Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Első Vasárnap (First Sunday, 2008)

2012.09.16. 12:00 doggfather Szólj hozzá!

Ice Cube a Péntek filmek után (írások: 1, 2, 3, 4). Kijött egy „vasárnapi” filmmel is, lassan az egész naptáron végighalad, újévtől az államalapításig. Ha már bemutattam a Péntek filmjeit, akkor úgy gondoltam erről is írok. Ugyanekkor remélem, hogy a következőkben megkímél bennünket a naptár alapján elkészített filmektől. (Kivéve a Last Friday-t)

9108.jpgDavid E. Talbert írta, rendezte, producerelte a filmet még 2008-ban. Ez volt az első filmje, és azt kell, mondjam nem végzett rossz munkát, ami a rendezést illeti. A forgatókönyvben már vannak hibák, nem inden jelent áll össze, van benne aránytalanság, illetve logikátlanság, következetlenség is. Ice Cube már igen komoly filmkatalógust tudhat magáénak, a másik két főszereplő, a komikus Katt Williams (aki a Már megint péntekben is játszott) és Tracy Morgan, akit a Két kopper című filmből és a 30 Rock TV sorozatból ismerhettek főleg, egyébként komikus ő is. A filmnek nincsen köze vasárnaphoz, nem úgy, mint a Péntek filmeknek volt, "csupán" annyi, hogy az Úr napja, így kapta ezt a címet.

A film Baltimore-ban játszódik ahol, Durell (Ice Cube), és LeeJohn (Tracy Morgan) a két jó barát és egyben piti szélhámosok. 17.000 dollárt kell, hogy előteremtsenek, különben Durell fiának búcsút inthetnek (ugye ismerős a Végre Péntek alaptörténete?). A két zseni úgy dönt, hogy az utcájukban lévő templomot fogják kirabolni, de mikor megpróbálják, kiderül, hogy megelőzték őket. Hirtelen az egész gyülekezet gyanús lesz, ők meg túszokat szednek közülük, hogy "kinyomozzák", ki a tettes, kinél van az „ő” pénzük.

Az alapötlet nem rossz, és a mellékszereplők is jól szerepelnek, mégse lesz a film kiemelkedő, csak átlagos sajnos. Bár Katt Williams, és Morgan is brillírozik, egy templomba zárva nem tudnak rendesen kibontakozni, a helyzetkomikumokat nagyon leszűkíti a zárt tér, és az a tény, hogy ez mégiscsak egy "szent" hely, ahol a poénok csak nagyon családbarátok lehetnek. Cube keményebb, mint a szerepe szerint kellene. És nincs másfél órányi a történetben, sokat akartak. Egy órás rövidebb film jobban tudott volna ütni. A "Cube fia" szál már szintén nem kellett volna. Annyira családbarátok akartak lenni, hogy sok lett, illetve a film meg kevés.

2081.jpg

Szomorú látni, hogy Ice Cube aki nagyon szépen indult, olyan kult filmekben szerepelt, mint a Fekete vidék, a Megoldatlan egyenletek utána egy igen erős vígjátékban (Végre Péntek) váltott, aki tett kitérőt az akció filmek felé (jó hogy megtette) Anakonda, Sivatagi cápák, vagy (kár, hogy megtette) xXx2 mára Tor-túra filmekben, sorozatokban vagy ilyenekben vállal részt, mint ez a film is.

A kritikusok nem nagyon szerették a filmet, az IMDB 3.7-re értékeli, szerintem 10/6. Arra tökéletes, hogy a vasárnapi délután a kanapén pihenjen az ember, gondolkodni nem kell, a poénok pont olyanok, hogy el ne aludj, de a hasad nem fájdul meg tőlük.


Címkék: poén iromány vígjáték néznivaló

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr844748838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása