Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az utolsó léghajlító

2010.08.01. 18:26 Armida 33 komment

Azt hiszem már senkinek nem kell bemutatni Az utolsó léghajlítót. Mindenki tudja hogy az Avatárról, egy igen népszerű animációs sorozatról van szó. (Klikk)

Amikor a bemutató videóit láttam, sejtettem hogy nem lesz az igazi- ahogy a legtöbb esetben nem lehet a közelébe érni az eredeti animációknak- de mégis reménykedtem, hogy talán-talán nem lőttek le benne minden fontos részletet. Nos, a helyzet az, hogy nemhogy a trailerben, de magában a filmben sem mutatnak olyan jeleneteket, melyek szerintem fontosak lettek volna. Az alkotás legnagyobb hibája, hogy alapnak veszi azt, hogy mindenki ismeri a teljes történetet, pedig ez nem így van, ugye. Ezáltal, a rendező képes volt megfosztani az újdonsült nézőt olyan apróságnak tűnő, de nagyon érdekes és mókás jelenettől, mint például Appa (a hatlábú repülő bölény) első repülése Sokkáékkal. És ha már Appánál tartok, szegényke iszonyú bénára sikerült azokkal a vézna lábakkal. Nem is értem ha megvannak a jó alapok (animáció) akkor miért nem lehet tökéletesen ugyanolyanra megcsinálni egy árva repülő bölényt. Ha gyerek lennék tuti megijednék tőle, de így csak csalódott vagyok.

Még mielőtt rátérnék a szereplőkre, meg kell említenem a nagyon-nagyon silány minőségű szinkront. Angolul is megnéztem, rendben, aztán magyarul. Nekünk- és más országbelieknek- megvan az az előnyünk, (feltételezve hogy életben van a szinkronszínész) hogy ugyanazt a hangot adhatjuk az élőszereplős filmben játszó karaktereknek, mint az animációban, de ennél a filmnél még erre sem voltak képesek. Persze nemcsak a más hangok miatt bosszankodom, a minőséggel is gondom van. A Katarát szinkronizáló hang, mintha csak felolvasná a szöveget, átélésről ne is álmodjunk. (Érdekes hogy Halállistánál meg tudták oldani a szinkront ugyanazokkal a színészekkel. Meg is volt az eredménye.)

Most akkor nézzük a szereplőket. Az Aangot alakító sráccal (Noah Ringer) semmi baj nincs- kivéve hogy nem Szalay Csongor a hangja, ahogy az animációban is. Ő képes azt a pluszt belevinni, amit kell, de valamiért nem őt választották. Érthetetlen. Szóval Noah, épp olyan Avatar mint amilyennek lennie kell. Nagyon hasonlóra sikerült megformálnia a karaktert, majdnem olyan mint az animációban, azonban szerintem túl kevés figyelmet kap. Nem is értem miért, elvégre az Avatárról van szó, és igaz hogy ez a rész, még csak az első- hiszen csak a Víz Könyvénél járunk, hátra van még a Föld és a Tűz- de inkább elnyújtották a Tűz Népével a jeleneteket, minthogy jobban kifejtették volna Aang karakterét. Ha a folytatásban is ennyi szerephez jut, akkor az siralmas lesz.

És ha már a Tűz Népénél tartok, meg kell említenem, hogy igencsak antipatikus arcú színészt találtak Zuko szerepére (Dev Patel). Igazi tenyérbemászó képe van és a karaktert is úgy formálja meg. Az rendben van, hogy negatív szereplő, gonosznak kell lennie, de az ég szerelmére, sokszor, nagyon sokszor meg kellett volna néznie a színésznek a mesét, hogy lássa, hogy Zuko herceg nem ilyen szinten gonosz. Agresszív, ordibál, szétfeszíti a düh, pedig Zuko az animációban hidegfejű és tud uralkodni magán. Soha nem felejti el, hogy ki ő, eszerint is viselkedik és csak nagyon-nagyon ritkán nyilvánul úgy meg, ahogy azt Dev megtette. Fogalmam sincs miért így csinálta, talán a rendező javasolta neki, de hogy pocsék Zuko lett, azt leszögezhetjük.

Katara (Nicola Peltz) épp olyan átlátszó, mint az a víz, amit idomít. Elveszik, közel sem olyan fontos személynek van beállítva, mint azt a karaktere megérdemelné. Sokkal szebben ki kellett volna dolgozni a szerepét, de megint csak a rendezőre tudok gondolni, hogy ő nem akarta  mélyebben megismertetni a karaktert.

Sokka (Jackson Rathbone) majdnem olyan, mint amilyennek lennie kell. Bár lehetett volna belevinni több mókát és nevetést, de megint csak Shyamalant tudom hibáztatni. A színésszel semmi gond- ja, jut eszembe először meg sem ismertem, később esett le, hogy az egyik Alkonyat-os srácról van szó. Halkan jegyzem meg, hogy a legutóbbi részben simán lejátszik mindenkit-már ha le lehet játszani valakit Alkonyat szinten. Visszatérve a játékára, tényleg nincs vele probléma. Az igazi gond a rendezővel van.

Az Avatar egy nagyon jól megírt, szövevényes és szépen kidolgozott sorozat, remek alapot szolgáltatva ezzel a rendezőnek. Annyi fontosabb részt, pillanatot bele lehetett volna vinni, de valamiért mégsem. A harci jelenetek rendben vannak, úgy pattognak a tűzidomárok (a hajlító kifejezést inkább hagyom, nem illik bele a képbe) és tekergetik a tűzcsóvákat, mint az animációban. A víz- és levegőidomítás is oké, de hogy a földdel ezt miért nem tudták megoldani? Olyan, mintha porból emelnének falat maguk köré, pedig ott frankón talajnak kéne lennie.

Azt biztos, hogy ez a film mindkét nézői rétegnek csalódás lesz. (Akik ismerik az animációt, azoknak azért, akik nem ismerik, ők meg csak néznek, olyan nagy az összevisszaság.) Pocsékul van megvágva az egész, olyan lényegtelen részekkel tarkítva, amelyek teljesen elhanyagolhatók lennének. Nem húzom már tovább, nekem hatalmas csalódás volt, leszámítva azt a pár dolgot amit feljebb említettem. Tényleg csak azok nézzék meg, akik ragaszkodnak hozzá, kíváncsiságból még véletlenül se.

 

imdb

Címkék: iromány the last airbender

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr102191622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2010.08.01. 21:01:16

Hát...késve olvastam ezt az írást, és megnéztem kíváncsiságból. :)

Én a rajzfilmsorozatból egyetlenegy részt sem láttam, úgyhogy ahhoz nem tudom hasonlítom.

A film megnézése után valami olyasmi jutott eszembe, mint az Eragon esetében, vagyis hogy ezt a történet nem ennyi játékidőbe kellett volna összesűríteni. Lehetett volna belőle mondjuk egy 2 és fél órás film, viszont akkor lett volna idő mindent normálisan kibontani.
Mert így tényleg úgy éreztem, hogy némi összevisszaság van.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.08.01. 21:07:27

@Spawn85: Asszem én írtam késve. :)

Reménykedjünk hogy a folytatás jobb lesz.

Spawn85 2010.08.01. 23:51:37

@Alex Mahone: Egyértelműen úgy csinálták meg, hogy ezt az első résznek szánták. Úgy is van vége a filmnek, és Shyamalan is nyilatkozta, hogy trilógiában gondolkodik.
De gondolom ez nyilván függ a bevételektől...

@Armida: Ha lesz folytatás...

Alex Mahone 2010.08.02. 01:09:32

@Spawn85: azért kérdeztem, mert erről én is hallottam, csakhogy korántsem hozott annyit a cucc, hogy máris a folytatáson kellene agyalni, és nagyon finom voltam.

Csak itt Armida már tényként kezelte, hogy folytatják, gondoltam lemaradtam valamiről.

henry06 2010.08.02. 03:43:25

Miközben néztem nem akartam elhinni hogy ennyire rossz. Egyszerűen hihetetlen, hogy ebből a csodás rajzfilmből hogyan lehet ennyire gyenge filmet csinálni. Bár a legnagyobb kérdés hogy melyik idiótának jutott eszébe hogy a majdnem 10 órás első évadból egy másfél órás filmet csinálni? Normális az ilyen? Mintha a gyűrűk ura bármelyik részét is csak 90 percesre csinálták volna, most képzeljük el az első részt, Trufa Pippin Legolas Gimli Arwen nélkül. Humor nélkül, tündék nélkül, stb. Ennek mi értelme? Remélem abba hagyják, vagy Reboot-olják az egészet. Nálam tehát 10/4, persze lehet hogyha nem ismerném az eredetit akkor talán többet kapna, de így csak ennyit érdemel tőlem. Akit viszont sajnálok az Noah Ringer vagyis az Aangot játszó srácot. Ő ugyanis tényleg olyan mintha róla mintázták volna az igazi Aangot! A hangja a mosolya, a viselkedése, legalábbis a riportokból úgy tűnik: www.youtube.com/watch?v=8Iy1oeEdkbs .
Vele tökéletesen vászonra lehetett volna vinni a figurát, de a gyenge film elk..ta az egészet. Áh mérges vagyok, de nagyon.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.08.02. 08:49:30

@Alex Mahone: Fogalmam sincs mit nyilatkozott a rendező, de ahogy írtam is, még csak a Víz Könyvénél járunk a sorozatban. Tehát elvileg még csak az egy harmadánál tartunk a sztoriban, ezért kezeltem tényként. (Persze jobb lenne másik rendezőre bízni a folytatást.) :)

@henry06: Ugye hogy tökéletes választás a kis srác. :)

Golden eye 2010.08.02. 09:32:23

Egyszerüen ez egy rakás fos.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.08.02. 09:52:31

@Alex Mahone: 150 milliós költségvetés, 130 volt a marketing. Shyamalan megcsinálná a folytatást, ám Amerikában bukta, nemzetközileg meg majd meglátjuk, az ilyen fantasy filmek mindig jobban mentek az amcsi határokon túl.

Egyébként én nem várok más tőle, minthogy a népek bevetik egymás ellen a tüzet, földet, stb és így elharcolgatnak egymással. Ez így nem lett szórakoztató? Pedig arra gondoltam , hogy a héten beülök rá.

Golden eye 2010.08.02. 11:31:33

Vigyél magaddal valami olvasni va
lót,unalom üzés végett.
Az a probléma az Amerikai filmekkel kapcsolatosan,hogy ötlettelenek,azt érzem minden mostani filmnél,mintha becsömörlettek volna a rendezök.Talán jobb lenne ha pihennének egy pár évet,és megvárnák,hogy az ihlet kirajzolódjon egységes egészet alkotva.Lényegre törö,a nézöt székbe szögezö történetböl nem lehet 1-2 év leforgása alatt 2-3-4-5 filmet legyártani.Ráadásul megöli öket a tecnika.A "régebbi"idökben miért tudtak olyan filmeket csinálni,(a teljesség igénye nélkül)mint Pl:A fekete esö,Hetedik,Hideg nyomon,és még sorolhatnám.Azért mert mint minden ez is a pénzröl szól.És most nem akartam közhelyes lenni.Olyan mintha egyik hitelt kiváltanám egy másik hitellel,naivan ugy gondolva hogy majd ez kisegit a vélságbol.

Golden eye 2010.08.02. 11:38:15

@Alex Mahone: Persze.Biztos csinlnak belöle vagy nyolc részt,meg vagy hat elözmény filmet is.

Golden eye 2010.08.02. 11:46:38

@koimbra: Apropó.Tudom hogy nem ide vágó téma,de nem tudsz valamit Nicolas Cage fösyereplésével készült filmröl?Ami rémlik a történetböl,az hogy egy boszorkányt kell elvinnie a haverjával valahová.Azt hiszem a középkorban játszódik.Valamikor ez év elején olvastam róla itt.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.08.02. 12:07:40

@Golden eye: Állítólag utóforgatásra van szükség, szeptemberben hozzá is látnak. Idén tervezik bemutatni.

Egyébként ha egy rendező pihenne pár évet, akkor másra bíznák a projektet. Spielberg mondjuk megteheti, de neki saját stúdiója van és elég kevesen vannak abban a helyzetben, hogy megmondják pl. a Warnernek vagy az Universalnak, hogy "Figyeljetek, most pihenek, térjünk erre a témára vissza 3 év múlva".

Golden eye 2010.08.02. 12:20:39

@koimbra: Aki már bizonyított,annak nem ugy kellene táncolnia,ahogy mások fütyölnek.Kivételt képez,ha szerzödés kötelezi.

Spawn85 2010.08.02. 14:12:40

@koimbra: Ez az a filmje Nicolas Cage-nek, amit itt forgattak nálunk?

Mese92 2010.08.02. 14:50:24

Nekem már az előzetes sem tetszett annyira, de ha kijön dvd-n adok neki esélyt. Sokan mondják, hogy a rajzfilm nagyon jó volt, én nem emlékszem rá :S RTL-en futott mint a Dragon Ball?

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.08.02. 14:52:28

@Mese92: Nem-nem, Nickelodeonon ment. (Klikkelj, a poszt elején van egy link). :)

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.08.02. 14:55:04

@Mese92: Most kerestem rá, TV2 Matinében szokott menni, szombaton. :)

Mese92 2010.08.02. 15:05:31

Köszike :) Utána is járok.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.08.02. 15:08:22

Mese92: Nálam megjelent a kommented, de itt még nem látom, nem tudom mi lehet.
Szívesen. :)
Vasárnap is megy, már lecsekkoltam. :)

A nép fia 2010.08.02. 15:16:26

Nekem az előzetes tetszett, a rajzfilmből 1 vagy 2 részt láttam, nálam nem oszt, nem szoroz.

A film önmagában sem "élvezetes"? Elvonatkoztatva a mesétől?

henry06 2010.08.02. 15:37:54

@Mese92: Itt megnézheted: http://mesekaneten.blogspot.com/search/label/Avatár%20-%20Aang%20legendája%20-%201.%20évad%20(Avatar%3A%20The%20Last%20Airbender)

Elanor_ 2010.08.02. 20:26:51

az elejétől fogva rühellte mindenki a filmet, most már értem, miért. köszi, Armida, h megspóroltál nekem 1-2 órát :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.08.02. 21:47:35

@Spawn85: Igen, részben, az elején még Ausztriában forgattak, aztán jöttek át kis hazánkba.

Spawn85 2010.08.02. 23:32:53

@Elanor_: Azért nem mindenki. :) Én nem rühelltem, most sem rühellem, csak nem jött be. De biztos, hogy majd még megnézem valamikor.

@koimbra: Köszi. Csak azért kérdeztem, mert múltkor is összekevertem két filmjét, és azt hittem, hogy "A Varázslótanonc"-ot forgatták nálunk. :)

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.08.03. 08:31:29

@Elanor_: Szívesen. :)
Amúgy én sem rühellem, csak csalódott vagyok, hogy lehetett ezt ilyen csúnyán elrontani.

Amúgy nem szeretnék lebeszélni róla senkit, én csak a személyes véleményem mondtam, de ettől másoknak még tetszhet a film.

henry06 2010.08.03. 17:07:43

Az ismerősöm egy rész látott csak a meséből, és neki tettszett a film. Szal lehet hogy aki nem ismeri az eredetit annak bejöhet.

Agnes96 2010.08.04. 11:56:04

én a legnagyobban Zuka szerepében csalódtam. a bátyám először a filmet, aztán a sorozatot látta, én fordítva, de nem bírtam a filmet végignézni. egy katasztrófának tartom, egyszerűen borzalmas. amikor nézni kezdtem, fogalmam se volt, ki-ki. a rajzfilmben a királyt nem is mutatják, itt meg egy csomó szerepe volt, és közölte hogy utálja a fiát és nem akarja látni (lehet nem pontosan így), de herceg bácsikája se volt dagi és hobókos, Zuka viselkedése se, kizénete se ilyen. legalább a haját fazonra nyírhatnák, mert csak a 2. könyvben ilyen. a hege egyáltalán nem feltűnő, ami fontos dolog a filmben! és amikor a földidomárok (és nem hajlítók!) táborában voltak, direkt minden vasból volt, és nem a kövön ültek! ne mondják, hogy a sziklafal alatt ülve senki nem szökik meg?! én első nap elszöktem volna! és akivel ott találkoznak nem egy 10-12 éves gyerek, hanem egy helyes 16 körüli srác. és néhány apróság: nem az avatar, hanem Katara bíztatta őket, nem rögtön az elején repültek a bölénnyel, és nem a sárkány ad neki tanácsot...

Agnes96 2010.08.08. 12:35:07

sorry elírtam a herceg nevét: Zuka->Zuko

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2010.08.11. 08:21:02

heh, én nagyon reménykedek, hogy az Arany iránytű sorsára jut a project és a Föld és Tűz könyvét már sosem kell végigszenvednünk (gonosz szmájli)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.10.03. 13:35:03

Na megnéztem. Reménykedtem benne, hogy azért valamennyire szórakoztató fantasy lesz, de nem. Olyan, mintha Shyamalan a 6 év alatti korosztályt célozta volna be.
A színészek gyengék és olyan szövegeket adnak a szájukba, hogy csoda, hogy nem tiltakoztak a forgatókönyv elolvasásakor. Leggyengébb tán Dev Patel, akin többször majdnem elnevettem magam, annyira rosszul játszik. A harcok alatt sem szűnik meg az unalom, a rendező elcseszte, keményen. Ha lesz folytatás remélem kiveszik a gyeplőt Shyamalan kezéből.

nikodémus 2012.02.05. 20:51:00

Khm, Shyamalan ezzel eljutott a színvonalas thrillertől a rendezés mesterségének teljes elfelejtéséig. Értem én, hogy gyerekfilm ez, de még annak is mérhetetlenül gyenge.
süti beállítások módosítása