Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ford lehet a Végjáték egyik főszereplője

2011.11.30. 10:46 koimbra Szólj hozzá!

Több, mint egy éve jelentették be, hogy Gavin Hood, a Wolverine és a Tsotsi rendezője vezényelheti le Orson Scott Card regényének, a Végjátéknak (Ender's Game) a filmváltozatát. Asa Butterfield az elmúlt hetekben lépett a fedélzetre, a producerek ezt követően Viggo Mortensent győzködték, hogy vállalja el Hyrum Graff ezredes szerepét, de nem sikerült megegyezni vele. Ezért más színészek ajtaján kopogtattak, köztük van Harrison Ford is. Mivel más neveket nem említették valószínű, hogy Fordot érdekelné a film.

A könyv tartalma: Egy Földön kívüli űrbázison szigorúan titkos és zárt körülmények között "nevelik" azokat a tehetséges gyerekeket, akiket a szüleiktől és testvéreiktől elszakítva tökéletes katonákká akarnak kiképezni, hogy majd bevethessék őket az idegenek ellen. A katonaiskola a gyerekek játékszenvedélyét egyre inkább a könyörtelen és kegyetlen harci játékok felé irányítja, s Ender Wiggin csak akkor döbben rá eszköz voltára, amikor már két fiatal társát is meggyilkoltatták vele. Card lélektanilag is kitűnően ábrázolt szituációkban vetíti elénk az emberi kegyetlenség és manipuláció ördögien kitervezett stációit, a kamasz- és gyermeklélek művészi igényű megjelenítése pedig messze túlmutat a sci-fi műfaji határain is. A kötet 1987-ben kapta meg a legnagyobb nemzetközi elismerést jelentő Hugo- és Nebula-díjat. (moly.hu)

Címkék: miújság könyvből film enders game

Elköltöztünk: filmdroid.hu

American Reunion: a színfalak mögött

2011.11.30. 10:35 koimbra 4 komment

Pár perces videót tett közzé az Universal az American Reunionnal kapcsolatban, amiben a szokásos dolgokat láthatjuk: a filmből mutatnak pár képkockát, a forgatás pillanataiba is betekintés nyerünk, illetve a szereplők is megemlítik, hogy mennyire jó mindez.

Címkék: színfalak mögött amerikai pite amerikai pite 4 american reunion

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Soderbergh és a pszichofarmakológia

2011.11.30. 10:30 koimbra Szólj hozzá!

Steven Soderbergh-től nemrég a Fertőzést (Congation) láthattuk, majd jövő év elején a Haywire akciófilmmel jelentkezik, jelenleg a Magic Mike utómunkálatain dolgozik és hamarosan hozzálát a Liberace drámához. Nyakig van a melóban és újabb projekt került az asztalára, a The Bitter Pill forgatókönyvét Scott Z. Burns a Fertőzés írója körmölte le.

A történetről sajnos csak keveset lehet tudni, annyi biztos, hogy a pszichofarmakológia világában játszódik, ez a tudomány terület azt vizsgálja, hogy a különféle szerek miképp hatnak az agyműködésre.

Még egyetlen stúdió sem csapott le a tervezetre, de mivel Lorenzo di Bonaventura producerként egyengeti a projekt útját szinte biztos, hogy hamarosan jelentkezik egy érdeklődő.

Címkék: miújság

Elköltöztünk: filmdroid.hu

MIB 3 poszterek

2011.11.29. 20:42 koimbra 10 komment

Pár napja kikerült a világhálóra a Men in Black 3 lefényképezett posztere, a stúdió nem várt sokat, inkább közzétette a normál teaser posztereket. Will Smith ezzel a filmmel szeretné bizonyítani, hogy továbbra is képes tömegeket vonzani a mozikba, de elég sok probléma volt a forgatáson. Egyrészt meg kellett szakítani a munkálatokat, hogy rendesen gatyába rázhassák a forgatókönyvet, másrészt a költségvetés csúnyán elszabadult.

Címkék: poszter sequel men in black men in black 3

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Gilliam szerint a Transformers 3 egyáltalán nem jó

2011.11.29. 20:36 koimbra 12 komment

Terry Gilliam egy Los Angelesbe tartó  járaton nézte meg a nyár egyik pénzügyileg nagy durranását, a Transformers 3-at és egyáltalán nem tetszett neki, a film

"Csak ültem, ahogy minden felrobbant körülöttem. Meg nem tudom mondani, hogy ez a film miről is szólt egyáltalán. Egy filmnek az lenne az értelme, hogy a közönség bele tudjon merülni, de a nézőket már erősen befolyásolják a számítógépes játékok. Viszont ezek a programok legalább lekötik az embert és ez hiányzik az efféle produkciókból." - mondta Gilliam, majd folytatta.

"A filmekhez nagy adag fantázia is kell, de mostanság nem láttam túl sokat ebből, pedig manapság már minden megvalósítható. A Transformers 3-ban nem volt semmi feszültség. Az emberek egy összedőlő épület oldalán csúszkálnak és mégsem lesz semmi bajuk? A felvétel lenyűgöző, de ha nincs semmi következménye és még gravitáció sincs, akkor mi az értelme? Úgy tűnik, hogy nem tudok több hollywoodi filmet nézni, nem kötnek le."

Címkék: transformers

Elköltöztünk: filmdroid.hu

UIP hírlevél

2011.11.29. 20:35 koimbra Szólj hozzá!

Tom Cruise ötéves lánya könyvet ír

 Minden szülő zseninek tartja a gyerekét, és így vannak ezzel Tom Cruise-ék is. Az ötéves Suriról eddig azt lehetett tudni, hogy rengeteget sportol, kiválóan táncol és énekel, valamint anyukája, Katie Holmes szokásait utánozva ügyesen sminkeli magát, és ha csak teheti, magas sarkú Prada cipőkben tipeg. Most újabb bizonyíték született a kislány tehetségéről, Suri ugyanis könyvet ír. Címe még nincs a leendő nagy műnek, de azt tudni lehet, hogy hőse egy pöttöm leányka, aki egy nagy Beverly Hills-i házban él. Ebből már sejteni lehet, hogy Suri a saját életének sűrűjéből merít a könyv megírásakor. A kislány az illusztrációk elkészítésében is részt vesz.

Amíg a kicsi Cruise ír, a nagy arra készül, hogy körbeutazza a világot legújabb filmje, a Mission: Impossible Fantom Protokoll bemutatása alkalmából. Mivel a szuperprodukciót többek között Dubajban, Moszkvában, Mumbajban, Prágában, Los Angelesben és Vancouverben forgatták, és Tom minden helyszínen ott lesz a premieren, a következő két hétben alighanem többet lesz a levegőben, mint a földön.

(Mission: Impossible Ghost Protocol – hazai bemutató: 2011. december 15.)

Címkék: hírlevél uip

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hanks lehet az In the Garden of Beasts főszereplője

2011.11.29. 12:34 koimbra Szólj hozzá!

Az Universal megszerezte Erik Larsson regényének, az In the Garden of Beasts megfilmesítési jogait. Tom Hanks gyorsan beállt producerként a projekt mögé és valószínűleg a főszerepet is el fogja játszani. Kiszemelt rendező egyelőre még nincs és arról sem ejtettek szót, hogy ki írná a forgatókönyvet.

1933-ban Németországban William Dodd lesz az amerikai nagykövet, a férfi magával viszi feleségét, lányát és fiát is. A család vidáman és lelkesen érkezik az országba, a lány pedig gyorsan beleveti magát a közösségi életbe, többek között a Gestapo egyik tisztjével és egy orosz kémmel is romantikus viszonyba keveredik. Hamarosan kiderül, hogy a Hitler vezette ország mégsem annyira vidám, mint képzelték. Szépen lassan ugyan, de észreveszik, hogy micsoda brutális világba kerültek.

Címkék: miújság könyvből film

Elköltöztünk: filmdroid.hu

ELTE Filmnap

2011.11.29. 12:12 koimbra 3 komment

Ha rákattintasz (majd megint, akkor) jobban áttanulmányozhatod.


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A cég sorozat előzetese

2011.11.29. 12:07 koimbra Szólj hozzá!

Tom Cruise egyik nagy sikere A cég (The Firm) thriller volt, bár a siker elsősorban a remek alapanyagnak köszönhető, John Grisham regényéből készült a produkció. Majdnem két évtized telt el a film óta, az NBC nemrég vetette fel a folytatás lehetőségét, ám nem a mozikban izgulhatnánk Mitch McDeere ügyvédért, hanem sorozatban loholhat az életéért.

A történet 10 évvel a film után veszi kezdetét, Mitch és Abby McDeere úgy dönt, hogy itt az ideje kilépni a tanúvédelmi program biztonságot jelentő karjaiból, úgy gondolják, hogy félelem nélkül, biztonságban élhetik tovább az életüket. Tévedtek.

Cruise szerepét Josh Lucas vette át, Molly Parker játszhatja a feleségét, Tricia Helfer lesz a gonosz és még Juliette Lewis-t is láthatjuk, aki Mitch asszisztensét formálja meg.

 

Címkék: sorozat trailer

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Simon West rendezi a Dust and Glory-t

2011.11.29. 11:46 koimbra 1 komment

Simon West mostanában eléggé elfoglalt,  a The Expendables folytatása előtt letudta a Stolen akciófilmet és hamarosan belevág a Thunder Run háborús produkcióba (Gerard Butler, Matthew McConaughey és Sam Worthington fog ebben bőszen lövöldözni). Mindezek után sem fog unatkozni, ugyanis leszerződött a Dust and Glory kalandfilmre, a tervezetet a Mad Max és a Nílus gyöngye (Jewel of the Nile) ötvözeteként írták körül. Ausztrália legkeményebb autósversenyére (REDeX) fókuszál a történet, a kontinensen az 50-es években 10.000 mérföldet kellett megtenniük a versenyzőknek és nem kikövezett, lebetonozott utakon, hanem a legvadabb tájakon keresztül kellett sikeresen túljutni.

A forgatókönyvet az újonc Robert Lewis Galinsky szállította le, azon túlmenően hogy elvileg egy látványos versenyt fogunk látni a két főszereplő egy amerikai nagyágyú és egy ausztrál legenda lesz, nagy hangsúlyt fektetnek a rivalizálásukra. Ha minden jól megy a forgatás jövő nyáron elstartolhat.

Címkék: miújság

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Chiklis és Whitaker a Pawn krimiben

2011.11.29. 11:31 koimbra Szólj hozzá!

Michael Chiklis és Forest Whitaker a The Shield sorozat után ismét együtt játszhat, bár a kisképernyő helyett a gyöngyvásznon tűnnek fel egymás oldalán. A Pawn krimi középpontjában egy volt fegyenc áll, aki belecsöppen  egy balul elsült túszügybe, majd egy manipulatív sakkjátszmába keveredik a zsarukkal és az FBI-jal, amibe még a maffia is erősen beleszól.

David A. Armstrong operatőr első rendezői munkája lesz a produkció, az úriember többek között a Fűrész franchise-on dolgozott. Chiklis és Whitaker mellett Common, Ray Liotta, Stephen Lang és Nikki Reed felbukkanására számíthatunk.

Címkék: miújság krimihír pawn

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jolie újabb filmet rendezne

2011.11.29. 10:41 koimbra Szólj hozzá!

A CBS riportere Angelina Jolie-val beszélgethetett, az interjúban leginkább a Vér és méz földjén (In The Land of Blood and Honey) filmről esett, amely a színésznő első rendezése. Jolie megpendítette lehetséges, hogy egy újabb produkciót fog levezényelni, a történések ezúttal a háború szaggatta Afganisztánban játszódna. Nyilván nem egy akciófilmről van szó, amiben katonák vagy kommandósok szaladgálnak a golyózáporban, sokkal inkább dráma lesz. Egyelőre több konkrétum nem derült ki, ha a Vér és méz földjén korrekt fogadtatásban részesül számíthatunk arra, hogy hamarosan meg fog valósulni Jolie elképzelése.

A Playlist szerint nem csoda, hogy Jolie-ban felmerült az ötlet, több országban is megfordult az ENSZ menekültügyi főbiztosának jószolgálati nagykövetekén. 2001-ben próbált segíteni az afgán menekülteken, 2008-ban pedig ismét ellátogatott ide, az iráni és az afgán miniszterekkel együttműködve segítkezett a menekültügyi helyzet kezelésében.

Címkék: miújság
süti beállítások módosítása