Streetdance-Step Up 2 (Step Up 2 the Streets)-kritika

2008.04.03. 17:58 koimbra 3 komment

Riszálom úgyis-úgyis

Nem is olyan rég véletlenül bekapcsolva a tévét éppen sikerült „elkapnom” a Dirty Dancing utolsó perceit, amelyben Patrick Swayze Jennifer Grey-t táncoltatta meg szépen. Rá pár napra megint véletlenül egy égi csatornán láttam pár percet a Flashdanceből (a reklámig). Szép volt, jó is volt, megöregedtek. A filmek is, a színészek is. Az idő múlásával pedig mi változott még? Minden. Már 50 Cent és Eminem folyik a csapból is és más stílusban nyomják a táncokat is: break, freestyle és egyéb őrült mozdulatok.

Manapság ez kell a népnek. Itt már sajnos nincs helye Jennifer Beals-nak vagy Patrick Swayzenek. Már a Dirty Dancing folytatása is elbukott azon a téren, hogy becsalogassa a moziba a nézőket. Antonio Banderas főszereplésével készült Vezet a ritmus se ért el haj de nagy eredményt, a Lökd a ritmuson pedig akármilyen sokat is fanyalogtak csak elment a nép megnézni, mert szólt a rap és hozzá simult a break.

 A Step Up folytatás egy olyan második része, ami nem az elsőt folytatja, hanem egy önálló film, csak éppen a címmel próbálják eladni a „terméket”. A történet a megszokott séma szerint épül fel. Hősnőnk (Briana Evigan) egy utcai bandával nyomul, táncolnak, fellépnek, ők a legjobbak. Azonban úgy hozza a sors, hogy Andie-nek suliba kell járni, mert különben lesz kapsz. A banda főnöke aki nyomta a nagy magasztos „mi vagyunk a család” dumát kiközösíti. A suliban az azonban a csaj nincs egyedül, barátokat szerez, összeszedi az intézmény legjobbjait, megalakul a saját team. A isi szabályai azonban tiltják az utcai versenyeket, ezért titkon gyakorolnak.

Nem árul zsákbamacskát a Streetdance, aki kedvelte az első részt, annak ez is tetszeni fog, akinek nem (pl.én), annak is érdemes megnéznie, ugyanis a hangulat sokkal jobb, élvezhető. Nem lesznek nagy drámázások, nem láthatunk über nagy alakításokat és nem is lesznek hatalmas fordulatok. Ez egy tánci-tánci film, amelynek megnézése után egyesek elismerően bólintanak, mások elmennek keresni egy jó helyet hogy megpróbálják utánozni a filmben látottakat. Olyanok is lesznek akik magukban felidézik a régi diszkós élményeiket, ahol ittasan véletlenül némely mozdulatot sikerült végrehajtani, megint mások pedig azt mondják: „Én ehhez már túl pro vagyok”.

A szereplők nem is igazán színészek, ha vidámak akkor vigyorognak, ha szomorúak, akkor dacosan néznek maguk elé vagy a szájuk lefelé görbül. No meg a Streetdance sem igazán film, inkább olyan táncbemutató, mindenki megmutatja azt amihez igazán ért, hogy No igen, erről szól, különböző figurák, mozdulatok bemutatása.

20 év múlva megint más stílusra nyomja majd a nagyérdemű...hogy mi lesz az? Nem is töröm rajta a fejem, inkább előkeresem az MC Hammer kazettám. You can touch this, tütütürü, stop, hammertime

Értékelés: 80 %

Előállítási költség: 35 M $ (első rész: 12 M $

MIECS kritikája

Dalbetét

Filmrészletek

imdb: 4,7

Címkék: iromány táncos step up 80 %

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.