Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Heti néznivaló

2010.01.21. 16:38 koimbra 6 komment

Végre mozikba kerül a szlovák Báthory film, kapunk ezen kívül egy thrillert és egy vígjátékot John Travoltával és Robin Williams-szel a főszerepben. Beülhetünk még egy török drámára is, illetve Richard Kelly legutóbbi művét is bemutatják.

 Pokoli édenkert (A Perfect Getaway) : Cliff és Cydney Hawaiin töltik nászútjukat, túrázni indulnak a környéken, ahol hozzácsapódnak egy másik pároshoz. A környéket azonban borzalmas gyilkosság történik és mindenki gyanús lesz. Steve Zahn és Milla Jovovich alakítja a nászutas párost, Timothy Olyphant és Kiele Sanchez pedig a másik duót formálja meg, feltűnik még Chris Hemsworth és Marley Shelton is.

A thrillert David Twohy rendezte, ő készítette A merülés a félelembe tengeralattjárós filmet és a két Riddick alkotást is.
Nem szerepelt fényesen a kasszáknál, 15,5 millió dollárt hozott Amerikában. Az imdb-n 6,5 az átlaga. A New York Observer szerint a feléig működik a film, ám utána kiszámíthatóvá és kiábrándítóvá válik. A BDK Reviews írójának tetszett, azt írta, hogy kellemesen elmegy vele az idő és a nagy csattanón mindenki meg fog lepődni. Az én irományom itt olvasható.

 

 

 

A doboz (The Box): Richard Kelly ezúttal 30 millió dollárt kapott agyszüleményének filmre vitelére, a történet szerint egy házaspárt döntés elé állít egy rejtélyes, torz arcú férfi. Ha megnyomják az ajtajuk előtt talált dobozban látható gombot, egy millió dollárt ad nekik készpénzben, adómentesen, viszont akkor valaki, valahol meg fog halni.
A Cameron Diaz és James Marsden főszereplésével készült alkotás nem érdekelt sokakat, csak 15 millió dollárt termelt a kasszáknál. A film már 2007 decemberében a mozikba került volna, ám a stúdió tologatta a premiert, végül tavaly télen csak bemutatták.
Richard Kelly egy feszes, nyugtalanító, izgalmas thrillert készített, elmondható, hogy Donnie Darko belépett a Homályzónába. Írja a Totalfilm
A Radio Times szerint ez a kozmikus vicc nem olyan rossz, mint Kelly előző filmje, a Káosz Birodalma, de a szép csomagolás ellenére még mindig egy totális zagyvaság.

 

 

 

Igazság (Yengeç oyunu ): Asya anyósa ittas vezetése miatt egy balesetben elveszti férjét, melyet nem képes feldolgozni, s a vétkes nőnek nem tud megbocsátani. Miközben nem tud elszakadni múltjától, egyetemi tanárként egy 91 évvel ezelőtti gyilkosság vizsgálatát kezdeményezi diákjainak. Nem sejtik, hogy az Ottomán Birodalomban történt eset kutatása több helyen ellenállásba ütközik, s felszínre kerülnek társadalmi feszültségek, elfojtott kulturális hagyományok. A kutatás egyre veszélyesebbé válik, Asyat ismeretlenek kezdik telefonon zaklatni, s figyelik meg titokban. 77 perces magyar-török dráma.

>

 

 


 

Báthory - A legenda másik arca: Minden idők legvéresebb gyilkosaként tartják számon Báthory Erzsébetet a Rekordok Könyvében, a legendák szerint a grófnő szűzlányok vérében fürdött, amivel azt akarta elérni, hogy ne öregedjen. Báthoryt végül letartóztatták, de nem volt sem per, se ítélet, mégis befalazva élte további életét a csejtei várában.
Tavaly januárban már bemutatták volna nálunk Jurij Jakubisko filmjét, de végre megérkezett. Anna Friel játssza Báthoryt, Mátyás királyt Franco Nero testesíti meg.

Julie Delpy-től tavaly láthattuk még egy Báthoryról szóló alkotást. Nyuszisz itt írt a filmről.

 

 

Vén csontok (Old Dogs): John Travolta és Robin Williams jó barátok, az üzleti életben is sikeresek. Egy nap beállít Wiilliams régi nője, aki elárulja, van tőle két gyereke. Miután Williams karaktere magához tér a sokkból az ex rábízza pár napra a két csemetét, aki haverja segítségével próbál túllenni a nehéz időszakon. Bernie Mac ebben a filmben tűnik fel utoljára.
A stúdió részéről csalódás volt a vígjáték teljesítménye, úgy hírlik ezért állították le a Faterok motoron második részének az előkészületeit, amit szintén Walt Becker rendezett volna. A Wedding Banned produkcióban pedig Williams játszotta volna a főszerepet, ám ezt a tervezetet is jegelték.

 


Címkék: néznivaló

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr701690495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mlif 2010.01.21. 19:47:28

sajnálom Robint, már nem is emlékszem mikor robbantott utoljára kasszát, mikor szerepelt utoljára jó filmben.
ennyi klasszikus mozi után nem tudom mi történt vele, pedig régebben sorra szállította őket.

monday 2010.01.21. 21:50:35

@mlif: Hát, eléggé megviselték a magánéleti kudarcai, az alkoholizmusa... Szerintem ennyi. Mindenesetre én drukkolok neki, hogy összekapja magát, és idős korára visszataláljon. Haza.

sjbee 2010.01.22. 00:03:43

@mlif:
Ha kasszát nem is robbantott, de jó filmben megmondom mikor szerepelt utoljára, 2009-ben a World's Greatest Dad-ben.

A Pokoli édenkert közepes film, még úgy ahogy az első fele tényleg elmegy, de a második fele harmatgyenge.

A doboz dettó, annyi kivétellel h itt a film első fele már nem csupán elmegy kategória, hanem kimondottan jónak mondható, de mégsem bírt magával Kelly, csaknem sikerült lemennie a második felében a Káosz birodalma szintjére. De tudom, h vannak akiknek ő az isten, mert minden szirsz*rt bele lehet magyarázni.

raves · http://mindennapramese.blog.hu 2010.01.22. 08:32:56

A doboz tényleg jól indult, a közepére leült, sőt, zavarossá vált, a vége pedig nem durrant olyan hű de nagyot. De végig lekötött, érdekelt, mi lesz a vége. Többször viszont nem valószínű, hogy megnézem...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.01.22. 09:42:26

A World Greatest Dad nekem nem tetszett, az eleje el van nyújtva, aztán mikor bekövetkezik az a bizonyos fordulópont lehetne érdekes meg jó, de mégsem kapja össze magát a film szerintem.
Utoljára Robin Williams főszereplésével 2002-ben volt igazán frankó film, az Álmatlanság meg a Sötétkamra. Utoljára meg mikor volt teljesen vicces filmje? Ebben az évtizedben nem.

Spawn85 2010.01.22. 12:54:05

A doboz-t láttam már. Kelly hozta a szokásos "elvont" formáját. Néha már-már túlzásokba is esett. Ráadásul jó szokása szerint egy csomó dolgot meg sem magyarázott a filmben (egészen pontosan a nézők képzeletére bízott), emiatt panaszkodtak már sokan.
Ahogy olvastam a véleményeket itthon nem sok embernek jött be.
Nekem elsőre 7/10, de majd biztos megnézem még, hogy normálisan megértsem. (De ez egy Richard Kelly filmnél nem újdonság :) )
süti beállítások módosítása