Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Végre Péntek! - írta doggfather

2012.07.27. 20:33 koimbra 4 komment

Így a hétvége előtt bemutatnék egy filmet amolyan kedvcsinálónak, még 1995-ből a Friday, magyarul Végre Pénteket.

friday.jpgKezdjük egy legendával, állítólag ezt a filmet lopták el az amcsi tékákból a legtöbbször. És hogy miért? A főszereplője, és írója is egyben Ice Cube (az első részt még DJ Pooh-val közösen írta), a rapperből lett színész, akinek eddigre már komoly sikerei voltak a fekete filmek világában nagyon jól elkapta a fekete fiatalok egy napját, az ő gondjaikat, napjukat. Rendezője pedig F Gary Gray akinek a Törvénytisztelő polgárt is köszönhetjük később, de ez volt az egyik első filmje. A film akkora sikert aratott, hogy két folytatást is megért (Péntek esti gáz, és Már megint Péntek címmel, illetve egy animációs sorozat is lett belőle jelenleg tervezik a negyedik Utolsó Péntek című részt.) Egy sorozatban 4 egymást követő pénteken mutatom be a filmeket, ez az első.

Két jó barát egy péntekét mutatja be a film Los Angeles South Central negyedében. Craig Jones-t (Cube) éppen elbocsájtják, nem tud mit csinálni, átjön hozzá a haverja, Smokey (Chris Tucker) aki amolyan piti drogkereskedő, de legjobb vevője saját maga. Kap este tízig haladékot, hogy a terjesztőjének megadja a 200 dolláros tartozását. Közben egy helyi erősgyerek Deebo terrorizálja a környéket, és vele is meggyűlik Craig és Smokey baja. Craig rendes gyerek nem szív füvet, legalábbis a film elején, később kipróbálja, a film többi részében már „rendszeres” fogyasztó. Semmi különös nics a történetben, jellemfejlődés vagy ilyenek, amolyan feka-buddy-moovie.

Ez az a film, ami Chris Tuckerből sikeres, keresett színészt csinált. A figurája akkora kultfigura lett, hogy a folytatásokba nem szerepelt, de az Animációs sorozatba bele kellett írni.
A zenéje is sikeres volt, kétszeres platinalemez, a Billboard 200-as listájáén, az első helyen nyitott 2 hétig volt fenn, majd további hat hátig a top rnb és hiphop listán.

Klip is készült Dr Dre: keep their heads ringin-éből, mely szintén listás nóta volt:

És Cube címadó dalából a Friday-ből:

Nem lehet hosszú elemzéseket írni róla, meg kell nézni, és vagy megtetszik, vagy nem. Nálam az első rész 10/7-es, hozzá kell tennem, hogy én is a másodikat láttam először.

Címkék: iromány vígjáték

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr164682583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.07.28. 11:04:53

Én egy egészen másfajta pénteket néztem, az véresebb volt és Jason nyomult benne. :) A Cube-os franchise kimaradt az életemből.

mr.roper 2012.07.28. 11:51:54

Chris Tucker lehetett volna szerintem a következő Eddie Murphy.Remek arcmimikával rendelkezik, állati vicces volt az Ötödik Elemben, a Csúcsformában sem volt piskóta.Aztán eltűnt valahogy a képből. Ezt a filmet még nem láttam, de a Péntek esti gázt egyszer majdnem megnéztem...:-)

mr.roper 2012.07.28. 12:21:19

@doggfather: akkor rákerült a várólistámra ez is. Most jut eszembe, hogy Tucker irritáló volt a dumái miatt a Pénz Beszélben, viszont kurva jó a Halott Pénzben. Pénz + Tucker... :-) és a Jackie Brownban is lopta a jelenetet Jackson elől a nyúlfarknyi szerepében. De a Péntek estét mindenképpen bepróbálom. :D
süti beállítások módosítása