Elköltöztünk: filmdroid.hu
Nem lesz folytatása a Salt ügynöknek?
2012.03.04. 18:38 6 komment
Míg egy igazán izmos, kemény csajra, mint Gina Caranora nem vevő a közönség, addig Angelina Jolie-t elnézegeti, ahogyan lever néhány marcona alakot. A Salt ügynök (Salt) korrekt eredményeket produkált a kasszáknál, a stúdió azonnal a folytatásra gondolt. Szóltak Kurt Wimmernek, az első rész írójának, hogy körmölje le a folytatást.
Jolie nemrég készhez kapta Wimmer irományát, ám amit olvasott egyáltalán nem tetszett neki. Ezzel együtt lesöpörte az asztaláról az orra elé tett szerződést. A fejesek csak úgy hajlandóak folytatni a filmet, ha Jolie is rábólintott volna a szkriptre és aláírt volna a második felvonáshoz.
Az első részben a CIA-nál egy kihallgatás során kiderül, hogy tégla van az ügynökség sorai között és feltett szándéka, hogy megöli az Elnököt. Az informátor szerint Evelyn Salt hajtja végre a tettet, ám a CIA-nál dolgozó nő tagad, majd megszökik, hogy tisztára mossa nevét.
Címkék: miújság sequel salt
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sanosuke 2012.03.04. 21:09:38
Jolie mint a kőkemény harcos amazon.
de nekem tetszett.
jó pörgős akciómozi, és Joplie verekedései is életszerűek.
utóbbi évek egyik legjobb akció mozija.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.04. 21:26:20
Dean6 2012.03.04. 21:32:02
Rolee83 2012.03.04. 23:50:06
mereszet 2012.03.05. 03:06:22
Szóval örülnék a folytatásnak, remélem erre is jut ideje, más egyéb filmjei mellett.