Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Akciófilmek és thrillerek 2011-ben

2010.12.15. 14:02 koimbra 16 komment

A jövőre várható animáció, horrorsci-fi, képregényfilmek és fantasy, drámák összeállítás után érkezzen a 2011-es évben mozikba (esetleg DVD-n) bemutatásra kerülő akciófilmek és thrillerekről szóló anyag. Thrillerből szép mennyiség lesz, akciófilmmel nem igazán kényeztetnek el minket. Amihez van előzetes vagy poszter azt kiteszem.

William Monahan eleddig forgatókönyveket írt, többek között nevéhez fűződik a Mennyei királyság (Kingdom of Heaven) és A hazugságok hálója (Body of Lies), A tégla (Departed) szkriptjéért pedig Oscarra jelölték. Monahan vetette papírra a London Boulevardot, amihez  Ben Bruel regénye szolgáltatta az alapanyagot. A rendezői székből szintén Monahan osztogatta az utasításokat.  Colin Farrell egy bűnözőt játszik, akit éppen kiengednek a sittről, Keira Knightley pedig egy színésznőt formál meg, aki Farrell karakterét fogadja fel testőrnek. Nem is kérdés, hogy egy idő után némi vonzalom is kialakul közöttük. Ray Winstone gengszterfőnököt alakít, aki szintén igényt tartana Farrell szolgálataira.




Az Unknown egy ideig az Unknown White Male címen futott, majd elhagyták az utolsó két szót az elnevezéséből. Liam Neeson egy orvost játszik, aki Berlinbe utazik egy orvosi konferencia miatt, ám ott autóbalesetet szenved és kómába esik. Miután magához tér rádöbben, hogy felesége nem ismeri fel és egy másik férfi ellopta a személyazonosságát.  Diane Kruger egy berlini taxisofőrt alakít, míg January Jones Neeson feleségét formálja meg és Frank Langella is feltűnik. A forgatókönyv az Out of My Head regényen alapszik és Karl Gajdusek végzett rajta némi átírást. A filmet Jaume Coller-Serra, A viasztestek (House of Wax) és Az árva (Orphan) rendezője készítette. Amerikában február 18-án érkezik a mozikba.


Januárban mutatják be a The Mechanic akciófilmet, amely egy 1972-es produkció feldolgozása, a Mestergyilkosokban Chares Bronson volt a főszereplő. Az új változatban Jason Statham formálja meg a központi figurát, egy veterán bérgyilkost játszik, aki mindig remek munkát végez. Ben Foster karaktere a  tanítványa akar lenni és ezt sikerül is elérni. Donald Sutherland Statham mentorát és jó barátját játssza.  Simon West, a Con Air - A fegyencjárat és a Tomb Raider rendezője készítette a filmet.


A kissé gyengén muzsikáló Halálos iram harmadik része után újra visszahozták Paul Walkert, Vin Dieselt, Jordana Brewstert, Michelle Rodriguezt a negyedik felvonásra és a franchise legsikeresebb darabjává vált a film. Természetesen rögtön be is jelentették, hogy lesz még egy rész, amiben Walker és Diesel is játszani fog, őket pedig Dwayne Johnson fogja üldözni valóban leszerződött.  Ezen kívül a második epizód egyik főszereplője, Tyerse Gibsont  is megnyerték és ha ez nem lenne elég még Ludacris  is visszatér. A Fast Five forgatása Justin Lin vezényletével zajlott le.


New York egy hatalmas robbanás következtében elpusztul, csak néhányan élik túl, ők is föld alatt kénytelenek meghúzni magukat, ám ennek tetejében még feltűnik néhány HazMat egyenruhás  egyén is. Xavier Gens, a Hitman rendezője dirigálta a The Divide akció-thrillert, Michael Biehn, Milo Ventimiglia, Rosanna Arquette játsszák a főbb szerepeket. A projekt korábban The Fallout címen futott, valószínűleg azért változtatták meg, hogy a hasonló elnevezésű játék rajongóit ne tévesszék meg.


 

 

Tommy Lee Jones szerette volna megfilmesíteni Michael Connelly regényét, a The Lincoln Lawyert, sőt az egyik főszereppel is szemezett, ám amikor elolvasta John Romano forgatókönyvét gyorsan lelépett a projekt háza tájáról. Helyette Brad Furman, a Különleges indíték (The Take) rendezője vezényelhette le a művet  Matthew McConaughey ezúttal nem mutogatja felsőtestét és nem humoros oldalát erőlteti, hanem ismét komoly szerepben láthatjuk őt, méghozzá egy krimi-thrillerben. A színész karrierje egy hasonló szereppel indult be, a Ha ölni kell (A Time to Kill) film egy csapásra ismertté tette a nevét. McConaughey egy ügyvédet játszik, akinek az irodája a Lincolnja hátsó ülése, itt tölti az ideje nagy részét. Nem számít nagyágyúnak, csak piti ügyek jutnak neki, ám elérkezik a pillanat, mikor bekerül a mélyvízbe.  Egy milliomos playboyt kell védenie, akit gyilkosság vádjával tartóztattak le. Ryan Philippe, William H. Macy, John Leguizamo, Michael Pena, Marisa Tomei és  Josh Lucas is látható a filmben.


 

Jason Statham keménykötésű zsarut játszik, aki egy sorozatgyilkos nyomában lohol, az illető kizárólag rendőröket öl. A Blitz forgatókönyvét a Hold (Moon) írója, Nathan Parker vetette papírra Ken Bruen regénye alapján. A thrillert Elliott Lester  dirigálta, aki a 2006-os Love is the Drug drámával jelentkezett és azóta se tett le semmit az asztalra. Statham mellett Aidan Gillen, David Morrissey, Luke Evans és Richard Riddell is játszik. Bemutató valamikor 2011-ben


A Wrecked elején egy férfi tér magához egy autóban az erdő közepén. Nem tudja, hogy miképp került, azt se tudja, hogy mi a neve, emlékei sincsenek. Annyi biztos, hogy igencsak rossz állapotban van, mivel balesetet szenvedett a kocsiban, a hátsó ülésen pedig egy hulla fekszik. A rádió hírei alapján rájön, hogy köze lehet egy nemrég elkövetett bankrabláshoz. A főszereplőt  Adrien Brody formálja meg,  a rendező teendőket az eddig csak rövidfilmeket készítő Michael Greenspanra bízták.


 

Leigthon Meester szerződött le a The Roommate thrillerre, Minka Kelly pedig a koleszbeli szobatársa lesz. Ám hamarosan kiderül, hogy Meester karaktere nem éppen százas, ugyanis megszállottjává válik a szobatársnőjének. Feltűnik még mellettük Billy Zane, Cam Gigandet és Danneel Harris is. A produkciót Christian E. Christiansen dirigálta. Nálunk március 31-től látható.
 



 

A Trust thriller a chatelést állítja a középpontba, filmet a Jóbarátok egyik szereplője David Schwimmer dirigálta. A történet is az ő fejében született meg, ami messze más, mint az eddigi munkái, a főszerepre Clive Owent és Catherine Keenert sikerült megnyerni, ők annak a lánynak a szüleit formálják meg, aki a chaten megismerkedik valakivel. A tini csaj ezek után találkozik az illetővel, aki megerőszakolja.



 

A The Debt produkció a Ha-hov izraeli thriller alapján készült John Madden a Szerelmes Shakespeare (Shakespeare in Love) és a Corelli kapitány mandolinja (Captain Corelli's Mandolin) készítőjének a rendezésében. A forgatókönyvet Jane Goldman és Matthew Vaughn írták, Sam Worthingtonon játssza a főszerepet, rajta kívül még Helen Mirren, Jessica Chastain, Ciarán Hinds, Tom Wilkinson, Marton Csokas tűnik fel. A történet 1965-ban veszi kezdetét, három fiatal Moszad ügynök kapja feladatul, hogy kutasson fel és öljön meg egy náci háborús bűnöst. 30 évvel később Ukrajnában tűnik fel egy ember, aki úgy tűnik, hogy a 65-ben végrehajtott küldetés célpontja volt.  Az egyik korábbi ügynöknek újra aktivizálnia kell magát, hogy kiderítse igazságot.


Henry Cavill egy wall street-i brókert fog megtestesíteni a The Cold Light of Dayben, aki családjával Spanyolországba utazik nyaralni, ám szeretteit elrabolják és csak órái vannak, hogy meglelje őket, ez idő alatt pedig még egy összeesküvésre is fényt derít. Bruce Willis Cavill apját formálja meg, aki nagy titkok tudója, Sigourney Weaver a főgonoszt alakíthatja, a szerepet eredetileg egy férfinek szánták, de úgy tűnik, hogy a színésznő volt olyan meggyőző, hogy a fejesek beadják a derekukat. A produkciót Mabrouk El Mechri rendezi, ő a JVCD-t hozta tető alá, ami nagyszerű "búcsúdal" lehetett volna Van Damme-nak.


Az Abduction középpontjában egy fiatalemberről áll, aki az internet böngészése közben ráakad egy olyan oldalra, ahol az eltűnt személyeket tartják nyílván. Hamarosan rátalál gyerekkori fényképére a többi fotó között, nem kell nagy ész ahhoz, hogy rájöjjön, a szülei nem azok, akiknek mondják magukat, réges-régen elrabolták őt saját gyermekükként nevelték fel. Hamarosan egy összeesküvés közepében találja magát és a barátnőjével együtt menekülnie kell. Főszereplő Taylor Lautner, barátnője Lilly Collins. Amerikában széptembe 23-án mutatják be.


Dito Montiel már elkészült Son of no One utómunkálatait végzi, a főbb szerepekben pedig Channing Tatum, Ray Liotta, Terrence Howard, James Gandolfini, Kate Hudson tűnnek fel. Úgy volt, hogy  Robert De Niro is benne lesz, ám a színész időközben meggondolta magát, helyére Al Pacino érkezett. A történetben Tatum egy zsarut alakít,, akinek egy nyomozás során vissza kell térnie arra a környékre, ahol felnőtt. Ám a felszínre kerül egy régi titok, amely nem csak a rend éber őrének az életét fenyegeti, hanem az egész családjáét is.


Még 2008-ban jelentették be a The Courier akciófilmet, akkor még úgy volt, hogy tavaly év elején látnak hozzá a forgatáshoz Adrien Brody főszereplésével és Russell Mulcahy vezényelte volna le a produkciót, még poszter is készült hozzá. Azonban egy ideig csend honolt a tervezet háza táján, majd kiderült, Brody és Mulcahy is lelépett. Ám a filmhez időközben sikerült megnyerni Jeffrey Dean Morgant.  majd Mickey Rourke és Til Schweiger szerződött le mellé. A rendezői teendőket Hany Abu-Assad fogja ellátni, aki a Mennyország most (Paradise Now) alkotásáért átvehette a Golden Globe-on a legjobb külföldi filmnek járó elismerést. A The Courier forgatókönyvét Derek Haas és Michael Brandt vetették papírra, az eredeti elképzelés szerint a cselekmény szexklubbokban játszódott volna és az S&M függő főhős futott volna az életéért, ám a sztori némileg megváltozott. Morgannak az lesz a feladata, hogy egy csomagot leszállítson egy alvilági személynek, azonban korrupt zsaruk loholnak a nyomába és a cuccra a rivális maffiafőnök is rátenné a kezét.


A Trespass filmben Nicole Kidman és Nicolas Cage egy házaspárt fog játszani, akiket négyen elrabolnak és arra számítanak, hogy így könnyen pénzhez fognak jutni, csakhogy nem megy minden az elképzeléseik szerint. A rendező Joel Schumacher.


Zoe Saldana  jövőre a Colombiana akciófilmben lesz látható, egy olyan nőt testesít meg, aki kiskorában szemtanúja volt szülei meggyilkolásának. Neki sikerül megúsznia az esetet, ettől kezdve nagybácsikája neveli, aki egy chicagoi gengszter. A rokon lelkiismeretesen teszi a dolgát, mindent megtesz azért, hogy rendesen kiképezze hősnőnket és szépen el is sajátítja  a "szakma" minden csínját-bínját. Felnővén bácsikájának segít, de azért sok figyelmet szentel arra, hogy meglelje azt a drogbárót, aki miatt szülei elhunytak.  Luc Besson kezei közül került ki a forgatókönyv és a produceri teendőket is ellátja, a rendezői feladatokkal Olivier Megatont bízta meg, aki A szállító harmadik részét (The Transporter 3) is levezényelte. Michael Vartan is feltűnik a produkcióban, ő az Alias sorozatban bizonyított.

 

 Joe Wrightról nem az akciófilm jut eszébe az embernek, a rendező eddig drámákat készített, neki köszönhetjük a Vágy és vezeklést, a Büszkeség és balítéletet, illetve A szólistát. Wright azonban  kinézte magának a Hanna akció-thrillert, majd megnyerték Saoirse Ronant főszereplőnek. A színésznő (vagyis inkább színészlány) és Wright már dolgozott együtt korábban a Vágy és vezeklés alkotásban. Ronan fogja alakítani a 14 éves Hanna-t, akit azt apja kegyetlen gyilkosnak nevelt. A lány egy francia családdal  ismerkedik össze, barátságot köt a lányukkal és boldogan élik kamaszkorukat. Ám Hannat apja visszaviszi arra a helyre, ahol korábban nevelték, a lány pedig rájön arra, hogy ez nem más, mint a CIA börtöntábora. Nem fűlik a foga, hogy élete további részét ezen a helyen élje le, ám ölnie kell azért, hogy szabad legyen. A forgatókönyvet Seth Lochhead és David Farr tette le az asztalra, a produkciót Nikita és Bourne-rejtély keverékeként írták körül.


Nicolas Cage és Dominic Sena újra együtt a Tolvajtempó után, a gyors autók helyett most azonban sebes lovakat láthatunk maximum. A The Season of the Witch sztorija a 14. században játszódik, Cage pedig egy templomos lovagot játszik, akinek egy boszorkánynak vélt nőt kell elszállítania egy kolostorba. Meg kell említenem, hogy Ron Perlman is játszik a filmben.

Kevin MacDonald vezényletével zajlottak a  The Eagle munkálatai,  a főbb szerepekben Channing Tatum, Jamie Bell, Mark Strong és Donald Sutherland lesz látható.  A történet szerint Marcus Aquila centurió (Tatum) 20 évvel azután, hogy a 9. légió rejtélyes körülmények között eltűnt a skót hegyek között, úgy dönt, hogy maga jár a dolog végére. A sereget apja (Sutherland) vezette, az ő hírnevét is tisztára szeretné mosni és a légió jelképét, az arany sast is vissza akarja szerezni.  Aquila az útra magával viszi rabszolgáját, Escat (Bell) is, akinek az életét megmentette egy gladiátorviadal közben.

Megtörtént sztorit vázolnak fel a Kill the Irishman filmben. A 70-es években Danny Greene a cleveland-i olasz maffiának dolgozott pénzbehajtóként, majd egy nap úgy döntött, hogy hátat fordít munkaadóinak és a saját útját járja. Ám a maffia nem veregette barátságosan hátba Greenet, nem igazán tetszett nekik egykori emberük döntése, ezért megpróblták kicsinálni. Greene-t Ray Stevenson kelti életre, Christopher Walken egy maffiózó lesz, akinek a szárnyai alatt ténykedik "hősünk". Val Kilmer, Vindent D'Onofrio és Paul Sorvino is szerepet kapott a filmben. Jonathan Hensleigh, A megtorló (The Punisher) rendezője készítette az alkotást, a forgatókönyvet is maga vetette papírra.


Amber Heard lesz a főszereplője a The Applicant thrillernek, ami az Arclight Films égisze alatt készül. Eric Bross fogja dirigálni az alkotást, az úriember eleddig leginkább a tévé világában volt ismert, a 2005-ös Kojak sorozat első epizódját készítette, de ő vezényelte a Vampire Bats tévéfilmet és az Elhagyott szoba (Vacancy) folytatását, amely már csak DVD-n jelent meg.  A forgatókönyvet Jeff Rothberg és Francis X McCarthy pötyögték le, a történet főszereplője mindenáron be akar kerülne a Yale-re, eltökéli, hogy  szándékában senki és semmi sem fogja megakadályozni, hogy teljesítse célját, az sem érdekli őt, hogy elvileg még túl fiatal ahhoz, hogy egyetemre járjon. Ennek érdekében még a felvételi bizottság elnökének az életét is tönkre teszi.

Willem Dafoe, Sam Neill, Frances O'Connor alakíthatják a  The Hunter thriller főbb szerepeit. A film Julia Leigh azonos című regényén alapszik. A történet egy Martin nevű zsoldosról szól, aki egy európai biotechnikával foglalkozó gyár megbíz azzal, hogy cserkéssze be és ejtse el a világ utolsó tasmán tigrisét.  Alice Addison írta a forgatókönyvet, aki nemrég fejezte be a Sleeping Beauty szex-drámát. A rendezői poszton Daniel Nettheim ténykedhet,  ő korábban sorozatokat készített, többek között a Rush - A hajsza, Szentek kórháza, Last Man Standing szériák néhány epizódját dirigálta. Most még nem ismeretes, hogy Dafoe vagy Neill játssza a vadászt, de mivel a forgatás már nem is olyan régen vette kezdetét valószínűleg hamarosan kiderül.

Rodrigo Cortés rendezheti a Red Lights thrillert, az egyik főszerepre korábban sikerült megnyerni Sigourney Weavert, a másik központi figura megformálására Robert De Niro szerződött le. Cortés szándéka az, hogy azt próbálja filmjében bemutatni, hogy az agy nem a valóságot mutatja. Weaver egy parapszcihológust fog játszani, aki asszisztensének a segítségével próbálja bebizonyítani, hogy az a közismert médium/látnok (De Niro), aki 30 év elteltével tér vissza újra a reflektorfénybe csupán csak egy rafinált csaló. A forgatás februárban veszi kezdetét, Spanyolországban, Kanadában és Amerikában is készítenek felvételeket.

Jennifer Garner bevállalta a Better Living Through Chemistry thriller egyik főszerepét, a partnere a mostanában igen elfoglalt Jeremy Renner lesz. Renner egy kisvárosban gyógyszerészként tengeti életét, majd egy férjes nővel bonyolódik viszonyba (Garner), aki bevezeti őt a vénnyel kapható szerek, pirulák élvezetébe. Szedik is a különféle tablettákat rendesen, majd kipattan a nagy ötlet a fejükből: öljék meg a nő férjét.  Geoff Moore és David Posamentier elsőfilmes rendezők fogják dirigálni a produkció

Saoirse Ronan és James Gandolfini leszerződött a Violet and Daisy filmre, korábban még Carey Mulligant emlegették az egyik főszereppel kapcsolatban. Néhány hónapja még Bruce Willis és Danny Trejo neve is felmerült, de Willis mostanában eléggé elfoglalt, így elképzelhető, hogy helyére kénytelenek lesznek más színészt keresni.  Precious forgatókönyvírója, Geoffrey Fletcher fogja rendezni a produkciót, ő most próbálja ki magát először rendezőként. A filmet a Thelma és Louise, a Superbad és a Ponyavergény (Pulp Fiction) keverékeként írták körül, a történet egy tini bérgyilkospárról szól, akik elvállalnak egy könnyű és gyorsnak ígérkező melót, csakhogy a férfi, akit ki kellene nyírniuk egyáltalán nem az, mint akire számítottak.

Malin Akerman leszerződött a The Numbers Station thrillerben, ahol Ethan Hawke lesz a partnere. Hawke saját produkciót cégét (Under the Influence Prods) is bevonja a munkálatokba.  A produkciót Kasper Barfoed, A templomosok elveszett kincse (Tempelriddernes skat) és  A jelölt (Kandidaten) rendezője fogja készíteni, a tervek szerint 2011 elején indulhat a forgatás.  A 10 millió dolláros projekben Hawke egy lefokozott ügynököt játszik, akinek új feladata, hogy egy fiatal nőt védelmezzen valahol a nevadai sivatag közepén. Természetesen nem telnek nyugodalmasan az órák, ugyanis megtámadják őket és csak nagy nehézségek árán tudnak életben maradni.

Elsőként Sam Worthingtont sikerült megnyerni a The Ledge thrillerre, majd  Anthony Mackie, Jamie Bell és Amy Adams is aláírt a filmre. Worthington egy zsarut formál meg akit  olyasmiért csuknak le, amit nem követett el. Apja temetése miatt azonban kiengedik, ám ő megszökik, majd egy hotel tetején azzal fenyegetőzik, hogy leugrik. Ám ez csak átverés, figyelemelterelés, az ex-rendőr öccse eközben az utca túloldalán lévő ékszerüzletet rámolja ki. Bell formálja meg a testvérét, Mackie pedig Worthington volt társát játssza, Adams pedig pszichológus bőrébe bújik.  A forgatókönyvet Pablo Fenjves vetette papírra, ám a stúdió nem volt teljes mértékben elégedett vele, ezért Erich és Jon Hoebert, a Red íróit kérték fel, hogy pofozzák ki a szkriptet. A rendezői teendőket Asger Leth, a Cité Soleil kísértetei (Ghosts of Cité Soleil) direktora vállalta magára.

A Say Nothing thrillerben négyen nyaralni mennek Dél-Kelet Ázsiába, ám csak hárman térnek vissza onnan. Dave és Alice azzal a hírrel térnek haza családjukhoz, hogy Jeremynek nyoma veszett. Nem sokra befut Alice nővére is, aki szintén részt vett a nyaraláson és egy igen szaftos sztorit ad elő azzal kapcsolatban, hogy hova lett a barátja, azaz a negyedik csapat negyedik tagja. És ez a titkok még csak a kezdet, ugyanis még akad néhány. Teresa Palmer és Joel Edgerton (számára  A dolog előzménye jelentheti a nagy áttörést)  lesznek a főszereplők, az ausztráliai Kieran Darcy-Smith fogja rendezni a filmet, akinek ez lesz az első megmérettetése a nagyjátékfilmek térfelén, korábban már dirigált néhány rövidebb hangvételű alkotást. A forgatókönyvet is Darcy-Smith vetette papírra, ebben segítségére volt Felicity Price.

Thandie Newtont és Cillian Murphyt kérték fel a  Retreat főszerepeire, a thrilleren már az utómunkálatokat végzik és valamikor 2011-ben tűzik műsorra. Newton és Murphy egy házaspárt játszanak, akik nyaralás céljából érkeznek egy távol eső sziget kis házába, más részről pedig szeretnék helyrehozni megromlott kapcsolatukat. Egy nap vegyi öltözékbe bújt katonákat látnak meg a ház közelében, akik figyelmeztetik őket, hogy egy levegőben terjedő vírus szedi áldozatait.  Garny Sinyor producer a Kés a vízben (Knife in the Water) és a Halálos nyugalom (Dead Calm) keverékeként írta körül a filmet. A produkciót Carl Tibbetts fogja rendezni, neki ez lesz az első ilyen munkája, korábban vágóként dolgozott, pl. az Alien vs. Predatornál.

Elizabeth Shue és  Jennifer Lawrence alakítják  a The House at the End of the Street főbb szerepeit, a  thrillert Mark Tonderai készített.  Lawrence játssza azt a tini csajt, aki anyjával (Shue formálja meg) új városba költözik és megtudja, hogy házukkal szemben lévő épületben egy kettős gyilkosságot követtek el. A bonyodalmak akkor kezdődnek, mikor összebarátkozik a véres eseményt túlélő illető fiával.

Pierce Brosnan és fia, Sean leszerződött a Bonded thrillerre. A srác látható volt a Robinson Crusoe-ban,, majd feltűnt a Válótársakban (Laws of Attraction),  ezekben apja játszotta a főszerepet és a Generation Kill 7 epizódjában is benne volt. A film központi figurája egy mexikói Jesus névre hallgató tini, akit anyja halála után édesapja elad, aki ezután Amerikába kerül, azon belül is Los Angelesbe, ahol kemény, izzasztó munkára fogják. Itt ismerkedik meg Elenával, akit arra kényszerítettek, hogy a testével keresse a pénzt. Jesus úgy dönt, hogy megszökik és a lányt is magával viszi.  A forgatókönyvet Mo Ramchandani (Devil's Creek) fogja rendezni saját forgatókönyve alapján, az általa papírra vetett történet igaz történeten alapszik, az eset a 90-es években valóban megtörtént. Az öregebb Brosnan egy zsarut fog játszani, Sean pedig a főszereplőt formálhatja meg.

Christian Slater, Gary Oldman és Dane Cook lépett fel  Guns, Girls & Gambling krimi-thriller fedélzetére, a forgatókönyvet Michael Winnick írta és a rendezői teendőket is el fogja látni, az úriember eddig nem sok említésre méltó produkciót készített, remélhetőleg azért nem DVD-re száműzik a filmet. A sztori egy felbecsülhetetlen indián műalkotás körül forog, amelyet egy indián kaszinóból lopnak el, miközben éppen zajlik a nagy pókermérkőzés. Néhány Elvis imitátor,  egy indián, egy cowboy, egy hat láb magas, szőke bérgyilkos, egy korrupt seriff, egy prosti és egy srác keveredik bele a tárgy utáni hajszába. Slater karaktere erős alkohol befolyásoltsága alatt nevez be az Elvis hasonmás versenybe, Cook pedig a sheriff lesz.

Malin Akerman, Bruce Willis, Forest Whitaker és Kate Mara írt alá a Catch 44 (A 44-es csapdája) független filmre, az alkotást  Aaron Harvey fogja dirigálni, számára ez lesz az első ilyen melója. A filmben három las vegasi hölgyeményt (Akerman és Mara mellé meg találták meg a megfelelő színésznőt) megkeres egy Mel nevű fickó és felajánlja nekik, hogy hatalmas összeghez juthatnának, ezért cserébe viszont végre kell hajtaniuk egy rablást. Miközben a csajok felkészülnek a feladatra több vegasi színes egyéniségnek keresztezik az útját, többek között egy pszicho bérgyilkosnak is. Willis játssza Melt, míg a gyilkost Whitaker alakítja.  Régóta tervbe van véve a film, korábban Willis szerepét Burt Reynolds játszotta volna, míg Maggie Grace Akerman karakterét formálta volna meg. A forgatás júliusban veszi kezdetét, Emmett/Furla áll producerként a projekt háta mögött, ők korábban már dolgoztak együtt Willisszel a 16 utca thrillerben.

Jean-Claude Van Damme igent mondott a Dragon Eyes akciófilmre ahol Cung Le mellett játszhat, az úriember korábban kick-bokszolt és feltűnt a Tekken, A bunyó (The Fighting) és a Pandorum filmekben is, ez lesz az első főszerepe.  Az alkotás fölött Joel Silver bábáskodik és Peter Hyams fia, John dirigálhatja a filmet. Hyams a Tökéletes katona harmadik felvonását készíthette el, ahol szintén együtt dolgozhatott Van Damme-mal, illetve együtt valósítják meg a franchise negyedik részét is. A történet New Orleansban játszódik, ahol egy férfi keserű szájízzel konstatálja, hogy a helyi rendőri erők nagy része korrupt. Saját kezébe veszi az ügyet, le szeretné buktatni a mocskos zsarukat, ennek érdekében pedig a bandákkal szövetkezik, akiknek szintén elegük van abból, hogy a kékkabátosok sokszor minden ok nélkül rúgják szét a valagukat.

A Börtönvonat Yumába western és a Wanted akciófilm társírója, Michael Brandt rendezésre adta a fejét, ki is szemelte magának a The Double thrillert. A produkcióra Richard Gere és Topher Grace szerződött le. Gere egy visszavonult CIA ügynököt alakít, aki nyugdíjazása előtt folyamatosan egy orosz bérgyilkos, Cassius nyomában loholt, mindig csak egy hajszál választotta el attól, hogy végre elkapja az illetőt. A ruszki végül feldobta a talpát, legalábbis mindenki úgy hitte, ugyanis visszatér és első megmozdulásaként kicsinál egy szenátort. A CIA ügynök újra aktivizálja magát és egy FBI-os segítségével (Topher Grace fogja játszani) próbálja újra elkapni egykori nagy ellenfelét.

Filmet forgatnak Ranulph Fiennes The Feather Men címre hallgató regényéből, a moziváltozat The Killer Elite néven fut. Jason Statham  tavaly már a fedélzeten tartózkodott, később  Clive Owen is beszállt az akciófilmbe.  A történetben SAS kommandósok és profi bérgyilkosok feszülnek majd egymásnak. Egy omani sah azzal bízza meg a The Clinic orgyilkos csapatot, hogy öljön meg négy SAS katonát, mivel őket hibáztatja fia haláláért. Owen játssza a  a sah által kijelölt célpontok és azoknak családjának a védelméért felelőt csapat fejét.  Statham pedig a bérgyilkosok egyik tajga lesz, a The Clinic szervezet egyik jellemzője, hogy balesetként tűntetik fel az általuk elkövetett emberöléseket. Eredetileg már tavaly hozzáláttak volna a forgatáshoz és Statham látta volna el SAS tagok őrizését, a késedelemért a költségvetés körüli gondok a felelősek.   Időközben Statham a negatív oldalra került és a munkálatokhoz májusban kezdenek hozzá. A rendezést Gary McKendryre bízták, aki eddig csak egy rövidfilmet készített 2004-ben, amit Oscarra jelöltek, Owen és Statham azonban már nem egy akciófilmben volt látható, mindkettő érti a dolgát, velük biztosan nem lesz semmi probléma.

A Contagion thrillert Steven Soderbergh rendezi, a főbb szerepekre  Matt Damon, Jude Law, Kate Winslet és Marion Cotillard szerződtek le. Annyit lehet tudni, hogy egy akció-thriller lesz és egy halálos vírus elterjedése körül forognak a történések. Érhető tehát, hogy miért élvez elsőbbséget a projekt, míg tombol a H1N1, addig kell összehozni a filmet, így biztosan felkelti sokak figyelmét. Soderberghnek lesz még egy akciója is jövőre, a Haywire-be  megszerezte Gina Caranot, akinek ugyan nem sok tapasztalata van a filmek terén, ám az MMA profi versenyzője, jártas a küzdősportokban. Mellette látható lesz Channing Tatum, Ewan McGregor,  Michael Douglas és Michael Fassbender.  Lem Dobbs, a Dark City és A szajré írója tette le az asztalra a forgatókönyvet.  Előszőr még úgy nézett ki a sztori, hogy Carano egy rossz oldalon álló kemény nőt fog alakítani, aki kap még egy esélyt, ám ez némileg megváltozott. Carano Mallory Kane kommandóst fogja játszani, akit az egyik csapattársa elárul, ám a nő életben marad és bosszúra szomjazik. Douglas egy titkos kormányzati hivatal tagját alakítja, Fassbender pedig a kommandó egyik tagját formálja meg. McGregor pedig egy katonai cég tulajdonosa lesz.

Kathryn Bigelow következő filmje a Held By The Talibian lesz, amely David Rohde cikkein fog alapulni. A cikkek tavaly jelentek meg a NY Times-ban 7 Months, 10 Days in Captivity címmel. Ebben az író az afganisztáni megpróbáltatásait meséli el, ugyanis a tálibok elrabolták, miközben éppen egy olyan könyvön dolgozott, amely a térséget mutatta volna be.

David Fincher feldolgozásához, A tetovált lányhoz sikeresen meglelték a főszerepeket, az oknyomozó újságíró megformálóját könnyedén meglelték Daniel Craig személyében, Lisbeth Salander amerikai verzióját pedig Rooney Mara játssza. Innen már lazán megtalálták a mellékszereplőket, Robin Wright, Stellan Skarsgaard és Christopher Plummer szerződött le a filmre, majd   Joely Richardson, Steven Berkoff és David Dencik lépett a fedélzetre. Elképzelhető, hogy Richardson Cecilia Vangert alakítja, aki a rejtélyes körülmények között eltűnt kislány családjának az egyik tagja, Benkoff pedig valószínűleg Nils Bjurman amerikai megfelelőjét formálja meg, aki Salander korrupt felügyelője.  A tetovált lány 2011 december 21-én kerül bemutatásra Amerikában,

A Mission: Impossible 3 gyengébb teljesítménye után úgy hírlett, hogy Tom Cruise helyett más lesz a főszereplő, később pedig a Kéjjel-nappal eredményétől tették függővé, hogy továbbra is a színész által játszott karakter lesz a központi figura. A produkció Amerikában megbukott, így megnyerték Jeremy Rennert, aki át fogja venni Cruise-től a stafétabotot. Ha a Ghost Protocol címre keresztelt film jól fog termelni, akkor az ötödik felvonásban már teljes egészében Renner lesz a főszereplő A rendezői teendőket Brad Bird látja el.

Joseph Gordon-Levitt a Premium Rush akcióban egy new york-i biciklis futárt fog játszani és megbízzák azzal, hogy juttasson el egy fontos küldeményt valahova, de egy korrupt zsaru mindenképpen szeretné megakadályozni, hogy ez a bizonyos csomag megérkezzen a rendeltetési helyére. Michael Shannon tör Gordon-Levitt élére, Jamie Chung pedig a főhős exét játssza, aki szintén biciklis futár és segít a férfinek, hogy túlélje a nagy hajszát. A forgatókönyvet David Koepp írta és rendezői teendőket is ellátja, két éve a Kísértetvárost dirigálta, 2004-ben pedig A hátsó ablak thrillert tette le az asztalra. A forgatás kezdetének az időpontja nem ismert, a bemutató 2011-ben esedékes.

Címkék: előzetes2011

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr912517382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.15. 14:15:07

Kihagytad a kill the irishman-t, vagy mi is volt a címe, nem??
vagy csak rosszul olvastam és benne volt?!
mert az az 1ik legjobban várt filmem jövőre!

Alex Mahone 2010.12.15. 14:16:02

Innen lesznek jó filmek dögivel :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.15. 14:42:01

@koimbra: Köszi!
bocsi érte, de a trailer elég volt, hogy beleszeressek. :D

gisss 2010.12.15. 14:56:51

Lesz itt minden dögivel. És még olyan film is van a felsorolásban amiben nem játszik Jason Statham:D Nem azért mintha bajom lenne vele, kifejezetten érdekel tőle a Mechanic meg a Blitz, csak feltűnő hogy elég sok filmje lesz jövőre. Remélem mindegyik jó lesz.
Az MI4et is várom, elvileg Simon Pegg több jelenetet fog kapni mint a 3. részben, az pedig csakis jót jelent:D

kej 2010.12.15. 15:33:37

hát... a mestergyilkosok szerintem kurva jó film volt, s főként azért, mert nem az akciókról szólt, hanem az ifjú bérgyilkos és az öreg bérgyilkos macska-egér harcáról. ami nem meglepő, hiszen bronson karakere nyírja ki a tanítvány apját.

az unkown pedig ebből a pár szóból szinte bötűről-bötűre megegyezik a harrison fordos őrülettel. de ahogy a vak is mondta: majd meglássuk

kej 2010.12.15. 15:38:26

@Mese92: eyecandy nem ismerős? szinte egy az egyben ez a sztori. bár explicit erőszak nincs benne

countrypecos 2010.12.15. 16:51:59

Huhúúú!!! :D Jöhet a következő év. Várom-várom-várom!!!! :D

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2010.12.15. 17:35:20

fasza lista, klassz bejegyzés, ezekért is szeressük ezt a blogot. :)

Bambano 2010.12.15. 18:36:44

én hiányolom azt a náci holdra menekülős visszatérős filmet, ha jól rémlik, iron sky?

Bambano 2010.12.15. 18:38:55

@Bambano: ja, látom, másik posztban van, bocs

Mélységimagmáskőzet 2010.12.15. 20:12:55

invalid video id...thank you for your contribution...you are failed

HJ77 2010.12.17. 08:58:11

Hát igen, akciófronton elég gyér a kínálat. A Fast Five tuti moziba nézős, meg talán a The Mechanic és a The Eagle,de aztán ennyi. A thrillerek közt a Kill the Irishman tetszik és akad még egy-két jónak látszó, de egyik sem fogott meg annyira hogy rohanjak megnézni. Majd dvd-n is ráérnek. Így összegezve az eddigieket, azt hiszem 2011-ben a képregény és fantasy filmekből lesz a legjobb választék.
süti beállítások módosítása