Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Elhunyt Ben Gazarra

2012.02.04. 12:12 koimbra 1 komment

 

Elhunyt Ben Gazzara, a 81 éves színész hasnyálmirigyrákkal küzdött, a Bellevue Központi Kórházban érte a halál.

Gazarra New Yorkban született, a Lower East Side kemény környékén nevelkedett. A Boys and Girl Clubnál tanulgatta a színjátszást, majd sikerült bekerülnie a Stuyvesant gimibe. Állítása szerint ha ekkoriban nem szeret bele a színészetbe, akkor hamarosan igen jól ismerték volna a rendőrségen, mivel a bűn útjára lépett volna. Később a The New Schoolra íratkozott be, majd csatlakozott az Actors Stuidohoz.


Az 50-es években már felbukkant néhány Broadway darabbal, háromszor jelölték Tony-díjra. A vásznakon ekkoriban ritkán volt látható, inkább tévés alkotásokban, sorozatokban játszott. Többször jelölték Emmyre, a Run for Your Life szériában nyújtott teljesítményéért háromszor is nominálták a Golden Globe-on.

1970-ben John Cassavetesszel dolgozhatott a Férjek drámában, ezt követően még a Egy kínai bukméker meggyilkolása és a Premier produkciókon munkálkodhattak együtt. 1981-ben Peter Bogdanovich rendezésében, a They All Laughed-ban vállalt szerepet. Egyik legismertebb filmje az Országúti diszkó volt, ahol Patrick Swayze-vel állhatott szemben.

Gazarra közel 40 produkciót vállalt be a 90-es években, dolgozhatott a Coen testvérekkel (A nagy Lebowski), John McTiernannel (Thomas Crown ügy), Spike Lee-vel (Egy sorozatgyilkos nyara), A játék ördöge, David Mamettel (A spanyol fogoly). A nyolcadik ikszen túl is aktívan színészkedett és nem csak egy-két alkotásra bólintott rá. Játszott a Dogville-ben, a Hysterical Blindnessben és a 13-ban.

Idén még a Max Rose drámában láthatjuk, immáron utoljára. Gazarra több, mint 60 éves színészkedik és több, mint 100 műben csillogtatta meg tehetségét. Béke poraira.

Címkék: rip

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr784065226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr.roper 2012.02.04. 13:53:42

remek gonosz volt az Országúti Diszkóban, Nyugodjon Békében!
süti beállítások módosítása