Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Spielberg a Tintin folytatásáról

2012.01.13. 17:55 koimbra 2 komment

Steven Spielberg sem tudott nagyot szakítani a motion capture-rel Amerikában, a francia képregényfigura, Tintin nem tudott korrekt eredményt felmutatni, mindenesetre a nemzetközi terepen nem teljesített rosszul. A folytatás továbbra is be van tervezve, erről beszélt Spielberg a Collider oldalnak.

"Nem árulhatom el, hogy Peter Jackson mely történeteket választott ki a második részhez, megegyeztünk Peterrel, hogy ezt az információt most még nem osztjuk meg. A forgatókönyv készül, amibe nem csak Tintin egyik kalandját, de nem is hármat használ fel, ami ugye ez azt jelentenéé, hogy kettőre esett a választása. Elmondhatom, hogy a filmhez Tintin történetei közül két és felet használunk fel. Peter még idén hozzálát a produkcióhoz. Miután befejezte a Hobbitot a színészekkel elvégzi a performance capture munkálatokat. És remélem, hogy a harmadik részt ismét én rendezhetem. Nagyon szeretném megcsinálni, mivel nagyon szórakoztató volt az első részen dolgozni.

Szóba került a Robocalypse is, amely a jövőben játszódik, az emberek háborúját meséli el a robotok ellen. Spielberg már a Különvéleménynél is élvezte, hogy megteremthették a jövőt, a Robocalypse esetében azonban egy teljesen más jövőt kell létrehozni. "Annak isszuk meg a levét, hogy olyan technológiát hozunk létre, amely könnyebbé teszi az életét, de ezek az eszközök idővel sokkal okosabbá válnak, mint mi." - mondta Spielberg.

A Jurassic Park 4-ről azt mondta, hogy biztos nem ő fogja dirigálni, de producerként részt vesz benne.

Címkék: miújság tintin robocalypse

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr793542935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex Mahone 2012.01.13. 19:35:28

Van benne potenciál? Nyúzzunk le róla annyi rókabőrt, amennyit csak lehet!

a8zoli 2012.01.14. 15:56:28

Nekem holt unalmas volt. sokszor eröltetett dolgok voltak benne. felesleges folytatni.
süti beállítások módosítása