Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Gibson a Machete 2-ben

2012.04.24. 10:23 koimbra 7 komment

Robert Rodriguez jó ideje hangoztatja, hogy a Machete-ből trilógiát tervez, az első felvonást a sok ismert szereplő ellenére olcsón (10 millióból!!) kihozta. A folytatás forgatása hamarosan kezdetét veszi, természetesen ismét Danny Trejo akciózhat, karaktere a kormány megbízásából Mexikóban fog tevékenykedni, ahol milliárdos fegyverkereskedő éppen egy űrfegyveren dolgoznak. Ennek segítségével háborút szítana szerte a világon, ő pedig hatalmas hasznot húzna a fegyverkezésből.

Jessica Alba és Michelle Rodriguez visszatérésére számíthatunk, Rodriguez egy-két hete megpendítette, hogy Mel Gibsont is szeretné a stábban látni. A színésznek mostanság nem áll jól a szénája, legutóbb éppen Joe Eszterhassal akasztotta össze a bajszát, ráadásképp úgy tűnik, hogy a Börtönregény (Get the Gringo) is csak DVD-n fog kijönni. Mint kiderült Rodriguez elérte, hogy tárgyalóasztalhoz üljön Gibsonnal és úgy hírlik, hogy meg tudnak állapodni. Ezek szerint Gibson nem vesztette el teljesen humorérzékét. Kit fog játszani? Ezt sajnos nem tudni.

A Machete második felvonását Rodriguez Ethan Maniquis nélkül fogja ledirigálni. Ugyanakkor elvileg nyáron lát hozzá a Sin City 2-höz, a rendező elmondása szerint nem biztos, hogy sikerül úgy alakítania az ütemtervét, hogy időben be tudja fejezni a Danny Trejo-s kalandot, ezért lehet, hogy kénytelen lesz idő előtt magára hagyni Machete-t és másra kell bíznia annak befejezését.

Címkék: miújság sequel machete machete 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr874470227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.24. 11:41:25

reméljük lesz olyan jó, mint De niro volt.

Sanosuke 2012.04.24. 18:43:10

hogy kit fog játszani ?

egy zsidó gazembert mimást :D

Frederico 2012.04.24. 19:27:28

@Sanosuke: Az azért elég kemény lenne:D Én azért sajnálom Gibsont, mindig is jó színésznek tartottam, kár hogy lesüllyedt a karrierja

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2012.04.25. 23:24:49

"...ezért lehet, hogy kénytelen lesz idő előtt magára hagyni Machete-t és másra kell bíznia annak befejezését."

????????????????

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.26. 10:20:14

@convar: Rodriguez már tudja, hogy mikorra van kitűzve a Sin City 2 forgatásának a kezdete. Ha nem tudja addig befejezni a Machete-t, akkor másra bízza.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.26. 10:24:32

@koimbra: szerintem értette, mert a mondat érthető volt, csak érthetetlen, hogy csinálhat ilyet.
süti beállítások módosítása