Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: Bukott titánok
2012.04.01. 19:09 4 komment
Észak-Amerikai box office:
Új bemutatók:
A 80-as évek egyik klasszikus fantasy-je A titánok harca volt, a nagy remake hullámban szinte magától értetődött, hogy ebből is készül egy új változat. A végeredmény felemás volt, a nézők többsége elégedetlenkedett, a kritikusok lehúzták, de a stúdió eléggé meg volt elégedve a közel fél milliárdos bevétellel, amelyből 163 milliót otthon kasszírozott be. Ahelyett, hogy a Warner boldogan számolgatta volna a profitot inkább berendelte a folytatást, amelynek környékéről elzavarták az első rész rendezőjét Louis Leterriert. De nem is ez volt a legnagyobb probléma, hanem az, hogy A titánok harcában sokan csalódtak, ennek ellenére mégis ismét a konvertált 3D mellett döntöttek a fejesek, pedig már az előző résznél sem vált be. Ráadásul Sam Worthington se vált világsztárra, a lehetőség adott volt, hiszen a legtöbb színész mit nem adott volna azért, hogy egy Avatar-féle sikerben játsszon, amit még megfejelt A titánok harca kedvező eredménye és még a Terminátor 4-ben is benne volt. Ennek ellenére szépen elindult a lejtőn és úgy tűnik nincs megállás.
A titánok haragja 34 milliója majdnem fele az előző felvonás nyitányának, ami 64 milliós kezdő hétvégét tudhatott maga mögött. Mégis miben bízott a stúdió? Sőt, még a költségvetést is megnövelték 150-re. Ismét egy intő példa arra, ha az előző részben nagyot csalódnak, akkor a folytatásra sokkal kevesebben lesznek vevők, elég csak a Szellemlovas 2-re gondolni...és még érkezik a G.I. Joe második epizódja. Könnyen lehet, hogy Perszeusz nagy kalandja Amerikában 100 millió alatt végzi, a nemzetközi eredmények biztosan szépíteni fognak. De vajon mennyire? Elegendő összeg folyik be ahhoz, hogy legyen elkészülhessen A titánok kegyetlenkedése?
Nálunk már vetítik, Amerikában azonban csak péntektől volt látható a Tükröm, tükröm Hófehérke-adaptáció. Tarsem Singh verziója egy viszonylag könnyed, vicces feldolgozás, két hónap múlva pedig érkezik a produkció testvére, a komorabb hangvételű Hófehér és a vadász. A Relativity inkább abban bízhatott, hogy a Hallhatatlanok sikere után sokáig ismételni fogja a nép a rendező nevét, ám a görög fantasy nem termelte olyan serényen a milliókat, mint ahogy elvárták tőle. 20 millió feletti bevételt vártak a Hófehérkés átirattól, amit nem tudott teljesíteni. Bizonyára a szülők találkoztak néhány negatív véleménnyel, hiszen jó pár országban vetítik, az imdb-n 5,7-en áll, a Rotten Tomatoeson 50 %-os az aránya. Az is kiderült, hogy többe került, mint az eddig ismert 60 millió dollár, konkrétan 85 milliót tapsoltak el a filmre.
Régebben bemutatott filmek: 60 %-kal csökkent Az éhezők viadala bevétele, de nem kell megijedni, a film tartja magát. A gigabrutál első hétvégét produkáló alkotások esetében számítani lehet hasonló %-okra, mellesleg a 61 millió dollár több, mint kellemes. 8 nap alatt lépte át a 200 millió dolláros határt, egy hét múlva túl lesz a 300 millión is. A 21 Jump Street R kategóriás akció-vígjáték könnyedén vette a 90 millió dollárt és mivel hasonló stílusú produkcióra jó ideig nincs kilátás még jó ideig a top 10-ben tanyázhat. Már csak 2 millió dollárt sikerült összekaparnia a John Carternek, 66 milliónál pihent le és eléggé úgy áll a szénája, hogy a 70 milliót sem tudja bevenni. Nem mintha számítana bármit. A rejtélyes sziget nem szenvedte meg túlzottan a két fantasy érkezését, tovább küzd a 100 millió eléréséért.
A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a boxofficemojo-ról vannak.
Cím | Hétvégi bevétel | Eddigi bevétel | Változás %-ban | Büdzsé | Info |
Az éhezők viadala | 61,10 | 251,03 | - 59,9 | 78 | |
A titánok haragja | 34,30 | 34,20 | - | 150 | |
Tükröm, tükröm | 19,00 | 19,00 | - | 85 | |
21 Jump Street | 15,00 | 93,10 | - 26,7 | 42 | |
Lorax | 8,00 | 189,60 | - 39,3 | 70 | |
John Carter | 2,00 | 66,20 | - 60,5 | 250 | |
Lazacfogás Jemenben | 1,27 | 3,17 | + 81,3 |
| |
Act of Valor | 1,00 | 67,75 | - 50,7 | 12 | |
A Thousand Words | 0,91 | 16,52 | - 53,1 | 40 | |
Journey 2 | 0,83 | 98,48 | - 38,5 | 79 |
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Attila1234 2012.04.01. 21:22:36
A nép fia 2012.04.01. 22:48:55
ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.04.01. 23:31:29
Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.04.02. 07:48:02
A titánok haragja meg jóformán ugyanaz, mint az első rész, csak picivel pörgősebbre vágva, jobb cgi-vel és sokkal jobb 3D-vel. A történet teljesen ugyanaz, csak a szereplők és a helyszínek cserélődtek.