Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Lockout

2012.07.03. 17:31 koimbra 5 komment

lockoutposzter.jpg

2078. A nagyokosok kiötlötték a legjobb és legszökésbiztosabb helyet a bűnözők krémjének. Egy űrbörtönben kell lehúzniuk jó pár évet, az elítéltek a kiszabott idejüket altatásban töltik. Az Elnök lánya nagy emberbarát és humanitárius missziója következő állomása pont eme vészjósló hely. Nyilvánvaló, hogy ekkor üt be a gebasz, a csillagközi sitt barátságtalan lakói átveszik az irányítást. Ahogy lenni szokott csakis egyetlen ember tudja kiszabadítani Amerika első emberének a lányát, Snow-nak bár felettébb nem fűlik hozzá a foga, hogy keményvonalas bűnözők között szaladgáljon, de mivel éppen rá is egy hűvös zárka várna így kénytelen kelletlen, de szabadságáért cserébe bevállalja a nem mindennapi feladatot.

Old school – juthat eszünkbe a film minden egyes képkockája láttán. Azt is megkockáztatnám, hogy Luc Besson évtizedekkel ezelőtt ötlötte ki a történetet, majd betette egy sötét fiók mélyére, szépen elfeledte és csak most, mintegy véletlen akadt ismét kezébe egykori elképzelése. Nem is próbáltak rajta csinosítani, teljes mértékben 80-as 90-es évek akciófilm szagot áraszt magából. Talán a Menekülés New Yorkból és a Fortress után még nagyobb figyelmet kapott volna. Nem is az a baj, hogy retronak tűnik, hanem az, hogy minden pórusából árad, hogy fogcsikorgatva erőlködtek azon, hogy old schoolabbnál és old school legyen.

lockout2.jpg

Luc Besson gyermekét gondosan leláncolta a B kategória bugyraiban, a lakatok kulcsait úgy elrejtette, hogy talán még saját maga se találta volna meg. Ezerszer látott kliséket pufogtat, legalább Stephen St. Legerrel és James Matherrel közösen nem kellett túlerőltetniük agyi tekervényeiket. A duó először kapott lehetőséget a Besson istállóban és bizonyára nem utoljára dolgoztak francia rendező-író-producernek. Kevés pénzből is sikerült összefércelniük a Lockoutot, a pénzhiány pedig alaposan rányomja a bélyegét a produkcióra. Egyes jelenetek talán még egy 6-7 éves számítógépes játékban is gagyinak hatottak volna, mintha Roger Corman irányítása alatt folyt volna az effektek farigcsálása.

Aki menti a menthetőt: Guy Pearce. Laza stílusa és beszólásaival sikerül felidéznie a régi akciófilmek hőseit, akik két pofon között rágyújtottak, majd elmorogtak maguk elé egy vicces egysorost. A film felvezetése láttán azonnal Az utolsó cserkész ugorhat be, Bruce Willis is könnyedén állta az ütlegeket és nem csinált maga alá, ha egyszer-kétszer betört az orra. Maggie Grace domborít a megmentendő célszemély bőrében, folyamatosan akadékoskodik, mindig van valami problémája Pearce karakterével, majd gyakorlatilag minden átmenet nélkül hirtelenjében szimpatikussá válik számára a modortalan alak.

lockout_1.jpg

A negatívumok és a kérdések (pl. miért fogadják el Alexet vezetőjüknek a hétpróbás gazfickók?) egy része felett könnyen szemet lehetne hunyni, ha sikerült volna megteremteni a nagybetűs hangulatot. De ebből keveset sikerült beleszuszakolni a sci-fi akciófilmbe. A szűkös költségvetés ellenére sikerült elérni, hogy a történet soha ne üljön le, a szereplők soha ne időzzenek hosszabb ideig egy folyosón vagy szobában. Tehát nem mondhatnám, hogy a Lockout Besson akciófilmes munkásságának jobban sikerült darabja, de a B kategória tengerében egy Van Damme vagy Steve Austin film mellett megállja a helyét.

imdb: 6,2
rottentomatoes: 36 %

Büdzsé: 20 millió dollár
Amerikai bevétel: 14 millió dollár
Eddigi összbevétel: 25 millió dollár

Címkék: akció iromány lockout 50 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr674626327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elanor_ 2012.07.03. 21:13:19

ó, én ezt nagyon vártam...

Kövi 2012.07.04. 01:04:56

Megnéztem tegnap ezt a filmet, és azon gondolkodtam, hogy milyen mélyre süllyedhet még Besson. Minden összeállt: logikai hibáktól hemzsegő, csapnivaló forgatókönyv ("Mi legyen? Sci-fi? Akció? Buddy movie? Kémmozi? Társadalomkritika?"), Űrgammákat idéző CGI-effektek (az a motoros üldözés, édes istenem...), az elviselhetőtől a borzalmasig terjedő színészi játék (esküszöm, hogy az őrült ír elítélt volt a leghitelesebb), de még a kézitusák és lövöldözős jelenetek is csak tessék-lássék lettek kidolgozva.
Egyszóval erős mezőnyben sikerült elvinnie az "év csalódása" címet.

jikininki 2012.07.04. 11:08:39

én úgy gondolok az egész filmre, mint valamiféle scifi paródia.
-az ablakon tom és jerry módjára felkenődő snow
-a hangra aktiválódó gránát ("anyu és apu megmenti a világot" fény gránátját juttatja eszembe)
-a közepes minőségű játékok bevezetőjét idéző cgi motoros hajsza
-a rengeteg ellentmondás és baki:
SPOILER
-maximum biztonságú börtön, de a csaj kísérője, öt börtönőr előtt látványosan a zoknijába tűri a pisztolyát miután elmondták, hogy szigorúan tilos fegyvert vinni az elitéltek zónájába. (megjegyzem már naőjainkba jobban átvizsgálják az embert bármelyik repülőtéren)
-az elítéltet talán egy biztonsági őr felügyeli a kihallgatásnál.
-a kihallgató fülkében nem golyóálló az üveg, és mögötte rögtön fel is robban valami
-az őrült öcsi, gyakorlatilag akadály nélkül besétál a vezérlő terembe ahonan az összes többi rabot 2 perc alatt kiszabadítja (nem ennek kéne a legjobban védett részlegnek lennie a létesítményben?)
-az elnök lányát lábon lövik, de utána simán áll, fut, mászik, ugrik stb.
-az egészségét vizsgáló rendszer jelezte a "ügynököknek(?)" hogy vért vesztett, tehát nagyvalószínűséggel lőtt vagy szúrt sebe lehet, ennek ellenére snow-val küldetnek defibrilátort, meg szemen keresztül (lol) beadandó agy-szurit ami feltámasztja, de semmit a sebére amit ők maguk látnak el az elsősegély helyen található eszközökkel (én itt vártam volna, valami önműködő sebellátó cuccot, vagy valami szuper gélt ami elállítja a vérzést, fájdaomlcsillapít fertőtlenít stb)
-irányító nélkül a földre zuhan az egész börtön!?!? több ezer műhold kering a föld körül pályára állítva, és mégsem akarnak ránk zuhanni anélkül hogy percenként figyelné valaki. és pont egy ilyen helyen ahol elvileg 500 000 rab lehet, lezuhanhat a földre? nincs automatika vagy valami? és ha teszem azt ki is nyírnak minden technikust, meg az automatikát is gallyra vágják, logikusabb lépés lenne, ha a földtöl távolodó pályára állna. esetleg a hold felé közelítene, vagy egyenesen a mélyűrbe...
-a végén amikor parancsot kapnak az MS1 elpusztítására, odarepülnek közel, és könnyű fegyverekkel kezdenek tüzelni, csak azért, hogy a védelmi rendszer 30ből 20 hajót leszedhessen (WTF?) én jó messziről egy atombombával intéztem volna a dolgot.
SPOILER VÉGE

szóval a felsorolt dolgok (és még sok más ami most nem jutott eszembe) arra a következtetésre juttatott, hogy vagy nagyon nem volt képben senki, hogy mi is történik, vagy direkt ilyenre csinálták, kvázi kiparodizálva magukat és görbetükröt állítva az egész űrscifi klisé halmaz elé.

a hibái ellenére, snow és az őrült öcsi játéka végig szórakoztatott, és mivel jelenleg ez a műfaj eléggé elhanyagolt mostanában én örültem neki, még ha kicsi és büdös is lett a végeredmény :)

nikodémus 2012.07.20. 15:31:04

Abszolút felejtendő B-rettenet, de Guy Pearce azért kúl.

2012.07.20. 23:16:36

Most néztem meg, a film egy vicc, az eleje PS2 szintű CGI, abból is a gyengébb, a jikininki által felsorolt marhaságokból még van bőven, de a Pearce és az őrült főgonosz mégis elviszik a filmet a hátukon. Ha csak egy-két fokkal jobb lenne, Pearce-t a menő akcióhősök közé röpíthette volna, mert ultralazán hozza a figuráját, élvezet nézni, hallgatni. Tipikusan otthon, unalmas estén egy sör mellett nézős film.
süti beállítások módosítása