A set up eleve egy hatalmas horror klisé: öt szexi tini – a sportoló (Chris Hemsworth pre-Thor), a szexi szőke, a szűz, a fekete srác és a füves – egy eldugott erdei házban tölti a hétvégét. Minden szigorúan horrorfilm sablon szerint történik: nincs térerő, pipa, hátborzongató helybeli, pipa, ház belül nagyobb mint kívül, pipa, bizarr cuccok a pincében, pipa. Olyan tökéletesen passzol minden, mintha direkt így rendezte volna valaki. Nem alaptalanul: ugyanis a fiatalok minden lépését monitorokon figyeli két közpkorú irányító, Sitterson (Richard Jenkins) és Hadley (Bradley Whitford) egy névtelen corporate főhadiszállásról, és a környezet változtatásával igyekeznek befolyásolni a döntéseiket. Tehát a klasszikus horror a filmnek csak az egyik fele, amire a másik fele reflektál. Ez eddig A kocka találkozik a Truman Show-val, és a film plakátja is erre emlékeztet, csak vicces. Mindez az előzetesből is kiderül, és gondolom azért árultak el ennyit, mert az igazi revealnek a harmadik felvonást szánják, amikor kiderül, hogy mi ennek az egésznek a célja.

Könnyű úgy gondolni a Cabin in the Woods-ra, mint egy Joss Whedon filmre, holott Whedon csak az egyik forgatóköny író, a másik író és a film rendezője Drew Goddard. Ez az első rendezői munkája, de íróként dolgozott a Buffy és az Angel TV sorozatokon is, tehát a Cabin nagyon is szerves része az egész Whedonverse-nek. Aki ismeri ezeket a korábbi munkákat, annak nem lesz nehéz már fél óra elteltével magától kitalálnia, hogy merre tart az egész történet. Így a film befejező felvonása nem csak felesleges, de úgy néz ki, mintha egy teljesen másik filmmel varrták volna össze, az addig humoros és szatirikus hangvétel átvált teljesen egyenes történetmesélésbe, ami már sokkal kevésbé hihető. És sajnos agyonnyom néhány korábbi poént, mert megmutat olyan dolgokat, amik sokkal viccesebbek lettek volna, ha csak hallunk róluk – mint Culombo felesége, csak akkor működik, ha sohasem látjuk.

Az első két harmad azonban zseniális, még a Sikoly filmeknél is magasabb szintre emeli a meta-horrort: nem csak azt tudjuk meg, hogy a horror bejáratott szabályokat követ, hanem hogy miért fontos betartani ezeket a szabályokat, miért törvényszerű például, hogy az áldozatok fiatalok és szexik legyenek? A horror rajongók imádni fogják a rengeteg utalást, amellett hogy a történet minden nagy horror fordulat paródiája, a díszlet is tele van vizuális utalásokkal és gegekkel, így biztos több újranézést is elvisel, mert mindig fel lehet még benne fedezni új dolgokat. Érte olyan kritika a filmet, hogy nem elég ijesztő, de ez vérmérséklet kérdése: a horror tényleg nem egzisztenciális, de elég sok benne a valami előugrik „Bú!” típusú ijesztgetés, én például egyszer szemen böktem  magam, olyan gyorsan akartam elbújni a kezem mögött. Rémálmokat nem fog okozni, az biztos. Viccesnek viszont tényleg nagyon vicces, a legjobb elemeket emelte át a Buffy és az Angel hagyományából: szellemes párbeszédek és jól megírt kórusdarab. A fiatalok annak ellenére szerethetőek, hogy direkt sablonoknak vannak beállítva, és a kivételes módon nem azért drukkolunk, hogy végre kipurcanjanak az üresfejű kis hormon zacskók, hamár olyan hülyék, hogy egy elhagyott szanatóriumban akarnak kufircolni, hanem hogy életben maradjanak, még a füves srác is, aki bizarr módon a legértelmesebb figura. A film sztárjai számomra azonban Whitford és Jenkins, az irányítók szerepében – akik Goddard bevallása szerint a két írót jelképezik – ők kapták a legjobb szövegeket, és a legviccesebb pillanatok, amikor az erdei ház eseményeiből vágunk Whitford és Jenkins, vagy az egész irányítószoba reakciójára. Jenkins örökké lógó arca pedig már magában is fenomenális.

A Cabin in the Woods egy intelligens és remekül megírt zsáner paródia, ami még okosabb lett volna, ha a egy fejezettel korábban befejezik, és többet hagynak a nézők képzeletére.

IMDb: 7,7

RT: 90%