Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jack Reacher előzetes

2012.07.03. 21:39 koimbra 5 komment

A Paramount 2005-ben szerezte be Lee Child itthon is megjelent regényének, a Csak egy lövésnek (One Shot) a megfilmesítési jogait. A főszerepre Tom Cruise szerződött le, annak ellenére, hogy a könyvben Jack Reacher egy két méter magas több, mint 100 kilós hegyomlás. Persze, persze, magyarázkodni lehet, de nem az a fő cél, hogy a Recher-kedvelőket is behozzák a mozikba? A szerző azonban azt mondta, hogy egyszerűen lehetetlen olyan színészt találni a feladatra, aki pont úgy mutatna a vásznakon, mint ahogy a regényben körül van írva, de Cruise-ban megvan mindaz, ami ahhoz kell, hogy lehengerlően játssza a karaktert.

A rendező teendőket Christopher McQuarrie-re bízták, aki már dolgozott együtt Cruise-szal, az úriember írta a Valkűr (Valkyrie) forgatókönyvét. Mikor McQarrie a fedélzetre lépett már létezett egy forgatókönyv,  Josh Olson tette le a szkript korábbi verzióját az asztalra. A filmet eredetileg 2013 februárjában akarták a mozikba küldeni, de amikor kiderült, hogy a World War Z átköltözik egy másik bemutatódátumra a stúdió úgy döntött, hogy a megüresedett helyre bepakolják a Cruise főszereplésével készült akció-krimit.

2012 februárjában Kevin Messick beperelte producertársait, mondván, hogy mindent beleadott, segített a film előkészületeiben, mikor a jogok elévültek újra elérte, hogy azok a Paramounthoz kerüljenek vissza és aktívan részt vett a projektben. 2010 júliusától azonban valamiért mindig elfejeltettek szólni, ha összeültek egy-egy fontosabb megbeszélésre és még a szkriptet sem voltak hajlandóak megmutatni neki. Úgy érzi, hogy a munkájáért cserébe járna némi fizetés és azt is szeretné elérni, hogy ezen felül még egy kisebb összeg is üsse a markát, sőt a folytatásokból is ki akarná venni a részét. Márpedig a folytatás lehetséges, hisz Child eddig összesen 15 regényt írt, amiben Reacher a főhős. A Csak egy lövés a regénysorozat nyolcadik része.

A sztori: Hat lövés, öt halott. A rendőrség egy mesterlövészt keres egy amerikai városkában, néhány óra alatt el is kapnak egy egy exkatonát. A gyanúsított azonban nem tesz vallomást, csupán annyit mond, hogy kerítsék elő Jack Reachert, aki a katonaságnál nyomozóként szolgált. Reacher jön is az első hívásra, tisztában van vele, hogy aki a cellában ül nem lehet a tettes. Hiszen egy kiképzett katonai mesterlövész nem hibázik, soha. . Reacher egy fiatal és dögös ügyvédnővel karöltve próbálja felgöngyölíteni az ügyet, a nyomok a legfelsőbb körökbe vezetnek.

Elég a dumából, itt az előzetes, ami angol nyelvű, ugyanis pár nappal ezelőtt kikerült a netre az orosz verzió is.

Címkék: trailer könyvből film akcióelőzetes jack reacher

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr854626709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Goddamn90s 2012.07.03. 23:06:46

egesz jol nez ki....de a leirasbol nekem egybol The Rock jutott eszembe mint 2 meteres izomeber!

Söci 2012.07.04. 07:48:35

pont most akartam elkezdeni a Lee Child könyveket

azért igazán keríthetnének új akciósztárokat, annyi kigyúrt állat szaladgál a világban, valamelyik csak alkalmas lenne betölteni az űrt

persze Tom Cruise mindig hozza a színvonalat

Skeez 2012.07.04. 09:40:38

Cruise, mint lehengerlő karakter..
Vajjon a szerző mit szólt, amikor megtudta, hogy ki játsza a karakterét?

Na mi újság, Wagner úr? 2012.07.05. 11:17:38

Cruise valahogy nem jön össze Jack Reacherrel... Én pl egy Hugh Jackmannek jobban örültem volna...

Söci 2012.07.05. 11:19:40

Big Show kellett volna a pankrációból
süti beállítások módosítása