Első ránézésre úgy tűnik, hogy a Merida a pillanatnyi íjászos/kemény tini lányok hullámon lovagolt be a mozikba, hiszen megelőzte Hanna, Katniss az Éhezők viadalában, de még a Trónok Harca egyik legjobb karaktere, Arya Stark is. Rajzfilmet készíteni persze sokkal hosszabb folyamat, és amikor hat évvel ezelőtt nekiláttak még sokkal újszerűbb elképzelésnek tűnhetett, mint ma, amikor egyszerűen nem hat olyan lenyűgözően frissnek, mint a Pixar korábbi filmjei. Ennek ellenére a Merida több „elsőt” is képvisel a Pixar számára.

Az első női főszereplőjük, amit sokan kockázatos lépésnek tartottak, mert kisfiúk állítólag nem ülnek be egy filmre egy lány főszereplővel – míg úgy tűnik a kislányok megnéznek bármit. Pedig valamikor a hercegnők alkották a Disney kánon gerincét, és amióta a stúdió felvásárolta a Pixart törvényszerűnek tűnt, hogy előbb-utóbb a Pixar is előálljon a saját értelmezésével. Szintén a Pixar első „kosztümos” filmje, aminek én nem tulajdonítanék nagy jelentőséget, mert a Monsters Inc. sem kifejezetten a mi dimenziónkban játszódott. Amit sokkal érdekesebbenk tartok, hogy Merida a Pixar első gyerek hőse. Eddig minden főszereplőjük felnőtt, kiforrott személyiség volt, attól függetlenül, hogy robot, hal, játék vagy szuperhős formájában jelentek meg, és nagyon is felnőtt problémákkal néztek szembe. Mr. Incredible kapuzárási pánikkal küzd és szembesül azzal, hogy a családi élet oltárán fel kellett áldoznia az álmait, Marlin jó apa akar lenni, az Up a veszteséggel és az élet adta utolsó lehetőséggel foglalkozik.

Ezek után úgy tűnik, a Merida sokkal célzottabban szól egy gyerek-fiatal tini közönséghez, a „Te vagy a  saját sorsod kovácsa!” üzenet is sokkal didaktikusabb, olyannyira, hogy ki is emelik hangalámondásban. A központi téma a bonyolult anya-tini lánya kapcsolat, amit a film különösen érzékenyen és hitelesen mutat be. Ez azért is érdekes, mert a klasszikus mesehősnők, akárcsak a szuperhősök, mindig árvák. A történetet Brenda Chapman Disney veterán írta, aki egy ideig rendezője is volt a filmnek, és az inspirációul a saját tini lánya szolgált. Talán ennek köszönhető, hogy bár a kifejezett érzelmeket számtalan hollywoodi filmben hallottuk már – „A szüleim nem értenek meg!” „Csak a saját életemet akarom élni!” „Miért nem érti meg a gyerek, hogy csak a  javát akarjuk?” – nem válnak a szereplők karikatúrává, és ami talán a film legnagyobb eredménye, Merida nem egy idegesítő tinédzser; bátor, talpraesett, kitartó és végig szerethető marad. Nem csak a gyerekeknek szolgál jó példaképpel, fiúknak és lányoknak egyaránt, de biztos nem egy anyuka fogja megkönnyezni a konkluziót.

Azonban azoknak a gyermeklelkű felnőtteknek, akik nem családi porgramként ülnek be a filmre, nem ez lesz a kedvenc Pixar alkotása. Kevesebb a kikacsintás, a humor, és míg a hősnő otthon lenne bármelyik Miyazaki filmben, a story sokkal közelebb áll a Disney hagyományokhoz. Ami nem jelenti azt, hogy ők nyugodtan ki is hagyhatják, hiszen a Pixar egy közepes napján is fejhosszal veri a multiplex mezőnyt.

Amióta a Pixar is egyre inkább a franchise építésre támaszkodik, mindig izgalmas egy új eredeti alkotást látni tőlük, és amikor a másik rajzfilm a mozikban a Jégkorszak 4. és a Madagaszkár 3., nem lehet kérdés melyiket válasszuk. A Merida, a bátor története talán nem forradalmian új, de legalább kerek, értelmes egész, nem csak egy kifogás arra, hogy eljuttassa a szereplőket az egyik gegtől a másikig. És mint mindig, a legújabb Pixar film a legszebb is, hiszen minden alkotásukkal új csúcsokra emelik a digitális animáció lehetőségeit.

A táj buja zöld, lélegzetelállítóan szép és varázslattal teli, a víz fotorealisztikusan csobban és porszemek táncolnak a napfényben. Új szoftvert fejlesztettek ki arra, hogy Merida 1500 különálló vörös fürtje együtt mozogjon, rugózzon és repüljön a lány mozgásával, és aki érdeklődik a ilyen technikai részletek iránt el fogja sírni magát a gyönyörűségtől, milliókat fognak ezért fizetni a samponreklámok készítői. Komolyan, Merida hajkoronája mintha külön szereplő lenne. Elinor, Merida édesanyja pedig a legmeggyőzőbb középkorú nő, akit rajzfilmben láttam; Elinor még mindig gyönyörű, de már szarkalábak vannak a szeme sarkában. Eljutottunk arra a szintre, hogy az élő szereplős filmekben és a rajzfilmekben használt CGI kezd összeérni, sokszor már a filmek CGI effektusai és rajzolt hátterei is kevésbé megyőzőek, mint a rajzfilmek, és a Merida Skóciája is olyan szép, mint Pandora.