Utazás a Holdba (1902) 

Georges Méliès nem csak a speciális effektusok atyja, de meghatározó szerepe volt a narratív film kialakulásában is. 1902-ben, amikor szinte még mindenki egy folyamatos felvételből álló, maximum néhány perces filmeket készített, Méliès 14 perc hosszúságú több tekercses Utazása, amely tobzódott az innovatív a vizuális trükkökben és egy összetett, fiktív történetet mesélt el, azonnali és hatalmas sikert aratott. A Jules Verne és H.G. Wells ihlette történetben hat csillagász a Holdra utazik, ahol különböző fantasztikus lényekkel találkoznak. Az első ismert science fiction filmet valószínűleg ma már kevesen látták teljes terjedelmében, de a Hold szemébe fúródó űrrakéta ikonikus képpé vált. 1993-ban bukkantak rá egy eredeti kézzel színezett kópiára, amit egy évtizedes kockánkénti restauráció után 2011-ben bemutattak a Cannes-i filmfesztiválon egy új zenével a francia Air párostól.

2001: Űrodüsszeia (1968)

A fim, amit biztosan nem kell bemutatni (BeniMan nem rég írt róla), annyira szerves része lett a pop kultúrának, hogy aki sohasem látta is rögtön maga előtt látja az monolitot, az űrállomást Richard Staruss Also sprach Zrathustra zenéjére, és idézni tudja, hogy „I'm sorry, Dave. I'm afraid I can't do that.” Stanley Kubrick mesterművét könnyebb csodálni, mint szeretni, és a nagy bevételéhez és mainstream sikeréhez hozzájárulhatott, hogy ugyanabban az időben jelent meg, amikor igazán divatba jöttek a tudatmódosító szerek. De tény, hogy megkerülhetetlen mérföldkő a sci fi történetében, befolyásolt minden filmet a zsánerben és valószínúleg ugyanúgy megalapozta a mesterséges intelligenciától való félelmünket, mint ahogy a Jaws megjelenése után egy generáció nem mert a tengerben fürdeni.

Silent Running (1972)

Freeman Lowell egy űrállomáson őrzi a Föld utolsó növényeit és állatait három cuki robot segítségével, míg egy nap parancsot kap, hogy pusztítsa el a rakományt, hogy az állomást ipari munkába tudják állítani. Douglas Trumbull leginkább a speciális effekt munkájáról híres olyan filmeken, mint a Szárnyas fejvadász és a Harmadik típusú találkozások, de miután hosszú ideig dolgozott a 2001: Űrodüsszeián úgy érezte, muszáj rendeznie egy filmet, ami az emberekről szól. A Valley Forge növényekkel zöldellő terei nem is lehetnénenek nagyobb kontrasztban a Discovery One steril, csillogó fehér folyósóival. A Silent Running szemérmetlenül érzelmes és ökológiai aktivista; bár a film sosem volt különösebben népszerű, az üzenete ma talán még aktuálisabb, mint valaha, és több filmben visszaköszön. Lowell szerint az a baj a Földdel, hogy mindig 75F a hőmérséklet és mindenki egyforma; a WALL-e-ben ugyanúgy elpusztult a Földön minden élőlény, de itt az embereket tárolják űrhajókon állandó hőmérsékleten, míg az aranyos antorpomorfikus robotot hagyják hátra a Földön.

Solaris (1972)

Kris Kelvin pszichológust felküldik a Solaris bolygó körül keringő űrállomásra, ahol a tudósok egyre furcsábban viselkednek, de Kelvin hamarosan saját maga is a Solaris kínálta szubjektív valóságot választja a racionalitás helyett. Bár szokták az ’orosz 2001: Űrodüsszeiának’ nevezni, a Solaris, akárcsak a Silent Running inkább egy ellenreakció Kubrick alkotására. Andrei Tarkovsky rendező látta az Űrodüsszeiát, mielőtt elkezdték forgatni a Solarist,  de hidegnek és lélektelennek találta. Bár Tarkovsky saját bevallása szerint nem szerette a science fictiont, és sokkal jobban érdekelte a hús-vér szereplők belső élete, a bolygó folyamatosan jelen van, a hipnotikusan örvénylő felszín a háttere minden történésnek. A film idegen ábrázolása egyedülálló: általában a filmekben felbukkanó űrlények lehetnek barátságosak vagy ellenségesek, de emberek által értelmezhető motivációk hatjtják őket. Solaris abszolút idegen és kifürkészhetetlen, el tudja olvasni és le tudja másolni az emberek emlékeit, de soha nem érthetjük meg, hogy mik a céljai, ha egyáltalán vannak. A 167 perces időtartam ma már nem számít ritkaságnak, de hogy a tempó meditatív, az egy enyhe kifejezés: a Solarist nem lehet egyszerűen megnézni, át kell élni.

Alien (1979)

Ami számomra ezt a filmet mindig minden idők egyik kedvencévé tette, az a ’belakott űr’ hangulata: a Nostromo nem egy vadonatúj űrhajó egy nemes küldetésen, nem idealista tudósok keresik az isteni szikrát. A Nostromo egy kopottas űrkamion, a legénységnek ez csak egy meló, utálják a főnököt és alulfizetettek. Ami pedig egy egyszerű horrorból mesterművé emeli, az a mögötte álló kreatív csapat. Nem véletlenül, az Alien az egyik legérdekesebb befejezetlen projekt, Alejandro Jorodowsky Dűnéjének romjain nőtt ki, itt ismerkedett meg a Dan O’Bannon forgatókönyv író Jean „Moebius” Giraud-val és a svájci művésszel, H.R. Gigerrel. Giger sötét, organikus, erotikus látványvilága annyira meghatározó, hogy Ridley Scott a Porméteuszban sem tudott elszakadni ettől az univerzumtól, pedig saját bevallása szerint is elmondott már mindent magáról a Xenomorphról, amit érdemes.

Az idő urai (1982)

A rajzfilmben egy balesetet követően Piel egyedül marad a lakatlan és veszélyes Perdide bolygón, és  Jaffar, egy űrhajó kapitánya siet a segítségére, egy gonosz herceggel a fedélzeten, aki meg akarja akadályozni, hoggy kitérőt tegyenek. A film idén nem csak a 30 éves jubileuma miatt aktuális, sajnos azért is, mert elhunyt Jean Giraud, aki a látványterveket és karakter designt készítette, amit  aztán a Pannónia stúdió animátorai keltették életre. Ma a történet egy kicsit lassúnak tűnik, töredezett és nehezen követhető, hogy jutunk egyik jelenetből a másikba, bár szerintem ez nem az Idő urai sajátossága, a rendező René Laloux más filmjei, A vad bolygó és a Gandahar is ugyanilyen trippy. A látványvilág viszont nagyon szép, jellegzetesen Moebius részletgazdag stílusa és színvilága, azért is került fel a listára, mert az amerikaitól nagyon eltérő világűr jelenik meg benne, egy színes játszótér teli kalanddal, kalózokkal és fantasztikus lényekkel.

Dűne (1984)

Frank Herbert Dűnéjének adaptációjába nagyon sok ember bicskája tört bele, David Lynch verziója az egyetlen, ami eljutott a mozikba, és ezt is lesújtó kritikák érték, értetlenkedés és gúny fogadta egyaránt azoktól akik olvasták a forrásanyagot és akik nem, maga Lynch is elhatárolódott a végső verziótól, ami fölött nem volt final cut joga, hanem a producerek próbáltak úgy összerakni, hogy érthető legyen egy mainstream közönség számára. Ebben a tekintetben teljesen kudarcot vallottak, a néző aki nem ismeri a könyvet teljesen reménytelen helyzetben van. De ez nem jelenti azt, hogy a filmnek ne lennének erényei, Lynch egy szürreális, barokk, helyenként giccses világot alkotott, ami nem adja vissza szó szerint Herbert regényét, de megragadja a teljesen eredeti távoli jövőt, amiben keveredik a miszticizmus és a középkori feudalizmus az űrutazással. És mindennek középpontjában Arrakis, a sivatagos bolygó, az ismert univerzum középpontja.

Apollo 13 (1995)

Az Apollo 13 a leginkább űrfilm a listán, hiszen egy valódi űrutazás dramatizációja, a szerencsétlenül járt 1970-es Hold-utazás történetét meséli el. Az Apollo 13 a harmadik küldetés, ami leszállt volna a Holdon, és az amerikaiak már csupán rutinnak tartották; nem igazán érdekelte a TV nézőket, egészen addig, amíg az űrhajó egy robbanásban elveszti az oxigén tartalékok nagy részét és az elektromos energiát, így az asztronautáknak fel kell adniuk a Holdraszállást és az életbenmaradásért kell küzdeniük. A film egy igazi nyári blockbuster, látványos trükkök – a súlytalansági jeleneteket parabolikus repülés közben vették fel néhány másodperces egységekben -, nagy sztárok - Tom Hanks, Kevin Bacon, Gary Sinise, Ed Harris –, igazi piros-fehér-kék hősök és happy ending, ami nem csak rengeteg pénzt keresett, de a legjobb film Oscar díját is besöpörte. Ennek ellenére nem a ma már megszokott „igaz történeten alapuló” hollywoodi film, ami 90%-ban kitaláció, Ron Howard rendező egész szorosan ragaszkodott a Jim Lovell űrhajós memoárjában leírt valós eseményekhez, és a fizika törvényeihez, csupán az érzelmi drámát tekerte fel 11-re.

Sunshine (2007)

Ha belegondolok, hogy a premissza szerint a Nap haldoklik és egy űrhajó elindul, hogy újra begyújtsa egy hatalmas bombával, nehéz elhinni, hogy a filmet az ’okos sci fi’ visszatéréseként üdvözöltük. De a 70-es évek óta tényleg nem nagyon lehetett ilyen típusú filmet látni, amit a rendező Danny Boyle így írt le: „Három összetevőből áll, egy hajó, egy legénység, egy jel.”Annak ellenére, hogy a harmadik felvonás teljesen bizarr módon horrorba csap át, az első két harmad klasszikus sci fi, és nehéz kitalálni, hogy mit tett hozzá Brian Cox fizikus mint tudományos szakértő, de nem hagyhatjuk, hogy a tények elrontsanak egy izgalmas történetet. A legemlékezetesebb, ahogy a hajó orvosa egyre inkább a Nap befolyása alá kerül, egyre tovább bámulja a hipnotikus tűzgolyót szűrő nélkül, ami teljesen érthető, mert mi sem tudjuk levenni a szemünket a vászonról. A film mindössze 40 millió dollárból készült, és fantasztikusan nézett ki.

Moon (2009)

A Moon egy szerelmes levél a hatvanas és hetvenes évek sci fijeihez, ott van benne az Outland űrbányája, az Űrodüsszeia csilliogó fehér folyósói és ominózus mesterséges intelligenciája, a Silent Running magányos űrutazója, az Alien gonosz vállalata, és a sci fi örök kérdése: Mi tesz minket „emberré”, hol húzzuk meg a határt? És mindezen főhajtások mellett Duncan Jones elsőfilmes rendező egy teljesen eredeti és a maga nevében is tökéletes filmet alkotott, minimális költségvetéssel. A történet egy jövőben játszódik, amikor a Föld minden energiaproblámáját megoldották azzal, hogy Hélium 3-at bányásznak a Hold sötét oldalán. Hogy 5 millió dollárból ilyen profi látványt tudtak összehozni annak is köszönhető, hogy valódi  miniatűr modellekkel dolgoztak, nagyon kevés CGI-t használtak, és sok FX veterán szívességből dolgozott a projekten. Sam Rockwell élete alakítását nyújtja ahogy két szerepet játszik, Clint Mansell zenéje pedig zseniális.