Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Expendables 2- A feláldozhatók 2 (2012)

2012.09.06. 18:00 doggfather 33 komment

-Mi a terv?

-Megkeresni, elkapni, kinyírni.

Ilyen komolyságú párbeszédek hangzanak el a filmben, de nem is kell ennél több, legyünk realisták, ahol ilyen sztárok vannak és ennyien, abba a filmbe ilyen beszélgetések kellenek. Mivel második rész, mindenki, aki beül rá tudja, hogy mit kap. A 2010-es első rész után itt a várva várt második rész, amiben ismét egy csapat Feláldozható szerepel.

fqbLn.jpg

Az első rész receptje, miszerint akik a 80-as 90-es években jártak moziba, azok kíváncsiak lehetnek még ma is olyan filmre amiben az akkori hősök szerepelnek, működőképes, ezt bizonyítja az első rész sikere. Hogy merre lehet folytatni? Nem nehéz a kérdés, ugyanis az első részben nem lehetett benne mindenki, aki akkoriban akció filmekben szerepelt, így akik kimaradtak, azok még mindig benne lehetnek egy második, vagy egy harmadik részben is akár. Hasonlóan kellett, hogy a készítők is gondolkodjanak, hiszen már most is arról folyik a pletyka, hogy ki lesz, vagy nem a harmadik részben, pedig a másodikat is éppen, hogy bemutatták.

Nagyon féltem ettől a filmtől, pontosabban nagyon félve vártam, az első része nagyon tetszett, de hogy még egyszer sikerül ugyanaz a recept az több, mint kétséges volt számomra. Féltem, hogy erőltetett lesz, hogy elpuffogtatják az első rész bevált sablonjait, hogy csinálnak egy tipikus 80-as, 90-es évekbeli második részt. Ám az első rész rendezője, főszereplője, kitalálója Sylvester Stallone tudott emelni a téten, tudott még nagyobb durranásokat behozni.

A forgatókönyv ismét nem túl bonyolult. Egy sikeres akció után a csapat pihenését egy régi ismerős, Mr. Church (Bruce Willis) zavarja meg, aki emlékezteti őket, hogy tartozásuk van, amit törleszteniük kellene. A csapat elindul, de sajnos semmi nem úgy alakul ahogy szeretnék. Megjelenik Jean Vilain (Jean-Claude Van Damme) és egyiküket megöli. Ezt nem hagyhatják annyiban, bosszút kell állniuk. Mivel hősökről van szó, természetesen annyi, mint egy sima bosszú nem lehet elég. A bosszú mellett a világ is a tét, ugyanis Jean Vilain plutóniumhoz jutott, amit el akar adni. Amikor szorult helyzetbe kerülnek hőseink, nem várt segítséget kapnak. A "megszokott csapaton" kívül Trench (Arnold Schwarzenegger) és Booker (Chuck Norris) szintén zsoldosok tűnnek fel időről időre, hogy kihúzzák őket a csávából.

EX2 all[2].jpg

A második rész egy önálló alkotás, minimálisan reflektál az első részre, vagy még annyit sem. Ami nagyon hasonlít az első részre, hogy ebbe a közegbe nem valóak a nők. Stallone még mindig nem tudja, hogy mit kezdjen a női szereplőkkel, inkább katonát csinált a kötelező nőből, addig se bonyolítja a dolgokat. Ez nem feltétlenül baj, csak el kell fogadni, hogy ez a műfaj, ezek a hősök macsók, férfiak, tesztoszteron bombák akiknek a nők csak útban vannak. Harcolni nem tudnak, vigyázni kell rájuk, törékenyek. Szerencsére azért annyira nem old-school, hogy ez a sablon a végére ne változzon meg, ha csak minimálisan is. Ami minimális érzelem van ebben a részben is, az is csak annyi, amit a bajtárs elvesztésekor mutatnak be, hogy a férfibarátság az azért mégis csak szent.

A film csúcspontjai egyértelműen az "új" szereplőkhöz köthetőek, Willis, Norris, Schwarzenegger, és JCVD mind lubickolnak, látszik rajtuk, hogy rettentül élvezik, amit csinálnak. Külön jó pont, hogy JCVD bevállalta a rossz fiú szerepét, hiszen ezek a fiúk mind jók voltak egytől egyig, nem lehetett könnyű rábólintani az ellenfél szerepére. A többi szereplőről azért nem írok, mert a filmben is csak háttérnek vannak ott gyakorlatilag. Dolph Lundgren és Jason Statham még csak csak feltűnik egy-egy jobb jelenetben, de Jet Li például az első tíz perc után elhagyja a filmet.

A feláldozhatók 2. folyamatosan kikacsint, másik régi filmekre utal, néha finoman, néha pofátlanul. A készítők ebben a második részben már egyértelműen a nosztalgiafaktorra mennek rá, hogy minden néző még a legfiatalabb is értse, tudja, hogy miről van szó, kikről van szó. Minden robban, mindenkit lelőnek, mindenkinek jut legalább 20-30 ellenfél, hogy szépen, látványosan, kibontakozva tudjanak harcolni.

Azt kell mondjam, hogy a félelem, amivel nekiültem nem volt megalapozott, a második felvonás tudta hozni, amit kell, sőt némely részletben még jobb is, mint az első rész. Ahogy az első részt is folyamatos vigyorral a szám szélén néztem, ezen is egyfolytában mosolyogtam. Mindenképpen nézzétek meg, sőt ha lehet akkor moziban, mégis úgy néz ki jól az összes lövés és robbanás.

IMDB: 7.6

Rotten Tomatoes: 65%

Címkék: akció iromány néznivaló sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr824754716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2012.09.06. 19:07:35

Az első rész szép nosztalgia volt, szerettem, ezen viszont könnyesre röhögtem magam. (A Feláldozhatók helyett, a Golyóállók jobban passzolna címként.)

Goddamn90s 2012.09.06. 19:14:12

ez a film iszonyat allatt lett! 3szor neztem meg a moziban, biztos ami biztos :D

Elanor_ 2012.09.06. 19:14:24

@Armida: :))) azaz, golyóálló kockafejek. :) De azért eltöltenék a srácok között egy-két napot... mmmmmmmm... talán még főznék is, ha megkérnének. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.06. 19:18:17

@Goddamn90s: ne haragudj, de ilyen nick-kel kötelező is. :D

Doro_ 2012.09.06. 19:30:50

Mostmár csakazértis megnézem. A hímnemű nézők teljesen odáig vannak meg vissza :)

Atkakukac1989 2012.09.06. 21:11:05

Imádtam! Úgy jó, ahogy van!

mereszet 2012.09.06. 21:49:25

Szerdán néztük haverokkal moziban, hát rohadt nagy volt..:D Tesztoszteron, keménykedés miegymás..:)

little2 2012.09.06. 22:09:59

@doggfather: Végre a barrikád ugyanazon oldalára kerültünk, mert egyetértek a kritika minden szavbal. :D

Van Damme nyilatkozta egyébként, hogy lehet benne lesz a harmadik részben is mint Claude Vilain, Jean ikertestvére.:D
Jean és Claude. Beszarás lenne.:D

Rolee83 2012.09.06. 22:56:11

Én még nem láttam és mostanában nem is tudom megnézni, de lenne egy kérdésem!
Mr. Church milyen törlesztést vár a csapattól?! Hiszen az első részben a megbízatást elvégezték, kinyírták akit kellett!

little2 2012.09.06. 23:32:49

@Rolee83: Igen, csak közben letarolták az egész szigetet, így tönkretették a bizniszt.

Söci 2012.09.07. 07:43:09

én is rohantam a moziba megnézni, gondoltam ennyivel tartozok a régi nagyoknak

voltak benne kurva jó poénok, néha szarrá röhögtem magam

de pl. a forgatókönyvírók nem nagyon erőltették meg magukat, elég béna lett az egész sztori, nagyon az akciójeleneteket se dolgozták ki
ezt az egészet kb 5 perc alatt összecsapták

a nosztalgia miatt jó meg minden, de alapvetően egy nagy rakás szar az egész

ok, hogy hülyéskednek, meg a régi sztárok, de azért kicsit megerőltethették volna magukat

nem baj, már nagyon várom a Loopert, meg az új Schwarzi filmet a Last Standet, annak nagyon ütős a bemutatója

én is bármeddig képes vagyok nézni ezeket a figurákat, de ez az Expendables 2 kicsit közepes lett

Söci 2012.09.07. 07:49:15

elég vicces, hogy Van Dammeon pl a Sátán jele van, egy kecske

bakker egy 80-as évekbeli filmben ott röhögték volna körbe a csávót

a Sátán jele :) hú de ijesztő
ott fetrengett volna az egész Expendables csapat a földön, ha egy kicsit normálisak

szóval sok suttyóság, meg logikátlanság van a filmben, de azért akad néhány poén ami tényleg működik

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.07. 08:25:16

@little2: nem is baj ha néha egyetértünk. :D

@Söci: legnagyobb, hogy az elején a sivatagban rátörnek az ellenségre, aztán mikor kijönnek a kapukon hirtelen egy dzsungelben vannak, de nem baj, ilyenek ellenére a film szerethető.

Söci 2012.09.07. 08:32:34

@doggfather: komolyan ott úgy éreztem, mintha egy számítógépes játék pályái között lépkednének, de az még nem is zavart, legyen látvány benne

inkább a párbeszédek voltak hülyék néha

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.07. 08:35:28

@Söci: én azt ittem egy pillanatra, hogy a részeg gépész biztos rossz szalagot cserélt és kihagyott egyet. :D

hát igen, de a párbeszédek a régi filmekben se voltak valami emelkedettek, nem?!

Söci 2012.09.07. 08:45:47

@doggfather: ja, de régen azért érezted, hogy vagányak a figurák,hihetetlen nagy dumákat meg lealázó szövegeket nyomtak

itt is voltak kurva nagy poénok, mikor megkérdezik Stallonét
ti kik vagytok? amerikaiak.... most nem akarok spoilerezni

meg amit rohadtul unok, hogy az ellenfelek ilyen melegítős suttyó kelet-európaiak, ilyen jellegtelen parasztok, akikből bőven eleget látok, ha kimegyek az utcára, nem hiányzik még, hogy moziban is ezeket a suttyókat bámuljam :)

gondolom nem volt olyan nagy a költségvetés, csak Stallone összehozott amennyit bírt

azt sajnálom, hogy sokkal jobb lehetett volna az egész, nah mindegy
majd az Expendables 3 :)

Lombos Péter · http://prolihisztor.postr.hu 2012.09.07. 08:59:47

Az általános megelégedettséggel szembe pisálva én bevallom, csalódtam a 2. részben. Épp előtte néztem meg az első felvonást, ahhoz képest Statham nyúlfarknyi szerepet kapott, Jet Li tényleg csak jelenetnyit volt érdemben látható, Schwarci meg rövid idő alatt paródiába ment át az ismétlődő I'm back-poénjával...
Számomra a legnagyobb poén Chuck Norris Chuck Norris-vicce volt: ott egyszerűen megsemmisültem, megbocsájtottam minden korábbit.
JCVD egyértelmű nyereség, imádnivalóan ellenszenves, csak szegény Boyka (Scott Adkins) lett jellegtelen rosszarc
Ha lesz 3. rész, oda mindenképp szervezzenek be forgatókönyvíró(ka)t is, senki sem fog érte megharagudni

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.07. 09:05:04

@Söci: szerintem régen is ilyenek voltak, csak fiatalabbak voltunk/voltál.

@Prolihisztor: nem győzöm hangsúlyozni, hogy forgatókönyve az első résznek se volt nagyon. Így (ebből a szempontból) nem lehet csalódás a 2ik rész.

Lombos Péter · http://prolihisztor.postr.hu 2012.09.07. 09:07:11

@doggfather: forgatókönyvre ott se sokat szórtak, mégis egész pofás volt, kaptál átvezetéseket is, elég csak Rourke és Stallone jelenetére gondolni, miközben előbbi gitárt fest - sokkal inkább filmszerű volt, ez meg inkább jelenetek ollózása

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.07. 14:21:06

@Prolihisztor: mindkét résznek megvannak a maga erősségei, meg gyengéi is sztem.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.09.07. 15:18:03

A régi szép idők - sóhajtottam fel a film alatt. Norris, Lundgren, Van Damme, Stallone (stb) egy letűnt korszak egyszemélyes hadseregei voltak. Az én hőseim! Akik képesek voltak egyedül leverni egy hadsereget vagy akár letarolni egy várost, esetleg országot.

Stallone jó ideje sikeretlen a kasszáknál, ezért jött a kissé izzadságszagú ötlet, hogy visszahozza Rockyt és Rambot, mindkét franchise-nak ad egy méltó lezárást. De sok társával ellentétben ő képes volt arra, hogy mindkét filmjét kedveljék a nézők, de pénzügyileg csak a Rocky lett siker. A nagy visszatérés az Expendables első része volt inkább, ami inkább neki kedvezett. Jött a folytatás és ezt is marhára kedveltem, csak úgy, mint az első felvonást. Norris belépője zseniális volt, működött a nosztalgiafaktor. A lepukkant falvak vagy a bánya helyszín tökéletesen megidézi a B filmek világát, ami manapság is oly népszerű, csak itt azért hangulatos. Éppen ezért csodálkozom a 100 millás költségvetésen, hisz túl sok akció végső soron nincs is.

Ugyanakkor itt már jobban megértem a fanyalgókat, képes vagyok elfogadni, ha valaki leszólja a filmet. Schwarzi csak úgy felbukkan, Willis hirtelen megenyhül. A nő az elején benyögi, hogy profi harcművész, aztán csak a billentyűzetet püfföli, aztán egyszer verekszik is, de túl rövid volt. A végső leszámolás szintén túl rövid, a Van Damme - Sly csatát én elnéztem volna tovább is. Norris is csak úgy feltűnik a végén, Jet Li meg túl hamar lelép és vissza se tér.

Kell egy erős nosztalgiaérzés, hogy ne húzza le az ember a filmet, nekem ez megvolt és élveztem. De úgy érzem, hogy a harmadik felvonásra ez már nem lesz elég, nem lesz elég, amit a második nyújtani tudott.
Egyébként pont erről a filmről gondoltam, hogy összehozok róla egy írást, de aztán láttam, hogy van, így nem vesződöm vele:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.07. 15:25:35

@koimbra: miért nem szóltál, hogy írnál?!
eszembe se jutott volna, hogy elvegyem a lehetőséget.

(BeniMan is jelezte ugyanezt, aztán mégse írt)

a bourne-ről esetleg? ;)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.09.07. 15:32:39

@doggfather: A film közben ötlött fel bennem, de aztán már láttam, hogy jön róla az írás.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.09.07. 15:44:11

Most láttam, hogy Arnie 10 millát kapott az Ex2-ért. Beszarás.

little2 2012.09.07. 16:53:14

Szerintem ennek is lesz rendezői változata, ahol jobban ki lesznek domborítva a karakterek. A moziverziónal látszik, hogy csak az akciókkal meg a poénokkal foglalkoztak.

little2 2012.09.07. 17:02:30

@koimbra: Azt én is láttam, és én is így regáltam le. Ebben biztos benne volt az első rész gázsija is. De mutatja, hogy a második rész "hasznos" költségvetése semmivel sem volt több az elsőénél.

Az aggódóknak mégegyszer. Az USA és a UK kivételével a világ összes olyan országában simán veri az új rész az elsőt siker tekintetében, amelyik valamennyit is számít az összbevétel tekintetében. Az USA+UK jelenteni fog kb. 25 milla mínuszt, de az összbevétel szerintem így is 300 milla felett lesz.

mereszet 2012.09.07. 18:35:23

@little2: Na én is pont erre gondoltam miközben néztem, h na majd a rendezői változat kicsit "vágatlanabb" lesz, hátha rendbe teszi azokat a gyors, megcsetkelt jeleneteket!

JudgeFairlight 2012.09.07. 19:05:47

+ 1 szavazat, hogy remek nosztalgiafilm volt.

Jet Li talán tényleg hamar kikerült a képből, de majd talán a 3. részben már nem csak cameózik.

Stathemből nekem bőven elég volt. (igfazából akciózzanak az öregfiúk, ő még "fiatal".

Norris írtó kemény benne :-) :-) Ha a 3. részben Ütközetben el is tűnik, a 4. részben remélem visszatér. (Neki van a féllábanasírban színészek közt a legnagyobb előnye, mert forgórúgással a kaszást is leteríti, szóval valószínűleg miután végignézte a dédunokái felcseperedését, úgyis visszatér a filmezéshez.

JCVD nagy arc volt benne, és sikerült belecsempészni a visszatérő rúgását (sajnos Norris nem rúgott le senkit, vagy én nem láttam... már ez megérne egy 3.részbéli szereplést pedig :-) azzal indulhatna, hogy Cloude és Norris egymás ellen indítják a rúgást, amivel sikerül kivitelezniük a Heroes of M&M 4 introjában látott világpusztulást :-)- aztán Stallone felébred, és mehet az érdemi film )

+ örülnék ha a videókazis-B akció érából előszednék Michael Dudikoffot, hogy amerikai ninjuljon.Nem az a kategória, aki sokat kérhetne, de a plakáton, meg a filmben bőven elférne

És egy kérdés: tőlem elférnek, de nem értem, hogy Crews és Couture hol klasszik akció legendák? Valaki tudja, hogy kerültek a filmbe? (vagy nem különösebb a szory, hogy őket castingolták, és kész?) Mert szvasz biztos lett volna valami klasszikusabb afro-amerikai akcióhős is (aki nem ül a sitten, meg él)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.07. 19:18:21

@Fairlightprime: őket kettejüket én se értem, sztem csak simán Sly haverjai.

Meg egy csapat zsoldoshoz csapat is kell. :D

little2 2012.09.07. 22:48:57

@Fairlightprime: Ők már csak a sokadik választás voltak. Crews karaktere eredetileg pl. Wesley Snipes lett volna, csak addigra már nem hagyhatta el az USA területét.

Shyllard 2012.09.09. 02:22:15

Én pont mostanában lestem meg az első rendezői változatát és iszonyat jó volt az is, de ez így moziban nagyon élvezetes volt a számomra. Persze forgatókönyv nem volt nagyon, de nem is vártam, az akciók elég élvezetesre sikeredtek és én úgy vélem, hogy ezúttal sokkal jobb beszólásokat halhattunk, mint az egyben: Gondolok itt többek között Norris fergeteges megjelenésére, ami tényleg magával ragadta nálunk az egész közönséget, egyszerűen szakadott mindenki a poénján is :D, meg természetesen a hangárjelenetben is volt nem egy jó visszaszólás, Lundgren már az egyben is jó volt, de itt abszolút vitte a prímet az eredeti tagok közül, olyan dumákat kapott, hogy szinte fetrengtem a röhögéstől. Nomeg Van Damme szerepe sem volt semmi, nagyon jó gonosz lett, remek választás volt, a végén lévő bunyó ütött rendesen mint ahogy kell. Persze hibái megvoltak, de nosztalgiafilmnek szerintem több, mint remek volt, idén számomra az egyik legélvezetesebb mozi volt, tényleg megéri megnézni.

L'Angelus 2012.09.11. 16:13:11

Miért nem lehet okos film ez?! Csak a sztárparádé érdekli az embert manapság? Cinikus reklámfogás a nyugdíjas korú sztároknak!
süti beállítások módosítása