkált, Tom Cruise és a stúdió csak közös nevezőre tudott jutni és a franchise nagy kedvelőinek örömére hozzáláthattak a negyedik felvonáshoz.

 Ethan Hunt valószínűleg minden eddiginél nehezebb feladat elé néz, de mivel az IMF profi ügynöke, így gyakorlatilag a munkaköri leírásában benne van, hogy muszáj veszélyes helyzetekbe csöppennie, ellenkező esetben végre sem tudná hajtani a rábízott szigorúan titkos feladatokat. Sajnos a moszkvai megbízatás kudarcba fullad, ami után az eddig jó és hét pecsétes titokként kezelt feladatokat megoldó ügynökséget minden teketória nélkül feloszlatják, ám Hunt még így is megkapja az utolsó feladatát, aminek sikerén a világ sorsa múlik. Nincs erősítés, se utánpótlás, nem lehet válogatni a szóba jöhető segítőtársak közül. Csak négyen vannak egy 190-es IQ-val rendelkező prof ellen.

 

Szárnyra kaptak olyan pletykák, miszerint a Kéjjel-nappal gyenge eredményei láttán a stúdió más színészt tesz meg főszereplőnek, ezért hozták be Jeremy Rennert, aki az ötödik felvonásban szépen belép a középpontba, Cruise majd a háttérben integet, hogy ő is ott van. Akárhogy lesz, jelen esetben még mindig Cruise hajtja végre a látványos, veszettül nehéznek látszó feladatokat. Valljuk be, ennek azért sokan örülnek, rengetegen nem bírják a színészt. Szóval bírja még?? Pókemberként rohangál Dubajban Burdzs Kalifán, a világ egyik legmagasabb épületén, homokviharban száguldozik, kipattan egy száguldó járműből, simán kijut egy börtönlázadásból, könnyedén lelép az orosz ügynökök szemem elől. Tehát igen, bírja még a tempót és továbbra is elhisszük, hogy olyan kőkemény esések és robbanások után áll talpra, ami láttán esetleg más filmben és más sínésszel kérdő tekintettel tárt karokkal merednénk a vászonra.

Ügyesen válogatták össze a csapat többi tagját. Simon Pegg képviseli a humort és mellesleg a számítógépet játszi könnyedséggel kezeli. Paula Patton a dögös, szexi harcias amazon, Renner pedig egyelőre inkább csak takaréklángon ég, bár számára is írtak néhány jobb jelenetet. Michael Nyqvist szinte Noomi Rapace-szel együtt lépett be Hollywood bűvkörébe (A svéd Tetovált lány sikere után), ő a nagy tudású, új világrendet vízionáló tudós bőrébe bújhatott bele, bár karaktere csöppet egysíkú.

 

Brad Bird az animációs filmek világából érkezett, olyan remek alkotások fűződnek a nevéhez, mint a L'ecsó vagy A hihetetlen család. Ám ami egy animációban elfogadott az nem biztos, hogy egy akciófilmben is megállja a helyét, még úgy sem, ha az adott film címében benne van a lehetetlen. Nem kell aggódni, Bird megállja a helyét ezen a térfélen is és abszolút nem fogja vissza magát. Egyes akciójeleneteknél nem csak a főhősben emelkedhet az izgalom hanem a nézőben is tombolhat az adrenalin. Nyaktörő, szédítő tempójú, elképesztő pillanatokat mutat be, hát mi másért ültünk volna be erre a produkcióra.


De már megint miért kell az oroszokat előrángatni? James Bond már rég leszámolt velük. Tény, hogy a Kreml megsemmisítése látványos, de más szupernagyhatalmat nem tudtak volna kinézni maguknak? Ugyan ez még egyfajta szőrözésnek is betudható lenne, de az orosz rendőrség elég béna, ráadásul gond nélkül ementálivá lyuggatják az egyik amerikai minisztert. Ugyan már. Szintén hátrányává válik a produkciónak, hogy még a világ vége árnyékában, az utolsó percekben, mikor már az ügynökök is feszülten pislognak egymásra akkor is csak legyintünk, mert tudjuk jól: Hunt nem adja fel. Öröm lett volna, ha azért érezhető lett volna, hogy mindennek van tétje, hogy talán a következő akciócsoport már kőbaltával felszerelkezve indul az újabb küldetésre. Hangos panaszkodásra viszont egyáltalán nincs ok.

 

Pörgős, vicces beszólásokkal tarkított, szórakoztató, látványos akciófilm a Mission Impossibe negyedik része, ami a negatívumokkal együtt is nagyon kellett már. Egyszerűen ebben az évben kevés kiemelkedő akciófilm akadt, mintha direkt nyomnák egyre lejjebb a színvonalat, ami után pár év múlva már a most közepes alkotásokra is ráfogjuk, hogy jó. A Fantom Protokollban látszik hova ment el a pénz, tudjuk, hogy jó helyre került és hogy nem a minőség leszorítása volt a cél. 80 %-ot adok rá.

imdb: 8,1
rottentomatoes: 95 %


 

Címkék: akció iromány sequel mission impossible 80 % sorozatból film mission impossible 4

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr783471584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I3eni 2011.12.17. 23:45:03

Tegnap láttam a filmet és nagyon tetszett, a 80%-ot simán megéri! Ami nem tetszett
Spoiler!
A bérgyilkos nő hamar elhalálozik, őt lehetett volna még játszatni egy kicsit, hogy megnehezítse a csapat dolgát. A végén vártam valami nagy csattanót de sajnos nem találkoztam vele :/ persze volt elég sok fordulat a film során, de azok ilyen aprócskák voltak a számomra. A végén talán még csattanónak számított h él Ethan felesége. Egyébként minden téren ott volt a film. Nagyon jól megcsinálták, jó volt a rendezés minden. Színészek munkája is tökéletes. Várom a folytatást :)

u.i.: Nem úgy volt h Ethan a film végén átadja a stafétabotot ? :D Mert vártam, de nem találkoztam ilyesmivel. A feleségével most akk mi van ? Éli az életét nélküle ?

Dean6 2011.12.17. 23:46:42

Szerintem reális a 80%,én kicsit sokalltam a poénkodást. A 3.résznek a feszesebb tempója jobban tetszett.

countrypecos 2011.12.18. 00:32:49

SPOILER!!!

Valaki magyarázza el nekem, hogy miért tudott Ethan leverni egy fél börtönt, és nem volt képes elbánni egy vén faszival?! :P Ott szerencsétlenkedett, basszus, pedig az elején megalapozták, hogy Ethan még keményebb, mint valaha. Erre meg...

SPOILER VÉGE!

Ettől függetlenül jó film volt, izgalmas, és látványos.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.12.18. 10:09:18

Mennyire fogom vagy nem fogom érteni, ha nem láttam az első 3-mat? :D Vagy addig ne is próbálkozzak vele, amíg nem pótoltam azokat?

Attila1234 2011.12.18. 11:37:07

Ma este megyünk megnézni az IMAX-ben. Nem hiszem, hogy csalódni fogunk. :)

I3eni 2011.12.18. 11:38:52

@Dr.Jones: Eléggé érteni fogod. Bár ha van időd gyorsan fusd át az előző 3 rész történetét nagy vonalakban, azzal is előrébb vagy.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.12.18. 11:55:29

@I3eni: oké, köszi, amúgy is csak jövő hét közepére terveztem a mozit, majd meglátom, mi fér bele addig :)

Sanosuke 2011.12.18. 12:27:08

egyszer már a buzi kneszetet is felrobbanthatnák már .

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.18. 12:37:31

@I3eni: A pletykák erről szóltak, de mégse történt meg.

@countrypecos: spoiler: nem vert le egy fél börtönt, csak párat ütött:) Egyébként mintha a prof jól védekezett volna, meg még azért jó helyekre talált be.

@Dr.Jones: Nem sok utalás van az előző részekre, anélkül is lehet érteni.

Spawn85 2011.12.18. 16:05:40

Kedden voltam a londoni premieren, viszont magát a filmet még nem láttam (sajna a vetítésre nem volt jegyem, csak a vörösszőnyeges "műsort" láttam), de a sok pozitív vélemény alapján egyre kíváncsibb vagyok.
Egyébként a héten újranéztem DVD-n az előző három részt is, igazából azok sem voltak rosszak így újra megtekintve.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.18. 16:11:43

@Spawn85: Ejha, akkor sok hírességet láthattál:)

Nekem az első rész marhára nem tetszett, csúnyán elbántak az általam igen kedvelt sorozattal.
A folytatás szintén nem jött be, félretettem volna sértődöttségemet, de Woo egyszerűen csak egyre másra pakolta a lassításokat, meg annyira használták a maszkos trükköt, hogy unalmassá vált.
Na viszont a harmadik, az végre egy kellemes akció volt. Kedveltem, szerettem.
Ráadásul a maszkozást is a háttérbe szorították, különösen örültem, mikor nem másodpercek alatt tudták volna csak úgy ripsz ropsz összerántani valakinek a fizimiskáját és be is döglött a gép.
Erről jut eszembe, jó sok minden elromlott, mintha az IMF bezárásával hirtelen a high tech kütyük szavatossága is lejárt volna.

Spawn85 2011.12.18. 16:41:45

@koimbra: Hát olyan nagyon sokat nem, mivel elég érdekes helyen volt a mozi, és nem nagyon engedték közel az embereket. Azért Tom Cruise-t és Simon Pegg-et sikerült látni, ha nem is túl közelről. :)
(Amióta itt vagyok, amúgy a Táncoló Talpak 2 premierje volt a legjobb, ott szinte méterekre állt tőlem Elijah Wood és Robin Williams).

Attila1234 2011.12.18. 23:27:02

Megnéztem, és nem csalódtam! Két óra tuti popcorn szórakozás. Voltak benne csacskaságok (naná!), de az akció, és főleg a rengeteg poénos kémkütyü elvitte a hátán a cuccot. Csak ajánlani tudom.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.12.19. 16:23:24

Cruise nagyon jól tartja magát, ez vitathatatlan, de lassan le kéne szoknia a félmeztelen szaladgálásról, mert röhejes.

Nem rossz a film, de sose lesz Bond hiába akarja...

A nép fia 2011.12.19. 17:36:33

Persze, hogy feloszlatják az IMF-t! Múlt héten mentek haza megint Magyarországról! Képtelenek megállapodni a kormánnyal, úgyhogy inkább oszlanak! :-D Ezt még Ethan Hunt sem tudja megakadályozni....

2011.12.20. 07:53:28

Holnap mozizunk, barátnőm a shrekmacskára gerjed, én erre, nagy harc lesz.

fehéregér 2011.12.20. 08:49:07

@doggfather: miért röhelyes, ha a krúz félmeztelenül szaladgál? negyven körül/fölött ember már nem szaladgálhat félmeztelenül? Meddig szabad szerinted? Huszonöt? És akkor is csak akkor, ha kigyúrt testű?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.12.20. 08:51:50

@fehéregér: mert olyan, mint a kapuzárási pánik.

mutogatja magát, magasítócípő, satöbbi.

okés, hogy hiú, a színészeknek annak kell lenni valamennyire, de ő betegesen.

És ezt "film" címén a pofánkba tolja minden alkalommal.

Olyan, mint Cage haja, az is minimum megmosolyogtató.

Buchek8 2011.12.23. 12:41:31

Úúú nekem nagyon tetszett, még barátnőmnek is pedig ő nem szereti az ilyeneket és egyik előző részt sem látta. Kicsit lassan indult be, de utána rohadt jó hangulatú volt végig, sok jó poén is volt benne, tetszett nagyon :) Renner és Pegg tuti választás volt.

Cucuminator 2011.12.26. 02:27:46

@doggfather: Nekem valahogy a M:I-k jobban bejönnek mint a Bondok, bár azokat elég felületesen ismerem (5-6 részt láttam kb.). Bond nekem nem jön be annyira... :S

Mese92 2011.12.26. 12:06:38

Tegnap néztem meg és maximálisan elégedett voltam. A film nem tartozik a kedvenc műfajaim közé, de minden pillanata lenyűgözött, a magyarhangok klappoltak, a jelenetek pörögtek és humor is akadt bőven :) Tutira újra nézős lesz!

nikodémus 2011.12.30. 11:18:30

Egyetértek Koimbra kritikájával (bár a 80 %-nál szigorúbb lennék a filmmel). Jó popcorn, de közel sem tökéletes, nem tudtam elveszni benne. Az akciójelenetek parádésak, a tempó jó, de valahogy nem sikerült értelmesen bánni a zenével: a dumálós részeknél szinte semmi zene nem volt, azok nagyon üresnek és lassúnak tűntek. Akció közben meg túl sok volt a szimfonikusokkal megtámogatott aláfestés. Különös volt a kifejezett James Bond-tematika (humor, hidegháború, atombomba), és a történet se volt túl csavaros. Criuse meg kiöregszik a szerepből.

FejvadÁsz 2012.01.21. 21:24:58

Az előző részekre már alig emlékeztem és a párom unszolására néztük meg. Ennek ellenére egészen tetszett: pörgős volt, tele fordulatokkal és Jeremy Rennert azért tényleg érdemes volt bevenni a csapatba, nem bánnám ha leváltaná az "Öreget" :)
süti beállítások módosítása