Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Csatahajó (Battleship)

2012.04.20. 22:05 koimbra 28 komment

 


E3- mellé! F6 – Talált! A2- Mellé! F7 – Talált, süllyedt! Ki ne játszott volna a Torpedó társasjátékkal, ahol a másik fél hajóit próbáltuk elsüllyeszteni úgy, hogy megtippeltük melyik mezőbe rakhatta azokat. A Hasbro felbátorodva a Transformers világraszóló sikerén úgy döntött, hogy itt az idő mozifilmeket gyártani népszerű táblás játékai alapján. Adta magát az ötlet, hogy két flottát egymásnak eresszenek a nyílt vízen, azonban a rendezői posztra kinézett Peter Berg nem akarta, hogy a haditengerészet csak úgy megtámadjon valakit. Ezért döntöttek az űrlények mellett, a koncepció az volt, hogy a földönkívüliek balesetet szenvednek, nem akarnak zűrt, helyrehoznák a hibát és már húznának is el, ugyanakkor nem egyezkednek és nem tárgyalnak az emberekkel. A kezdeti ígéretek szerint mindkét fél szemszögéből látni fogjuk a történéseket, így az űrből jöttek szemszögéből is láthattuk volna az események alakulását. Ám mire a forgatókönyvet gatyába rázták el is felejtették, hogy mit is szerettek volna a kezdetekben.

 

 

 

Túlságosan komplikált, bonyolult és átláthatatlan történetre ne számítson senki. Üzenetet küldünk az űrbe, válaszképpen több idegen űrhajó landol az óceánon, nem messze egy nemzetközi hadgyakorlattól. Egy védőmezővel elérik (a költségvetés csökkentésén kívül), hogy csupán három romboló (sz)álljon szembe technikailag jóval fejlettebb „marslakókkal”.

 

„Ha megjelennek az űrlények, az olyan lesz, mint amikor Kolumbusz először találkozott az indiánokkal.” - mondja az egyik tudós nagy agy. Ezzel szépen meg is ágyaz a költséges durrbelebummnak, hiszen az emberiség a filmekben egyetlen invázió alatt sem tűrte el, hogy úgy végezze, mint Kolumbusz idején az igencsak rosszul járt bennszülöttek. Az űrből jöttek fölénye szembetűnő, de mi sokkal jobbak vagyunk stratégiában és derék amerikai harcosokban. Jöhetnek bátran az agresszorok, egyikük sem számolt az emberi találékonyság-változóval.

Berg nem egy Michael Bay vagy Roland Emmerich, mégis nagyon szeretne az lenne, de csak annyit ér el, hogy a cipőjüket csókolgathatja. Nem hagyja ki az ezerszer látott leomló épületeket, ami gyakorlatilag már kötelező jelenet az efféle filmekben. Azonban a rendező csak másol, koppint, azzal már nem törődik, hogy a néző rácsodálkozzon a törmelékké vált hatalmas épületre. (Látott ilyet eleget és lassan újítani kellene ez ügyben is.) De Berg irtózatosan nagy hibát követett el, amikor úgy döntött, hogy a kezdeti könnyedebb hangvétel után inkább mégis komolyan veszi magát és mindemellett ráerősít a hazafias érzelmekre. Eddig is el kellett fogadni, hogy az amerikai katonák tökös gyerekek (nyilván ha magyar produkcióról lenne szó, akkor abban hazánk fiai lennének a kemények), de talán az már a biztosíték kicsapásával fenyegethet, amikor egy fémlábú katona bunyóba keveredik egy aliennel vagy amikor pearl harbor-i veteránok is harcba indulnak egy amerikai jelképpel. Senki más nem tud úgy „csoportosan mendegélünk előre” lassított felvetélt készíteni, mint Bay, ez tény (á lá Armageddon), Bergnek ez sem jött össze. Több helyen érthetetlen az űrlények viselkedése is, mintha a gondolkodás vagy a logika nem lenne az erősségük.

 

2012 Taylor Kitsch megmérettetése, a producerek egy sztárjelöltet láttak benne. Ám bebizonyosodott, hogy ezzel a kigyúrt színész nem fogja sokra vinni, legalábbis abban a felállásban, ahol Ő és az effektek a főszereplők John Carterként csúnyán elhasalt és hiába állja meg a helyét a Csatahajóban, ahol egy tehetséges és okos, de fegyelmezetlen és szétszórt tisztet játszik. Elhisszük, hogy megvan benne a képesség, hogy le tudja győzni az idegeneket. Rihanna kemény katonacsajt játszik, még talán jó is állna neki a szerep, ha esetleg magára pakolt volna némi izmot (a költségvetésből esetleg némi CGI izmokra futhatta volna). Alexander Skarsgard keveset van jelen, Brooklyn Deckerről meg csak annyit lehet írni, hogy szép. Nagy fájdalom, hogy Liam Neeson tábornokként a margóra (a védőmezőn kívülre) került, csak idegesen és tettre készen toporog anyahajója fedélzetén, várja mikor parancsolhatja levegőbe a vadászgépeket.

 

A Csatahajó legnagyobb erénye, hogy sikerült megidézni a Torpedó játékot, méghozzá elég ötletesen, jelzőbóják és kiszorított víz mennyisége segítségével. A másik pozitívuma, hogy képesek voltak látványos harcokat, ütközeteket, csatározásokat a vászonra varázsolni (200+ millióhoz képest még elég kevés), ezek azok a percek, amelyek igazán sokat dobat dobnak az élvezeti szintén. Unalmas? Egy percig sem, csak akkor ásítunk nagyot, ha felmerül bennünk, hogy ezek a fickók nem tudják megállítani az alieneket. Drámai? Annak sem mondható, egy pillanatra sem érzünk szomorúságot vagy fájdalmat az elesett emberek iránt. Ironikus? Akad egy-két pillanat, amikor úgy tűnik, mintha megpróbálna az lenni, ám túl komolyan vették magukat az alkotók. 50 %-nál egyszerűen nem tudok többet adni a Transformers 3.5-re, főleg az agresszorok bosszantó rossz döntései miatt.

imdb: 6,5
rottentomatoes: 49 %

Címkék: iromány játékból film 50 % battleship

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr664463349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gery28 2012.04.20. 23:08:27

azért én csak megnézem holnap :)

Dean6 2012.04.20. 23:12:59

Meg ér egy jegyet,tény,hogy voltak benne eléggé ostoba helyzetek,jelenetek,de kivételesen szórakoztató lett. Agykikapcsolós film lett,kellenek az ilyenek is...:)
65%

shiver23 2012.04.20. 23:32:50

A Transformers 2-nél mindenképp jobb. A látványos csaták és a meglévő alap sztori (jobb azért mint egy B film története) miatt feltétlenül beszerzem BluRay-ben, úgy 4 hónap múlva :-).

robbie90 2012.04.21. 00:16:08

Lehet, hogy Peter Berg nem egy Michael Bay vagy Roland Emmerich (és szerintem nem is akar az lenni), ez a film mégis jobban bejött nekem, mint a TF 2-3 vagy éppen a 2012. Szerintem nem volt túl komolyra véve, legalábbis én nem éreztem rajta, talán ezért is tudtam jobban élvezni.

BernieMagus 2012.04.21. 03:29:59

A kritika mindig saját vélemény,ettől még nem megy el az ember kedve a filmtől,hogy megnézze.Mert szerintem is egy korrekt film lesz:)

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.04.21. 07:58:55

Én nem éreztem, hogy komolyan vennék magukat, csak annyira, hogy ne csapjon át paródiába az egész, és ne teljesen céltalan ökörködés legyen, szóval szvsz az a kevés komolykodás kellett bele (SPOILER sorban hullanak az emberek meg süllyednek a hajók, mégis mindenki elszór egy humoros megjegyzést, mielőtt kilövik a rakétát, vagy gépfegyverrel sorozzák őket, míg egy másik szálon műlábbal rúgják szét alienek seggét. SPOILER VÉGE). A látványból én nem hiányoltam semmit, igaz, nem egy TF, de legalább átlátható, ami a képernyőn történik, és az akciók vagy a cgi minőségére sem lehet panasz. A történet millió sebből vérzik, és időnként megeresztenek pár bárgyú poént, de kit érdekel, mert iszonyat szórakoztató a film, és csak úgy repül az a 2 óra. A John Carter után eddig a legjobb idei moziélményem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.21. 09:22:20

valahogy annyira nem érdekel a film, pedig néztem trailert, elolvastam kritikákat, de nem.

szkristof92 2012.04.21. 10:18:16

Berg annyira Bay akart lenni, hogy a vizuális stílustól kezdve, a moneyshot-okon át (ledőlő felhőkarcoló egy az egyben TF3-ból lett lekopizva), a naiv ostobasággal teli patriotizmusig szinte mindent át vett tőle, csak két dolgot felejtett el. Az arányérzéket meg a hiperlátványos CGI zúzáshoz való tehetséget. Véleményem szerint nem csak azzal követett el hibát, hogy komolykodott (ezzel még jobban kidomborítva a történet elképesztő marhaságait) de azzal is, hogy a 200 millió ellenére képtelen volt EGY emlékezetes akciót lerakni, teljesen egysíkúak és unalmasak lettek a tengeri ütközetek még ha látszik is hogy volt belefektetett munka. Moziból kifele gyűlöltem a filmet, most már csak simán haragszom rá. 40%

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.21. 11:56:31

@robbie90: Az eleje és a vége nem volt komoly, de ami közötte volt az viszont eléggé az volt. Én legalábbis nem így láttam. Az idegenek szétrobbantják a hajókat, azok meg görcsölnek, hogy mit tehetnének ellenük.

@Dr.Jones: Akadt benne pár humoros megjegyzés, de ettől még komolyan vették magukat. Schwarzenegger vagy Stallone a szorult helyzeteket régen mindig egy egysorossal enyhítette, itt azonban a vicces helyzetek és humoros szövegek ellenére nagyon is komolyan vette magát Berg. Hiányzott is belőle nagyon az önirónia. De legalább az idegenek viselkedtek volna ésszerűen...vagy ne játszottak volna körökre osztott stratégiát:) Hopp, most tüzeltek, most mi tüzelünk, most ők lőttek, most mi:D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.21. 11:57:40

Egyébként a Függetlenség napja óta készült egyáltalán igazán jó, emlékezetes inváziós film? Na az volt az, ami nem vette magát túl komolyan.

a8zoli 2012.04.21. 12:42:25

megnéztem imdb-n ki is a rendező , mint színész Corky romano meg férjek gyöngye... rendezőként a focis filmje amire emlékszek a péntek esti fények. szóval sok nagy dolog nincs még az adatlapján a csávónak.... innen nézve nem is olyan szörnyű elsőre komoly büdzsés látványfilm amit összeraktak. mondjuk sztori sántít kicsit meg pár napja írtam kicsit navy toborzófilm szagú propaganda film sok sok reklámmal de mindegy egy jegyet ért nálam :D

a8zoli 2012.04.21. 12:45:54

@koimbra: ha a nincole kidman / daniel craig inváziót ide vehetjük... mondjuk nem sztem nem sci-fi hanem thriller meg horror kicsit de az spec komoly inváziós sztory. legalábbis nálam.

Dean6 2012.04.21. 12:48:30

@BernieMagus: Ez téves,a kritika egy publicisztikai műfaj,amely egy háttértudással rendelkező személy általi elemzést takar.A kritikán belül van egy bekezdés,ahol kifejthető a saját vélemény,de nem az a lényege.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.21. 12:56:14

@BernieMagus: @Dean6: Erről azért ne nyissunk vitát, mert nekem nincs akkora arcom, hogy ki merjem írni, hogy ez kritika. Ha megnézitek minden hasonló poszt alatt az "iromány" jelzőt használom:)

Spawn85 2012.04.21. 13:42:38

@koimbra: Ezzel én is így vagyok. Én sem mondom az írásaimra sosem, hogy kritikák. (Mert hát ki vagyok én? :) )

Amúgy megnéztem a filmet. Egynek elment.

robbie90 2012.04.21. 13:48:47

@koimbra: Azért ha megnézed a Függetlenség napjában is van drámázás rendesen a humor mellett, csak talán ott egy kicsit jobban el volt találva az egyensúly. Nekem hangulatban hasonlít a két film, de azért ez fele olyan emlékezetes sincs, mint a Függetlenség napja. :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.21. 13:58:18

@robbie90: Persze, volt, de Emmerichnél valahogy minden a helyén volt. És senkit nem zavart, hogy ismét Amerika menti meg a világot, ráadásul egy jenki ünnep a film címe.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.04.21. 14:03:39

Az offra reagálnék: Nálam ha valaki csak annyit mond egy filmre, hogy "Ez egy szar", az ugyanúgy kritikának számít, mintha másfél oldalas értekezést írt volna. Ha nem vagyok hivatásos festőművész, már festménynek se nevezhetem a műveimet? Vagy ha lemegyek a pályára kosarazni, mondjam azt, hogy "sportolgatni" megyek, mert senki sem tanított, hanem csak hobbiból nyomom? Véletlenül se szeretnék megsérteni senkit, mert mindenkinek szíve joga, hogy hogyan nevezi az írásait, de ez nekem felesleges modoroskodásnak tűnik.

Hogy ne csak offoljak: Ha azt vesszük alapul, hogy ezt az egész filmet egy társasjátékból hozták ki, már önmagában csodálatra méltó az eredmény :D Nem egy felejthetetlen darab, az tény, de látványmozinak, habkönnyű kikapcsolódásnak tökéletes.

Sanosuke 2012.04.21. 20:06:38

és akkor melyik jobb ? a Csatahajó vagy a Csata LA ?

Sanosuke 2012.04.21. 20:10:09

most jut eszembe, simán csinálhattak egy crossover filmet.

mind a kettőben robot alapú lények támadják a földet.

mind a 2 film ezt dolgozta volna fel csak az a tengeren a másik meg már a városokban.

istvan-76 2012.04.21. 20:21:30

Filmötlet:
jönnek az UFO-k, szétizélnek mindent , próbálunk visszavágni , de nem megy , már majdnem minden elveszett , már majdnem az ALIENek nyernek...
A- ...amikor jön egy hatalmas aszteroida és szét*** a bolygót (ergo megszívja mindenki)
B- ...jönnek a rendőrök és elvisznek mindenkit bilincsben...(ergo megszívja mindenki...mármint a filmesek)
C- ...jönnek az ALIENek , az aszteroida , a rendőrök , na meg a csősz és mindenkit kizavarnak a búsba...
(...értem meg jöttek az ápolók, sziasztok)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.21. 21:08:17

@Sanosuke: Nekem a Battle LA eléggé bejött.

Jut eszembe, a Csatahajó stáblista végén van még egy plusz jelenet. Én is kihagytam a moziban, most lestem meg youtube-on.

Dean6 2012.04.21. 23:15:38

@koimbra: Jaja,de nem nagy dolog. :D
Én kezdem kicsit unni,hogy folyton hülyének néznek a moziban,mert végigülöm a stáblistát.

Sanosuke 2012.04.22. 13:14:52

mekkora divat lett utóbbi években hogy a stáblista után még van egy jelenet.

én rendezőként csinálnék egy átverést.

lement a stáblista mindenki várja a jelenetet a moziban és csak egy rövid szöveg jönne : végig ültétek a stáblistát és várjátok a nagy jelenetet , hahaha you stupid assholes :D

Buchek8 2012.04.22. 14:44:40

Taylor Kitsch szépen befutott :) A filmet majd jobb minőségben újra kell néznem, annyira nem kötött le egyébként, Rihannát még mindig nem tudom megemészteni, az űrlények nem túl eredetitek, viszont az alapötlet, ahogy felhívtuk magunkra a figyelmet, az tetszett.

Daermon85 2012.04.22. 22:40:03

Nagyon jól sikerült film lett! :)

gerberus 2012.04.24. 02:13:08

Egyelőre semelyik gimiből szalajtott tejbetök nem képes Schwarzi vagy Stallone nyomdokaiba lépni, és ezen semmi meglepő nincs. Ezért rosszak ezek a filmek szinte mind.

BernieMagus 2012.04.25. 16:29:28

Agykikapcsolós popcorn mozi,látványorgiával:)
süti beállítások módosítása