Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hancock (Hancock)

2008.07.14. 23:54 koimbra 2 komment

Nehéz szülés volt, akárcsak Will Smith előző filmje a Legenda vagyok. A 90-es évek középen már volt forgatókönyv, a rendezőnek először még Tony Scott és Michael Mann (ő producerként maradt) neve merült fel, majd jött Jonathan Mostow, aki azonban szintén távozott, kreatív nézetkülönbségekre hivatkozott, ígyjött a képbe Gabriele Muccino, aki Smith drámáját, A boldogság nyomában-t is rendezte, de végül összeférhetetlenségekre hivatkozva ő is kilépett. Így végül Peter Berghez a stafétabot

 

Hancock (Will Smith) úgy néz ki, mint egy hajléktalan iszákos valaki, az extra benne, hogy sebezhetetlen, tud repülni és szuper ereje van. A jó szándék vezérli, de minden egyes cselekedetével több millió dolláros károkat okoz, ráadásul kissé modortalan is, ezek miatt pedig utálják is sokatn. Egy PR szakember (Jason Bateman) próbálja Hancockot egy olyan hőssé formálni, akit kedvel és szeret a közvélemény. A fontosabb dolgokat is letudták az első felvonással, a folytatásban jöhet egy keményebb főellenfél is, ebben nem nagyon volt ilyesmi.

 

Én már azzal is meg lettem volna elégedve, amit az előzetesek alapján láttam. Hancock repdes, megment, beszólnak, ő visszaszól, PR bácsi kikupálja, aztán megint repdesés és megmentés. Ehhez még sikerült hozzáadna ezt meg azt, ami sokaknak szúrja a csőrét, szerintem viszont nem vált kárára a filmnek. A Hancock szórakoztató, a film is halad előre, nem válik unalmassá és még derülni is lehet rajta jókat, igazi jó kis popcorn film. Néhol a Pókember villant be, mikor a házak között suhant a címszereplő.

 

Charlize Theron szerint Jason Bateman rossz színész, a forgatás alatt össze is zördültek. Nem tudom miért mondta ezt a modellből lett színész Bateman-re, mivel gyakorlatilag Theron nyújtja a filmben a leghalványabb alakítást és Bateman messze jobbat nyújt, olykor még Smithre is ráver alakítás terén. Persze itt (is) Will Smith a sztár, aki sikereihez ismét behúzhat egy vonalat, szerintem jól hozza a kissé lezüllött hős figurát. Peter Berg jó rendező, de filmjei nem arattak túl nagy sikert, a Királyság megbukott, akárcsak az Amazonas kincse, a Hancock után szinte biztos lehet benne, hogy tervbe vett Dűne filmnél is ő irányíthat majd.

 

 

Elhallgatva a szinkront azt kell, hogy mondjam, szerintem jobb lett volna, ha feliratosan adják a mozik a Hancockot. Reisenbüchler Sándor kiváló hangja volt Smithnek, sajnos ő már nem él, úgy néz ki Kálid Artúr lesz véglegesen Will Smithnek. Kellene még egy csüppet szétnézni a szinkronstúdiók környékén, biztos akad nála jobb is. Kálid Artúr szerintem nem adta vissza a trailerekben látott részeges-iszákos szuperhős hangját.

 

Eddig főleg képregényekből készült hősök és világmegváltókat láthattunk, a Hancock sikerén felbuzdulva bizton számíthatunk arra, hogy több olyan szuperhős filmet láthatunk majd a közeljövőben, ami nem a pár oldalas füzeteken alapszik. Ezek alapján amit láttam bátran állok elébe.

 

Értékelés: 80 %

imdb: 6,9

rottentomatoes: 33 %

 

Előállítási költség: 150 M $

Eddigi amerikai bevétel: 165 M $

Eddigi összbevétel: 345 M $

 

 

Címkék: akció iromány 80 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr57568218

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hancock 2010.10.08. 09:03:02

Alapsztori: A város szuperhősének tetszési indexe mínuszban van. Ezt új barátja megkísérli korrigálni, ám a gondot nem ő, hanem az új barát felesége jelenti.Húzónév: Will Smith, Charlize TheronMűfaj: akció, vígjátékTrailer ittAmire számítottam: Annyi, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabber 2008.07.18. 18:53:38

A nyár egyik legjobbja, jó popcorn film, Smith letúrta a trónjáról Tom Cruise-t. Nem tudod, hogy esetleg ennek lesz folytatása? Bad Boys 3 nem jön?

Egyébként borosta nélkül tökre Laurence Fishburn-re hasonlított:)

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.07.19. 10:13:38

Még nem jelentették be a folytatást, de szerintem elég valósznű, hogy lesz, ha már nagy a siker.

A Bad Boys 3 nincs bejelentve még, de Smith elkészítené, csak rohadt drága lenne Bay-jel.
filmdroid.blog.hu/2008/06/04/bad_boys_3_lesz_vagy_nem_lesz
süti beállítások módosítása