Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Merida, a bátor (2012)

2012.08.05. 18:00 FayeFaye 25 komment

Egy mesebeli-középkori Skóciában járunk. Merida a király elsőszülött lánya, de egyáltalán nem szokványos hercegnő. Szívesebben lovagol, mászik sziklát, vadászik, minthogy hímezzen, szavaljon, öltözködjön, és nem hajlandó behódolni a hagyománynak, hogy férjhez adják. Így amikor a szülei meghívják a szövetséges klánokat, hogy a fiaik egy erőpróbán nyerjék el a hercegnő kezét, Merida a varázslathoz fordul, hogy megváltoztassa a sorsát, ami sikerül is, de persze nem úgy, ahogy ő elképzelte.

brave-movie-poster1.jpg

Első ránézésre úgy tűnik, hogy a Merida a pillanatnyi íjászos/kemény tini lányok hullámon lovagolt be a mozikba, hiszen megelőzte Hanna, Katniss az Éhezők viadalában, de még a Trónok Harca egyik legjobb karaktere, Arya Stark is. Rajzfilmet készíteni persze sokkal hosszabb folyamat, és amikor hat évvel ezelőtt nekiláttak még sokkal újszerűbb elképzelésnek tűnhetett, mint ma, amikor egyszerűen nem hat olyan lenyűgözően frissnek, mint a Pixar korábbi filmjei. Ennek ellenére a Merida több „elsőt” is képvisel a Pixar számára.

Az első női főszereplőjük, amit sokan kockázatos lépésnek tartottak, mert kisfiúk állítólag nem ülnek be egy filmre egy lány főszereplővel – míg úgy tűnik a kislányok megnéznek bármit. Pedig valamikor a hercegnők alkották a Disney kánon gerincét, és amióta a stúdió felvásárolta a Pixart törvényszerűnek tűnt, hogy előbb-utóbb a Pixar is előálljon a saját értelmezésével. Szintén a Pixar első „kosztümos” filmje, aminek én nem tulajdonítanék nagy jelentőséget, mert a Monsters Inc. sem kifejezetten a mi dimenziónkban játszódott. Amit sokkal érdekesebbenk tartok, hogy Merida a Pixar első gyerek hőse. Eddig minden főszereplőjük felnőtt, kiforrott személyiség volt, attól függetlenül, hogy robot, hal, játék vagy szuperhős formájában jelentek meg, és nagyon is felnőtt problémákkal néztek szembe. Mr. Incredible kapuzárási pánikkal küzd és szembesül azzal, hogy a családi élet oltárán fel kellett áldoznia az álmait, Marlin jó apa akar lenni, az Up a veszteséggel és az élet adta utolsó lehetőséggel foglalkozik.

Ezek után úgy tűnik, a Merida sokkal célzottabban szól egy gyerek-fiatal tini közönséghez, a „Te vagy a  saját sorsod kovácsa!” üzenet is sokkal didaktikusabb, olyannyira, hogy ki is emelik hangalámondásban. A központi téma a bonyolult anya-tini lánya kapcsolat, amit a film különösen érzékenyen és hitelesen mutat be. Ez azért is érdekes, mert a klasszikus mesehősnők, akárcsak a szuperhősök, mindig árvák. A történetet Brenda Chapman Disney veterán írta, aki egy ideig rendezője is volt a filmnek, és az inspirációul a saját tini lánya szolgált. Talán ennek köszönhető, hogy bár a kifejezett érzelmeket számtalan hollywoodi filmben hallottuk már – „A szüleim nem értenek meg!” „Csak a saját életemet akarom élni!” „Miért nem érti meg a gyerek, hogy csak a  javát akarjuk?” – nem válnak a szereplők karikatúrává, és ami talán a film legnagyobb eredménye, Merida nem egy idegesítő tinédzser; bátor, talpraesett, kitartó és végig szerethető marad. Nem csak a gyerekeknek szolgál jó példaképpel, fiúknak és lányoknak egyaránt, de biztos nem egy anyuka fogja megkönnyezni a konkluziót.

brave-photo.jpg

Azonban azoknak a gyermeklelkű felnőtteknek, akik nem családi porgramként ülnek be a filmre, nem ez lesz a kedvenc Pixar alkotása. Kevesebb a kikacsintás, a humor, és míg a hősnő otthon lenne bármelyik Miyazaki filmben, a story sokkal közelebb áll a Disney hagyományokhoz. Ami nem jelenti azt, hogy ők nyugodtan ki is hagyhatják, hiszen a Pixar egy közepes napján is fejhosszal veri a multiplex mezőnyt.

Amióta a Pixar is egyre inkább a franchise építésre támaszkodik, mindig izgalmas egy új eredeti alkotást látni tőlük, és amikor a másik rajzfilm a mozikban a Jégkorszak 4. és a Madagaszkár 3., nem lehet kérdés melyiket válasszuk. A Merida, a bátor története talán nem forradalmian új, de legalább kerek, értelmes egész, nem csak egy kifogás arra, hogy eljuttassa a szereplőket az egyik gegtől a másikig. És mint mindig, a legújabb Pixar film a legszebb is, hiszen minden alkotásukkal új csúcsokra emelik a digitális animáció lehetőségeit.

A táj buja zöld, lélegzetelállítóan szép és varázslattal teli, a víz fotorealisztikusan csobban és porszemek táncolnak a napfényben. Új szoftvert fejlesztettek ki arra, hogy Merida 1500 különálló vörös fürtje együtt mozogjon, rugózzon és repüljön a lány mozgásával, és aki érdeklődik a ilyen technikai részletek iránt el fogja sírni magát a gyönyörűségtől, milliókat fognak ezért fizetni a samponreklámok készítői. Komolyan, Merida hajkoronája mintha külön szereplő lenne. Elinor, Merida édesanyja pedig a legmeggyőzőbb középkorú nő, akit rajzfilmben láttam; Elinor még mindig gyönyörű, de már szarkalábak vannak a szeme sarkában. Eljutottunk arra a szintre, hogy az élő szereplős filmekben és a rajzfilmekben használt CGI kezd összeérni, sokszor már a filmek CGI effektusai és rajzolt hátterei is kevésbé megyőzőek, mint a rajzfilmek, és a Merida Skóciája is olyan szép, mint Pandora.

Címkék: iromány pixar merida a bátor

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr824696602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.05. 18:20:34

és kinn is az első cikk!
csak így tovább, jó lesz ez. :D

BeniMan 2012.08.05. 18:23:02

Rosszakat hallottam eddig a filmről de komolyan meghoztad hozzá a kedvem. :)
Nem mondom h elmegyek moziba megnézni deee max más forrásokból beszerezve megnézem . (magyarul letöltöm :P)

Johnny500 2012.08.05. 18:31:33

Az első cikk!! Mindenki nagy örömére! A minőség is változatlan maradt szerencsére.

bucbuc 2012.08.05. 19:13:09

Remélem nem hagyjátok abba a blogolást. :)

Árkádia 2012.08.05. 20:12:00

Elvonási tüneteim voltak, feljöttem, van cikk! :) Mindjárt meg is nyugodtam!
Király az írás, így tovább! :) Nekem is megjött tőle a kedvem Meridához, bár én leragadtam Arielnél. :)

sjbee 2012.08.05. 21:51:14

Kéretik pontozni is! Köszönöm!

ZeroSeventySeven 2012.08.05. 22:06:54

OFF

Bocsesz a lama kérdésért, de hova lehet küldeni a cikkeket? Lassan elkészülök a Ted-el.

ON

protézisesh 2012.08.05. 23:12:07

Az igy neveld a sarkanyodat a konkurrenxiae? Mert az kva jo film, es gyerek a fohose :)

FayeFaye 2012.08.05. 23:23:08

@protézisesh: Tenyleg az, de DreamWorks.

@sjbee: IMDb 7,7; RT 77% (Huh, erdekes, hogy a kritikusok es az nep igy osszhangban van.)

@ZeroSeventySeven: A felso menu sorban a Filmdroid alatt van egy 'kapcsolat' ful, vagy BeniMan nevere kattintva tudsz neki emailt kuldeni az inda rendszereben.

ZeroSeventySeven 2012.08.05. 23:28:53

Köszi. Nem mertem a régi kapcsolatra küldeni, mert nem tudtam, hogy az használva van-e.

FayeFaye 2012.08.05. 23:32:13

@ZeroSeventySeven: Ezek meg nagyon nincsenek kitalalva, es olyan magabiztosan mondom, mintha mindent tudnek, de egyelore szerintem mukodni fog.:)

ZeroSeventySeven 2012.08.05. 23:33:43

Hoppá. :D Minegy eküldtem az ufoblokk@gmail.com-ra meg küldtem BeniMan-nek üzenetet. :)

sjbee 2012.08.05. 23:53:24

@FayeFaye:
:) köszi, de a te pontozásod érdekel. Sztem. másokat is ;)

winterrain 2012.08.06. 05:16:44

Ügyi vagy FayeFaye :)
Szerintem jó film volt, de nem zseniális. A Pixar eddig futószalagon hozta a zseniális filmeket, ezért ez kicsit csalódás. Külön nagy fekete mínusz pont a csöpögős és oda nem illő betétdalokért. Tudom, próbálták magukat leküzdeni a Disney színvonalhoz, majdnem sikerült is.
Ennek ellenére nem akarok senkit lebeszélni róla, végül is jól szórakoztam. Egyszer meg lehet nézni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.06. 08:04:30

@ZeroSeventySeven: az ufoblokk az koimbra sajátja, BeniMan-nek küld inkább!

ZeroSeventySeven 2012.08.06. 08:24:12

@doggfather: közben már rendeződtek a dolgok

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.06. 09:07:30

@ZeroSeventySeven: akkor jó. :D

Tessék csak írni, nyugodtan, és sokat. :D

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2012.08.06. 13:23:41

...de egyáltalán nem szokványos hercegnő...
Pocahontas, Ariel, Kiara, Aria Stark, Jazmin, Izolda,
Csak hogy az ismertebbeket emlitsem :D Szoval ez is legalabb annyira szokvanyos.

FayeFaye 2012.08.06. 19:26:54

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!): Arya Starkot emlitettem, Izolda es Kiara (cim?)nem tudom ki, de Pocahontas es Ariel eseteben a cselekmeny katalizatora egy ferfi volt es mindket esetben a kezfogo jelentette a boldog befejezest, mig itt az ellenkezoje.

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2012.08.07. 18:10:31

@FayeFaye: Igen a kommentet még akkor írtam amikor még csak a bevezetőn voltam túl, ezért elnézést kérek. (Így került bele Arya Stark)
Izolda a Tristan és Izolda című filmekben szerepel, amúgy többet itt tudhatsz meg róla:hu.wikipedia.org/wiki/Triszt%C3%A1n_%C3%A9s_Izolda
Kiara meg az oroszlán király című klasszikus animációs film második részének a főszereplője.
A másik két szereplőről mondottakkal azért nem értek egyet mert a katalizátor egy férfi volt, de mindkettőjüknél a hagyományokkal való szembemenés volt a hangsúlyos és ennek az eszköze volt a férfi.

nikodémus 2012.08.22. 19:00:08

Nem rossz, nem rossz de nem az igazi - mármint a film, az írás rendben van. Értem én a finom feminista/emancipációs vonalat meg a hagyománnyal való szembemenést, de ezt sajnos annyira kő-egyszerű történettel és szájbarágós tanulsággal mesélik el, hogy ez inkább Disney, mint Pixar. Kár érte, mert a gegek és kikacsintások továbbra is jók.

Elanor_ 2012.08.22. 23:31:23

@nikodémus: pont most láttam, szerintem kellemesen mély volt (az egyszerű történet nem baj, ha a párbeszédek a maguk humoros módján tökéletesek és elvisznek A-ból B-be, nem? Mert azt ne feledjük, h gyerekfilm. Szóval az a történet/mondanivaló, h a megfelelő időben bizony áldozatot kell hozni, szerintem nekik épp elég. :) ), a technikai megvalósítástól meg leesett az állam. Mit nekem a hétfői Pormetheus... a Merida volt úgy hiperrealisztikus, hogy esztétikai élményt is adott.

nikodémus 2012.08.23. 05:44:53

@Elanor_: Na jó, lehet, hogy szigorú voltam, tán amiatt, mert a Wall-E meg az Up! után el vagyunk kényeztetve. A látvány valóban kitűnő, ebben a Pixar - úgy tűnik - verhetetlen. (Nekem a Prometheus egyébként csalódás volt, még ahhoz képest is, hogy tudtam, értelmes sztorira nem nagyon számíthatok.)

Elanor_ 2012.08.23. 07:27:10

@nikodémus: hát, pedig azokban is olyan egyszerű (és didaktikus) a sztori, mint a bot. :)))
süti beállítások módosítása