Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Watson és Schreiber a Aronofsky Noé filmjében

2012.06.08. 12:36 koimbra 5 komment

Sínre került Darren Aronofsky Noé filmje, egyre biztosabban robog a megvalósulás felé. A rendező évek óta próbálja összehozni a produkciót és már úgy tűnt, hogy nem lesz belőle semmi, csak képregény formában lát napvilágot. Végül a Paramount a New Regency-vel közösen összedobott 130 millió dollárt, amivel elhárult a legnagyobb akadály a projekt útjából.

Russell Crowe lesz Noé, az ausztrál színész hetekkel ezelőtt leszerződött a filmre, fiait Douglas Booth és Logan Lerman formálják meg. Most kiderült, hogy Emma Watson is fellépdelt a fedélzetre, aki Booth karakterével romantikázhat. Korábban Saoirse Ronannal egyeztettek a szereppel kapcsolatosan és Dakota Fanninget is szerették volna megnyerni. Julianne Moore lehetne Noé felesége, de minden attól függ, hogy be tudja-e szorítani naptárjába, hiszen a Carrie remake. munkálatai is hamarosan kezdetét veszik. Liev Schreiber pedig a címszereplő orra alá fog borsot törni.


Címkék: miújság noah

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr644573494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2012.06.08. 14:29:01

Szerintem Russel nem volt jó választás Noé szerepére! Robin Hood-ként sem volt jó!

Sanosuke 2012.06.08. 17:32:49

én Kenu Reevst tenném meg Noénak.
egyszer eljátszotta Neot, most Noét hahaha :D

Atkakukac1989 2012.06.08. 19:03:44

Noénak szerintem Phillip Seymour Hoffman lenne a legalkalmasabb. (És ezzel most nem Crowe-t bántom, de én így döntöttem volna).

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.06.08. 20:09:14

Számomra Watson eléggé unszimpatikus lett az utóbbi időben, nagyon elszállt a népszerűségtől. Mindenesetre a filmet nagyon várom, mert mégiscsak Aronofsky A Legnagyobb!

vrango 2012.06.08. 22:57:50

Nekem azért vannak fenntartásaim e projekttel kapcsolatban, de mind a rendező, mind az eredeti sztori (:P) bizalomra ad okot...
süti beállítások módosítása