Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Fantasy-és képregényfilmek 2009-ben

2008.12.09. 18:14 koimbra 11 komment

Watchmen-Az Őrzők: A sztori egy alternatív idősíkban játszódik 1985-ben. Ebben a világban léteznek szuperhősök, de különleges képességük nincs egyiküket leszámítva. Valaki azonban vadászni kezd rájuk.
Az egyik legismertebb képregényből Zack Snyder (300) készített filmet, Kevin Smith (Jay és Néma Bob) már látta és teljesen odavolt érte. A Fox azonban most a bíróságon harcol a Warner stúdióval, ugyanis a megfilmesítési jogok a Foxnál vannak és a Warner jogtalanul készítette el a filmet, így lehet ez majd bekavar a bemutatóba.

 

Karakterposzterek erre.


X-Men Origins: Wolverine
: Egy ideig nem jön új X-Men mozi, helyette inkább Wolverine-ről (Rozsomák, Farkas-ahogy tetszik) készítettek egy eredet filmet, azaz megmutatják, hogyan is került a testébe az adamantium. Benne lesz még Gambit, Kardgof, Deadpool, Emma Frost és Haspók is.
Ennél a produkciónál pedig a stúdió csatározik a rendezővel. A fejesek tiniknek szóló filmet akarnak, a direktor pedig sötétebb, véresebb alkotást képzel el. (Előzetest a hétvégére ígérték)

Dragonball: Az ismert anime sorozatból készül az élőszereplős film. Son Gokunak és társainak a Sárkánygömböket kell majd megvédeni a gonosztól.

 

Harry Potter és a Félvér herceg: Idén túl nagy lett volna a bevétele a Warnernek, ezért átpakolta jövőre a bemutót.

 

Push: A sztori hasonlít a képregények világára. Emberek szerte a világban különleges képességekkel rendelkeznek, a kormány pedig összegyűjti és  fegyverként használja őket, van azonban olyan is, aki nem szeretne igazán csatlakozni. Főszerepben Chris Evans és Camilla Belle.

 

Kick-Ass: Mark Millar (nevéhez fűződik a Wanted) képregényéből készít filmet Matthew Vaughn a Csillagpor rendezője. Egy 15 éves srác elhatározza, hogy szuperhős lesz, de szuperképességek nélkül is sikerül neki. Nic Cage az egyik főszereplő.

 

Where the Wild Things Are: Maurice Sendak Where The Wild Things Are mesekönyve alapján készül ez a fantasy Spike Jonez rendezésében. A főszereplő egy kis fiúcska, aki nem volt éppen jó gyerkőc, ezért vacsi nélkül küldik aludni. Ő pedig a szobájában egy külön kis fantáziavilágot teremt, ahol ő számít a királynak.

 

Witchblade: A film egy ismert képregény alapszik és középpontban egy olyan drágakövekkel ékesített kesztyű áll, ami emberfeletti erőt ad viselőjének. A képregényből 1995 óta 100 milliót adtak el, megélt két évados sorozatot is és Japánban is készült belőle egy animációs sorozat.

 

Red Sonja: Robert Rodriguez a producer, Rose McGowan a főszereplő, a rendező pedig Douglas Aarniokoski (Hegylakó 4-et dirigálta. Főleg a képregényre épül, de azt Robert E. Howard könyve alapján készítették. Az imdb-n és a teaser poszteren 2009 van kiírva, de ebből inkább 2010-es bemutató lesz.

 

Sherlock Holmes: Ez is képregény alapján készül, Robert Downey Jr. alakítja a nyomozót, Watsont pedig Jude Law. Guy Ritchie rendezésében jelenleg forog a film. Az első képen Downey Jr. látható a forgatáson, a másodikon pedig Robert Maillet pankrátor, aki egy jelenet felvételekor véletlen úgy megütötte Downey Jr.-t, hogy annak száját 6 öltéssel kellett összevarrni.

 


The Imaginarium of Doctor Parnassus: A forgatás alatt hunyt el Heath Ledger, helyére három színész is beugrott Johnny Depp, Jude Law és Colin Farrell személyében. Dr. Parnassus alkut kötött Mr. Nickkel,amely értelmében ő egy csodatükör segítségével nézői beléphetnek a fantázia világába, cserébe viszont a lányát oda kell adnia, amint az 16 éves lesz. Csakhogy a lány beleszeret Heath Ledger figurájába, ezért Parnassus még egyszer alkut köt Mr. Nickkel.

 

Inkheart: Mo (Brendan Fraser) rájön arra, hogy életre tudja kelteni a könyvek szereplőit, csak annyit kell tennie, hogy hangosan olvassa a sorokat. Aztán beüt a baj, mikor egy könyvbéli gonosz is életre kel.

 

 

The Secret of Moonrace (Holdhercegnő): Csupó Gábor rendezésében készült, a főszereplője pedig Dakota Blue Richards (Az arany iránytű), Tim Curry, Natascha McElhone

 

Mortis Rex: Kr. e. 122-ben játszódik. Egy római helyőrségbe küldenek egy kegyvesztett háborús hőst, ahol egy szörny öli halomra a jónépet. Hősünk felveszi a kesztyűt, légionáriusokból csapatot szervez a bestia legyőzésére és csatlakozik hozzájuk egy helyi druida nő is. Alább két concept artot láthattok.

 

Scott Pilgrim Vs. the World: Képregény alapján készül. Pilgrimnek (Michael Cera), hogy elnyerje az  imádott nő (Mary Elizabeth Winstead) szívét meg kell küzdenie annak hét ex-barátjával. A Scott Pilgrim a 89. helyen áll a Wizard magazin 200 legnagyobb képregényszereplő listáján.

The Surrogates: Jonathan Mostow készíti a filmet a képregényből. A főszereplő pedig Bruce Willis, aki egy nyomozót alakít. A 2000-es években az emberek már nem is érintkeznek egymással, hanem otthon tartózkodnak. A Surrogates-ek távirányítással működő mesterséges testek, valaki azonban sorra teszi tönkre ezeket a testeket.

Tree of Life: Brad Pitt, Sean Penn a főszereplői Terrence Malick új filmjében. A sztori három fiútestvérről szól, a történet pedig az 50-es években játszódik.
Műfaját tekintve fantasy akció dráma sci-fi. Érdekes lesz.

 2009-es sci-fik erre, a horrorok pedig emerre.
 

Címkék: előzetes2009

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr71813238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszisz 2008.12.09. 18:28:04

Hú, ezek között van jó néhány, ami érdekel. A Rozsomák esetében, remélem a direktor akarata érvényesül.

FayeFaye 2008.12.09. 18:41:40

Ezek valoszinuleg mind meg lesznek nezve, a Dragonballs leszamitva.:)

geo 2008.12.09. 19:47:36

Az Inkheartról még nem hallottam, meglepett. Nem tudom mikori könyv alapján készült, de óriási nyúlásnak tűnik a Jumanji, Fables és Végtelen történet keverékének, viszont jól néz ki, érdekel.
Tulajdonképpen mindegyik érdekel, a Push legkevésbé, az még nagyobb koppintás és nem is annyira ügyes.

Szerintem Witchblade se készül el jövőre, tekintve, hogy még el se kezdték, tudtommal a castingot se. Amúgy honnan van az adat, h 100 m példány kelt el? Csak kíváncsiságból.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.12.09. 20:08:59

Anno mikor kijött a hír, hogy lesz Witchblade film néhány mozis oldal lehozta ezt, itt el tudod magad is olvasni
www.movieweb.com/news/NE0Sv611jUKw33

Kóczy · http://koczy2.wordpress.com 2008.12.09. 21:04:43

Én ezekre mind kíváncsi vagyok :)

mizrolist 2008.12.09. 21:38:49

A Watchmen 1985-ben játszódik, hogy pontosak legyünk :)

drezi 2008.12.09. 21:41:56

Warcraft moziról van valami infó?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.12.09. 21:47:58

mizrolist: köszi

drezi: jelenleg keresik a megfelelő forgatókönyvírót, meg egy jó rendezőt. Uwe Boll jelentkezett a feladatra, de kitessékelték az ajtón. Egyébként élőszereplős filmet akarnak készíteni. Szerintem 2011 előtt nem nagyon lesz belőle semmi.

RIO 2008.12.10. 00:24:52

a rozsomák esetében vszinlega jó öreg director's cut -trükk lesz. kiadják a 12es filmet moziba, aztán dvd-n jön a nagyobbhosszabb.

Dmg 2008.12.10. 08:18:45

Hát engem is érdekel az itt leirtak nagy része.Viszont a Dragon Balltól én is egyre jobban óczkodom.A poszteren lévő 2 szereplö alapján nekem olyan high school musical és egy két effect szaga van.De ne legyen igazam.

spongebob 2008.12.11. 14:27:41

A rozsomák és a mortis rex várós.
süti beállítások módosítása