Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Még tervezgetik a Monsters folytatását

2012.06.18. 16:34 koimbra 6 komment

monstersposzter(1).jpgA Monsters nem zavart túl sokat vizet, a pár ezer dollárból készült film csekély bevételt termelt és díjak terén sem volt erős. Viszont jó néhány producernek eléggé tetszett az alkotást, Gareth Edward a Godzilla remake-hez láthat hozzá idén, Scoot McNairy pedig bekerült egy-két alkotásba. A folytatásról is szó esett, Edwards kijelentette, hogy nem hajlandó ledirigálni, de producerként kivenné a részét a filmből. Tavaly a rendezői poszton Brent Bonacarso és Jesse Atlas álldogált, de ma már teljesen más szelek fújdogálnak a Monsters: The Dark Continent címre keresztelt második rész környékén.

Tom Green osztogathatná az utasításokat a forgatáson. Nem, ő nem a komikus, nem az Eszement Freddy főszeplője. Green a Misfits sorozaton dolgozott és a Focus felkérte, hogy csinálja meg a Grass thrillert. Egyelőre nem tudni, hogy mikor dördülhet el a csapó, de még kellene egy ütős forgatókönyv is. A történeten Jay Basu dolgozik, akinek akad más melója is, például a Pathé számára írja a Hasfelmetsző Jack szkriptet és még Írországban játszódó krimitervezet is az asztalán pihen.

Az első részből kiderül, hogy egy Közép-Amerikában becsapódott űrszonda idegen létformát is szállított, amelyek aztán el is szaporodnak, Mexikó pl. veszélyes övezet, a fertőzött zóna határait a katonaság ellenőrzi. Egy újságóra az a feladat hárul, hogy főnöke lányát átkísérje ezen a területen.

Címkék: miújság monsters

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr224596241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dean6 2012.06.18. 16:44:50

Ige,ez a film indította el a mikro költségvetésű filmek igényét. A rendezés nem volt rossz,a látvány gyér volt,és emiatt az egész valahogy lapos lett és vontatott. Szerintem remake kellene,több pénzből.

szkristof92 2012.06.18. 18:10:41

Már az első rész is nagy volt a hype-ja, és amit a pofámba kaptam az nem volt több egy emberkínzóan dögunalmas, sehova se tartó, vontatott köldöknézés. Úgyhogy köszönöm szépen de második adagot nem kérek.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.18. 20:22:02

Az első részben mentek mendegéltek, megálltak, majd mentek mendegéltek. Se nem érdekes, se nem izgalmas film volt.

Sheepee 2012.06.18. 21:27:18

Én többször megnéztem, nagyon tetszett. Dehát ugye kinek ez, kinek az.

Buchek8 2012.06.19. 00:18:02

De minek? Az első is felesleges volt.

Doro_ 2012.06.19. 22:45:56

szintén erősítem a lájkolók táborát
süti beállítások módosítása