Elköltöztünk: filmdroid.hu
John Carter poszter
2011.11.29. 10:18 Szólj hozzá!
Belendült a John Carter marketing gépezete, az előzetes után ugyan sokat kellett várni, de jött egy kép a filmből, majd nem sokra rá újabb képeket tettek közzé. Most pedig itt a poszter, ami olyan...retro.

Címkék: poszter könyvből film john carter
Elköltöztünk: filmdroid.hu
The Men In Black Suits Real
2011.11.28. 22:29 3 komment
Amerikában már kihelyeztek egy-két Men in Black három posztert (bizonyára jó minőségben hamarosan ezek is befutnak), amelyek alján a TheMenInBlackSuitsAreReal.com (a Sötét zsaruk léteznek) olvasható. Ez valójában egy facebook oldal és legalább végre valami hivatalos cucc is érkezik a produkció irányából.

Címkék: honlap men in black men in black 3
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Jégkorszak 4 előzetes
2011.11.28. 20:54 11 komment
A Disney és a DreamWorks mellett más stúdiók is helyet követelnek maguknak az animációs palettán, a Fox stúdió a Blue Sky-jal karöltve sikeresen vetette meg a lábát ezen a piacon, a legnagyobbat a Jégkorszakkal tudták szakítani, aminek már a negyedik része érkezik. Az eddigi marketing anyagokhoz hasonlóan most is a motkány áll a középpontban, Sidék majd később dobhatják be magukat.
Címkék: trailer jégkorszak animációelőzetes jégkorszak 4
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Egy ideig nem lesz Battle Royale remake, az Oldboy forgatás márciusban indul
2011.11.28. 20:47 4 komment
Roy Lee producer jelenet több vasat tart a tűzbe (ahogy általában kollégáinak többsége), a Moviewebnek sikerült eldiskurálnia betervezett filmjeinek helyzetéről. Ezek alapján a következőek derültek ki.
Az Oldboyhoz márciusban látnak hozzá, januárban belevágnak az előkészületekhez. Mark Protosevich írt a forgatókönyvet, aki olyan elemeket is beleszőtt a történésekbe, amelyek nem voltak benne sem az eredeti filmben, sem pedig a mangában és a végkifejlet is teljesen másmilyen lesz. Ráadásul az elhíresült folyosón lezajló bunyót is más megközelítésében fogják megjeleníteni, ígérete szerint olyan jelenetet fogunk látni, amit eddig egyetlen akciófilmben sem.
Címkék: remake miújság
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Chung a The Man with the Iron Fists kung fu filmről
2011.11.28. 16:16 Szólj hozzá!
Jövőre érkezik a The Man with the Iron Fists film, amelyet a kung fu alkotások nagy kedvelője RZA rendezett, a forgatókönyvet Eli Roth-szal közösen írta, Quentin Tarantino pedig producerként állt meg az alkotás háta mögé. Az egyik főszereplő Jamie Chung, a színésznővel a 7500 forgatásán beszélhettek az újságírók, szóba került RZA produkciója is. Chung a comingsoonnak elárulta, hogy első nekifutásra 4 órás verziót vágtak össze, a direktor fel is vetette, hogy esetleg két részben küldhetnék a mozikba, de Roth megvétózta a javaslatot. Így végül másfél órára csökkentetté a játékidőt, jelenleg a zenén dolgoznak. Chung szerint akár klasszikus is válhat a műből, de úgy véli, hogy lesznek, akiknek egyáltalán nem fog tetszeni a film. A 36 Chambers of Shaolin vagy a Five Deadly Venoms műveket sem kedvelte mindenki, de a kung fu rajongói között igazi különlegességnek számítanak. Russell Crowe is felbukkan, állítólag eléggé őrült dolgokat fogunk tőle látni, ilyesmire soha senki nem gondolt, hogy a színésznek valaha ilyesmihez köze lesz.
Címkék: miújság the man with the iron fists
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Nyerj jegyet az Álcák csapdája filmre!
2011.11.28. 11:33 6 komment
December 1-től játsszák a Richard Gere és Topher Grace főszereplésével készült Álcák csapdája thrillert, az izgalmasnak ígérkező filmre jegyet nyerhettek, amelyeket a Cinema City-kben használhattok fel. 3 páros belépőt sorsolok ki azok között, akik elküldik a helyes válaszokat az alábbi kérdésekre. A játék december 1. 12.00 óráig tart.
1:) A rendező, Michael Brandt melyik film forgatókönyvét írta, amelyet két kategóriában is Oscar-díjra jelöltek?
2:) Richard Gere egyik filmjében a világ legjobb bérgyilkosának a nyomába eredt. Ki játszotta a Sakált?

Címkék: nyereményjáték the double
Elköltöztünk: filmdroid.hu
A Warrior's Heart előzetes - Lutz és Ashley romantikázik
2011.11.28. 11:28 Szólj hozzá!
Kellan Lutz és Ashley Greene az Alkonyat után ismét egy filmben játszanak, a The Warrior's Heartban romantikázhatnak. Lutz inkább a vígjáték és romantika vonalon mozog tovább, az Arena akciófilmes kitérő után a Love, Wedding, Marriage (Mandy Moore-ral és Jessica Szohrral), a Syrup (Brittany Snow és Amber Heard oldalán) és a Bumped (Camilla Belle és Katie Cassidy mellett) alkotásokkal érkezik. Greene a LOL és a Butter után az The Apparition thrillerben lesz látható.
Michael F. Sears már 2008-ban leforgatta, de csak nagy nehezen jut el az amerikai közönség elé, december 2-án érkezik a filmszínházakba, de csak limitáltan. Conor Sullivan (Lutz) lacrosse játékos mindig is egy forrófejű, nehezen kezelhető fickó volt, miután értesül arról, hogy tengerészgyalogos édesapja életét vesztette teljesen maga alá kerül. Nem sokkal később egy lacrosse táborban kőkemény edzésbe fog apja egyik barátjának a szárnyai alatt (Adam Beach), ahol végre igazi férfit faragnak belőle és megtanulja a sportszerűség fogalmát.
Címkék: trailer a warriors heart
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Rendeződni látszik a Riddick film pénzügyi helyzete
2011.11.28. 10:43 4 komment
Úgy egy hónapja röppent fel a pletyka, hogy a Riddick következő része felhalmozott egy kis tartozást, ezért a Montreal stúdió fejese úgy döntött, hogy kitessékeli a stábot és bezárja a kapukat, amíg nem nem fizetik ki.
A TMZ információja szerint sikerült felhajtani a szükséges összeget, rendezni tudták a számlákat, a tulaj pedig megengedte, hogy a Riddick készítői ott folytassák a filmet, ahol abbahagyták.
David Twohy ül a rendezői székben, Vin Diesel újra belebújhat Riddick bőrébe. A főhőst kihajítják egy veszélyes bolygón, ahol különféle vérszomjas lényekkel gyűlik meg a baja, ezen kívül fejvadászokkal is kell számolnia.
Címkék: miújság sequel riddick
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Képek az Elysium forgatásáról
2011.11.28. 10:23 2 komment
Mexikóban forog az Elysium sci-fi Neill Blomkamp vezénylete alatt, a Reforma magazin pedig leközölt néhány képet a munkálatokról. A történetről most még keveset lehet tudni, de annyi ismeretes, hogy a jövőben egy másik bolygón fognak zajlani az események és a rendező sok társadalompolitikai kérdést fog feszegetni az akciók mellett. Matt Damon, Sharlto Copley és Jodie Foster játsszák a főbb szerepeket. Bemutató: 2013 március 1.

Címkék: képben elysium
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: Brekiék hoztak egy kis színt az alkonyatba
2011.11.27. 20:17 2 komment
Észak-Amerikai box office
Az új filmeket már szerdán mozikba küldték, az Alkonyattal ugyan egyik produkció sem bírt, de Muppeték azért szépen teljesítettek.
Új bemutatók
Jöhetnek az animációs művek dögivel, mégis egy bábfilm az, amely kenterbe veri az összeset. Eleve humoros és vicces paródiaelőzetesekkel próbálta felkelteni a figyelmet a The Muppets és mint kiderült sikeresen. A bábok az 50-es évek közepén lőtték be magukat a köztudatba, majd 1979-ben a mozikban is bemutatkoztak, a 65 millió dolláros bevétel igazán szépnek mondható. Később is jelentkeztek a filmszínházakban, ám az érdeklődés már nem volt olyan hatalmas, mint 79-ben. Utoljára 99-ben tették tiszteletüket a vásznakon, csak 16 millió dollárt sikerült összekaparniuk. De most bizonyították, hogy van még bennük szufla.
Címkék: boxoffice
Elköltöztünk: filmdroid.hu
A dolog (The Thing) - 2011
2011.11.27. 20:15 18 komment

John Carpenter sok klasszikussal büszkélkedhet, az utóbbi 15 évben elkövetett műveire azonban már nem igazán lehet elismerően tekinteni. Mindazonáltal a 70-es és 80-as években készített filmjei miatt megérdemli, hogy a horror nagymesterei között kapjon helyet és mostanság ötlet híján előszeretettel mazsoláznak rendezései között, természetesen azon gondolkodnak el, hogy érdemes-e remake-et készíteni alkotásaiból. A Halloween és a 13.-as rendőrőrs ostroma már megélt egy feldolgozást, akárcsak A köd és hosszú ideje ügyködnek a Menekülés New Yorkból új verzióján. Leporolták A dolog sci-fi horrort, amely egyike a legjobb remake-eknek és ekkor még Carpenternek nem kell fiatal pipiket pakolnia a filmjébe, nem úgy mint mostanság (gondoljunk csak a gyalázatos Wardra). Marc Abraham és Eric Newman A holtak hajnala sikere után már bátrabban nyúlt hozzá A dologhoz, egy előzményfilm képe rémlett fel szemeik előtt, ami végső soron nem nevezhető izzadságszagúnak és sok gond nem származhat belőle, ha a norvégoknál is képesek megteremteni a feszültséget.
Címkék: horror iromány prequel the thing 70 %
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Támad a kétfejű cápa
2011.11.27. 17:10 15 komment
Asylum. Ezzel azt hiszem mindent el is mondtam. A kétfejű cápa mellé két jó csaj dukál, Carmen Electra domboríthat a filmben, a másik hölgyemény pedig Brooke Hogan, a kisasszony Hulk Hogan lánya és alaposan belesüppedt az asylumi mocsárba. Úgy tűnik, hogy soha nem fog kijutni onnan, korábban a Devour és a Sand Sharks (igen cápás ez is) művekben játszott (vagy égette magát, ahogy tetszik). Christopher Ray is veterán már a cégnél, neki köszönhető az Almighty Thor és a Megacápa az óriáskrokodil ellen. Ha már a Megacápát emlegettem, itt egy petíció (http://www.petitiononline.com/petitions/MS3/signatures?page=1), amivel azt szeretnék elérni a rajongók, hogy a hatalmas lény újra felbukkanjon.

