Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Batman: Kezdődik! (Batman Begins, 2005)

2012.09.07. 17:00 FayeFaye 16 komment

írta Nikodémus

2012-09-batman-begins-plakát.jpg

Tudjuk le gyorsan az előzményeket: a denevérember újkori mozis pályafutása Tim Burton bíztató duplázása után meglehetősen gyorsan ért kényszerű véget. A művész(i hajzatú) direktor ugyan erős látványt és még erősebb hangulatot teremtett, hőse lelkébe azonban nem nagyon tudott beletekinteni, noha a blockbusternek ígérkező első résznél a stúdió még szorosan tartotta a gyeplőt. Batman két gótikus kalandjába egyaránt kész karakterként lép be, nem véletlen, hogy a Batman és a három évvel későbbi Batman visszatér cselekménye tulajdonképpen időben felcserélhető. Hogy Joel Schumacher mit művelt a franchise-zal, azt pedig ne is firtassuk. Az ezredforduló környékén komor csend honolt tehát Batman háza táján, és égető szükség volt egy olyan rendezőre, aki a groteszk és a csiricsáré hangvétel kudarca után radikálisan másképp tudja ábrázolni ezt a temérdek pénzzel megáldott, valamint egy szörnyű traumával és egy mocskos szülővárossal megvert hőst.

 

Christopher Nolan egy posztmodern alapvetés (Memento), egy tisztes stúdiófilm (Álmatlanság) és egy vaskos csalódás (Howard Hughes életrajzi filmjének dugába dőlése) után alkalmasnak mutatkozott a feladatra. Ugyanez elmondható lenne pl. Darren Aronofsky-ről is, aki szintén sertepertélt a projekt körül, ám úgy hiszem, Nolan a producerek győzködése során megragadta a döntő momentumot: mindvégig hőse tragikus megszállottságát emlegette, és ehhez végül elnyerte kenyéradóinak támogatását is. Nolan igényességének hála, a büdzsét nem méregdrága CGI-re, hanem valóban megépített, gigantikus díszletekre, főként azonban olyan színészek gázsijára költötték, akiken a jellemárnyalás is jól áll, nem csak a jelmez.

 2012-09-batman-begins-1.jpg

 

Onnantól kezdve, hogy a nyolc éves Bruce Wayne kezdésként egy sötét kútba zuhan, a film alaposan megdolgozik azért, hogy a Batman-legendáriumot véresen komolyan vegyük: ez egyrészt a meglepően következetes képregényhős-realizálási koncepciónak, másrészt pedig Nolan alkotó-erejének köszönhető. Hollywoodi blockbustertől szokatlanul koherens történetet, karakterábrázolást és cselekményt kapunk, melynek első pillére a bámulatosan összeszedettre megírt forgatókönyv: az első óra flashbackjei ritmusosan követik egymást, általuk többlet-jelentéssel gazdagodik a figura. Ezután a hagyományos James Bond-sztori nyomdokain halad a cselekmény (Nolan nagy kedvence a 007-es ügynök). További erény, hogy az írók minden részletre figyeltek: nem csupán a cselekményszálak ügyes váltogatására és elvarrására (vegyük például a kék virág útját, a Wayne-vállalat tulajdonlását vagy a kastély sorsát), hanem a szimbolikus történésekre is: a hős klasszikus útjára, melynek során – önmagától elmenekülve – próbát szenved, beavatódik, fontos erkölcsi felismerésre jut, majd cselekedni kezd (jelzésértékű, hogy épp innen válik egyenes vonalúvá a film narratívája). Két, adott morális szituációban különbözőképpen döntő hős útját követhetjük párhuzamosan (ez ismerős megoldás Nolantől, leginkább az Álmatlanságra emlékeztet), a rendező pedig nem hagyja ki a társadalomkritika ziccereit sem (gazdag-szegény ellentétek, mindent átszövő korrupció, terrorveszély). Bruce a film derekán végre felölti a gúnyát. Tennivalója pedig bőven akad, de nem elsősorban Gotham utcáin, hanem saját lelkében: önbíráskodása nem elégtétel, hanem veszélyes önterápia, melytől – gyorsan rájön – szabadulni akar minél előbb. Mindez a következő részben válik nyilvánvalóvá. Ahogy az is, mit jelent számára Rachel – még akkor is, ha Katie Holmes játékának minősége vitatható.

 

2012-09-batman-begins-2.jpg

 

S ha már a színészeknél tartunk: Christian Bale abszolút központi hősként finoman érzékelteti, hogy a nemtörődöm playboy és a félelmetes igazságosztó egyaránt csak álarc, Bruce Wayne valójában traumáktól gyötört, skizoid elme, aki azonban képes a szeretetre. Liam Neeson meggyőzően játssza a mentort és a főellenséget, Gary Oldmant üdítő látni e pozitív szerepben, Michael Caine, Morgan Freeman és Tom Vilkinson kisujjból hozzák a figurát, Cillian Murphy suttogása hidegrázós, és még a B-filmek legmélyéről előbányászott (ez a gesztus később Nolan védjegyévé válik) Rutger Hauer is rendben van.

Annak ellenére, hogy a film összességében okosan egyensúlyoz a földközeli akcióthriller és a képregényes zsáner követelményei között, korántsem sikerült hibátlanra. A Batman-rajongó kisfiú kínos szálát valószínűleg a stúdió erőltethette, de ez még a kisebbik baj. Sokan negatívumként említik az akciójelenetek sűrű és követhetetlen vágását (én idevenném Bruce szüleinek meggyilkolását is), a magyarázat talán az lehet, hogy Nolan szándékosan az áldozatok szemszögéből akarja megmutatni, milyen a sötétből hirtelen lecsapó, brutális denevérember, miközben munkáját végzi (a Wayne-szülők halálának jelenetére azonban nincs mentség: elkapkodott és erőtlen).

 

2012-09-batman-begins-3.jpg

 

A Warner türelmes volt újszülött Batman-filmjével: kivárta, míg az a viszonylag szerény mozibevételét visszahozza a DVD-eladásokból. Noha a folytatás messze nagyobbat robbant, sokak szerint mégis a Batman: Kezdődik! az idén teljessé vált trilógia legjobbja: épp annyira reális, modern és képregényes, amennyire kell, komor világában kitűnően el lehet veszni, a kütyük és a fordulatok pedig még nem erőltetettek. Jellemző, hogy a képregényes eredetfilm első sikeres kivitelezése láttán hányan utánozták a zsánert, illetve Hans Zimmer és James Newton Howard közös filmzenéje is divatot teremtett. S hogy mire számíthattunk három évvel később, azt a Sötét lovag-trilógia kezdőfilmjének utolsó jelenetében már sejtetik az alkotók: eszkalációra és káoszra. Valamint azelőtt elképzelhetetlennek tűnő őrületre – mozivásznon innen és túl egyaránt.

IMDb: 8,3

RottenTomatoes: 85%

 

 

Címkék: iromány batman nikodémus

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr204754402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cucuminator 2012.09.07. 18:29:00

Nagyon jó írás!

*Wilkinson

Királyvíz 2012.09.07. 19:00:49

Jó írás!

Egy dolgot nem értek: miért fikázza mindenki Katie Holmest? Nem mondom, hogy kiemelkedően játszott, de hozta a kötelezőt. Nem a kedvenc színésznőm nekem sem, de úgy látom, hogy valamiért divat leszólni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.07. 19:15:34

@Királyvíz: se nem elég szép, se nem elég tehetséges.
ennyi.

TomPowell25 2012.09.07. 19:52:58

Jó írás, elismerésem. Személy szerint viszont egyáltalán nem tartottam elkapkodottnak a Wayne szülök halálát, hanem nagyon is hatásosnak. A lövések mind a mai napig velőtrázóan erősek és hatásosak, érzékeltetve a sorsdöntő törést a főhős életében.
Valamint én is beállok azok közé, akiknek semmi bajuk Katie Holmes játékával. Hozza a kötelezőt, semmi több, de a karakterrel se lehet nagyon mit kezdeni (Maggie Gyllenhaal se nyújtott jobb teljesítményt a folytatásban), plusz Nolan nem nagyon tud bánni a női karakterekkel.

L'Angelus 2012.09.07. 19:55:15

Érdekes, hogy ezt nem százalékolta az író.

nikodémus 2012.09.07. 20:37:22

@TomPowell25: Gyilkosság-jelenet: értem én, hogy ez villámgyors és sokkoló akart lenni, de valahogy számomra nem jön át az a világomlasztó döbbenet, amit a kis Bruce élhetett át. Elismerem, lehet, hogy csak én érzem így.
Rachel Dawes: igazad van abban, hogy Nolan ügyetlen a női karakterekkel (Selina se sikerült igazán jól a TDKR-ban, de Nolan bá' azért tanul, ha lassan is ;-), de Gyllenhaal egy villanással érzékelteti, ami Holmesnak egy egész filmen át nem sikerült: komoly, érett nő, akit belső értékei miatt lehet szeretni, s aki Bruce-t magát szereti, nem a playboyt vagy az igazságosztót.

@L'Angelus: Eddig sosem százalékoltam, ezután sem fogok, hacsak a szerkesztők rám nem szólnak, hogy márpedig ez szabály. :-) A véleményem úgyis kiderül az írásból, és utálok számszerűsíteni művészi (igényű) alkotásokat - még akkor is, ha azok bevallottan szórakoztatóipari termékként vannak elkészítve és eladva.

FayeFaye 2012.09.07. 20:46:47

@nikodémus: Nem szabály, volt róla szó, de én is utálom, abban maradtunk, hogy aki akar pontozni az pontoz, aki nem, nem.

Jester 2012.09.07. 21:46:54

Azért Anne Hathaway messze odaverte a Homest és Gyllenhaalt is. Szerintem. Pedig féltem, hogy ő sem lesz jó választás.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2012.09.07. 21:47:31

szerintem is ez, és egyedül ez a nolan-batman az, ami forradalmi - a többi nem.

kevinmaster 2012.09.08. 09:42:06

Egy intelligens, elemző írás, gratulálok! Jó lenne Tőled több véleményt olvasni, üdítő :)

Flasztimill 2012.09.08. 14:45:35

Az írás tetszik, de azt nem hinném, hogy a trilógia legjobb része ez lenne! Remek film, de még kicsit bizonytalan, mind a vizuális világa, mind a karakterek, jól láthatóan elüt a két másik filmtől. Ez volt az első film, nyilván meg kellett ennek is annak is felelni, és ezért nem lett hibátlan, elsőre túl nagyot akartak markolni, és majdnem be is jött. De a Sötét Lovagnál már minden letisztult, önmagában is megálló mestermunka!

Hans és James pedig hátborzongatót alkottak! www.youtube.com/watch?v=MRgrykM3jO0

Holmestól pedig miért vár bárki Oscar Díjas alakítást? Bale sem itt nyújtotta élete legjobbját oszt' puff, a film mégis rohadt jó.

nikodémus 2012.09.09. 08:55:18

@FayeFaye: Egyetértek, le a pontozással! :-)

@Flasztimill: Én sem írtam, hogy szerintem legjobb lenne. ;-) De sokan így gondolják, és bőven lehet érvelni az álláspont mellett.

L'Angelus 2012.09.09. 11:33:57

@nikodémus:
Ok. Nekem megvan az a rossz szokásom, hogy minden részletesebben kiértékelt filmemre pontot akarok adni. :D
Talán ez a visszahatása annak, hogy a gimiben elnyomtak matekból.

Flasztimill 2012.09.09. 11:55:45

@nikodémus: Bocsi nem is neked szólt, hanem a "sokaknak" :D

NZ79 2012.09.11. 20:29:58

Kitűnő írás....nekem személy szerint sokkal jobban bejön a Kezdődik, mint a Sötét lovag. De trilógia legjobbja szerintem a záró epizód.
süti beállítások módosítása