Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Pókember

2012.07.08. 19:25 koimbra 1 komment

220 millió dollár! Ennyibe került a Pókember reboot! Amikor újraindították a franchise-t nem az volt az egyik indok, hogy a negyedik rész túl sokba kerülne? hiszen a színészek és a rendező is többet kérne és a harmadik felvonás 258 millióját is átlépnék. Olyan 80-90 millió körül lesz A csodálatos pókember büdzséje. Nos, kiderült, hogy ez csak afféle ámítás volt.

A film a hétvégén 66 millió dollárt kasszírozott, a Raimi-féle trilógia minden egyes darabja ennél sokkal többet szedett össze, ám a Hálószövő kedden került a mozikba és olyan összeget gyűjtött be, amely rekordnak számít ezen a napon. A héten több, mint 140 millió dollár került a kasszákba, szóval szép kezdés. Másrészt a rebootok között is elég pofás teljesítmény, hisz a Batman Kezdődik 48 millióval, az X-Men: Az elsők pedig 55 milliót szedett össze első víkendjén.

Az Universal sokat kockáztatott, amikor az R kategóriás Vadállatokat kivette szeptemberről és bátran bepakolta nyárra. Meg kell mutatni, hogy ebben az időszakban nem csak a tiniorientált filmek a nyerők? Több R-es alkotás próbálkozott idén és viszonylag elég szép eredményeket produkáltak. Az Oliver Stone rendezésében készült akció-thrillerben Aaron Johnson és Taylor Kitsch száll szembe egy mexikói kartellel, miután elrabolják barátnőjüket. Kitsch számára ez az év mondhatni katasztrofális volt, hiszen a Csatahajó és a John Carter is csúnyán elhasalt a mozikban (legalábbis Amerikában), a Vadállatok javíthatott volna a mérlegen.

3D-s koncertfilm? Miért is ne? Marketingnek sem utolsó, a rajongók meg amúgy is sikeressé teszik az alkotást – gondolhatná bármelyik sztárelőadó. Hanna Montanának és Justin Biebernek bejött, szépen tejelt a Michael Jackson halála után leadott This is It is. Most Kate Perryn volt a sor, hogy bizonyítson, de mégsem kígyóztak hosszú sorok a pénztáraknál. A hét végén 7 milliót kapart össze, a mindenki által szidott Jonas Brothers koncertfilm is 12 millióval tudott indítani. Ejjejj.

Régebben bemutatott filmek: Seth MacFarlane vígjátéka átsuhant a 100 millión, tíz nap alatt 120 milliónál jár. A közönség ki volt már éhezve egy kis R-es mulatságra. Merida bronzérmes, a Pixar tűzrőlpattant hőse 20 milliót hozott, hamarosan nagy konkurencia érkezik a Jégkorszak 4 képében. 60,1 %-kal termelt kevesebbet a Magic Mike a múlt héthez képest, ennél nagyobb csökkenésre is lehetett számítani, a megkeresett 15 millió dollár korrekt eredmény. Már biztos a Madagaszkár 3 200 milliója, a második csak 180-ig, az első 193 millióig jutott...3D nélkül. Immáron 806 helyen adják a Rome With Love alkotást, Woody Allen filmje így felkapaszkodott a lista 10 helyére.

A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a boxofficemojo-ról vannak.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

A csodálatos pókember

65,00

140,00

-

220

Előzetes, tv spot, 25 perc

Ted

32,59

120,24

- 40,1

50

Előzetes,
jelenetek

Merida, a bátor

20,16

174,51

- 40,9

185

Előzetes , videók

Vadállatok

16,16

16,16

-

45

Előzetes

Magic Mike

15,61

72,79

- 60,1

7

Előzetes

Madea's Witness Protection

10,20

45,84

- 59,8

20

Madagaszkár 3

7,70

196,02

- 35,0

145

Iromány

Kary Perry: Part of Me

7,15

10,25

-

12

Előzetes

Holdfény királyság

4,64

26,89

- 5,8

16

Előzetes

Rómának szeretettel

3,50

5,62

-

12

Előzetes

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr224636360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L'Angelus 2012.07.09. 08:43:37

Nagyon szurkolok a filmnek!
süti beállítások módosítása