Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Marvel vs. DC

2012.10.19. 13:00 ForgerON 12 komment

Avengers_vs_JLA.jpg

Jó pár lépéssel le van maradva a DC a Marveltől, hiszen utóbbi már elkészítette a Bosszúállók (Avengers) filmjét, ami ráadásul kedvelt, és sikeres lett. A DC még csak terveket dédelgetett az Igazság Ligája (Justice League) csapatáról. Az a hír röppent fel, hogy ennek megvalósítását 2015-re tervezik, amikor a Bosszúállók szintén visszatérnek a vászonra. Ez azt jelenti, hogy a 2015-ös év igazi Blockbuster csata lesz a két konkurens képregényes cég között. Superman, Batman, Green Lantern, Wonder Women biztosan alaptagok lesznek az Igazság Ligájában, ami azt jelenti, hogy addigra iparkodniuk kell. Zack Snyder jövőre érkezik az Acélemberrel (Man of Steel), de Batmant rebootolniuk kell, s a gyengére sikerült Green Lantern is megérdemelne egy méltóbb újrakezdést, a Wonder Woment pedig egyelőre sorozatban próbálják megvalósítani.

Címkék: miújság képregényből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr414857620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tutiadöfi 2012.10.19. 13:04:34

fú beszarnék, ha Batman is benne lenne a Justice Leaguben

rebootolják gyorsan !!
igaziból én egy vicces sorozatot is néznék belőle, amilyen a 60as években volt, ne kelljen mindig 3-4 évet várni

Leone51 2012.10.19. 13:07:29

Én ezt a DC-t nem erőltetném.... Batman-ből már elég, Superman idejétmúlt és az 1. Christopher Reeve-es rész után nem szabadott volna folytatni, Green L-el befürödtek akárcsak a Wonder W-el. Izzadság szagú ez az egész.
A kép viszont üt!!!

Ferenclabda 2012.10.19. 13:18:37

Szerintem Superman-ben sok lehetőség van, és bízom benne, hogy a jővőre érkező Men os Steel ki is aknázza ezt. A Green Lantern mozi szerintem nem lett annyira gáz, úgyhogy én egy tisztességes folytatásnak több értelmét látnám, mint egy újabb rebootnak. Az újabb Batman film pedig ráér még egy jó darabig.

Is 2012.10.19. 14:07:18

@Leone51: Hidd el, a képhez tartozó minisorozat is nagyon jó!!!

O86 2012.10.19. 14:12:46

Marvel, Marvel, csak a Marvel! :)

Buchek8 2012.10.19. 14:26:46

@O86: Ennyi :) Az Avengers 2 megzacskózná a Justice League-t :P Bár kötve hiszem hogy 2015-re összeszednék.

O86 2012.10.19. 17:47:15

@Buchek8: Így van, az Avengers 2 kivégzi az Igazság Ligáját. :) Aztán Batman sírhat a kispárnáján. :D Muhahahaha!!! :D :D

tutiadöfi 2012.10.20. 09:50:29

@O86: te Joker embere vagy..

O86 2012.10.20. 10:48:25

Nem, felőlem Joker is sírhat a kispárnáján, akár Batmanén is. :) Én marveles vagyok, pontosabban Loki-rajongó (és nem a focicsapatra gondolok). :)

O86 2012.10.20. 12:19:01

@tutiadöfi: Ehehe....ezt a szóviccet!
süti beállítások módosítása