Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Appaloosa - A törvényen kívüli város (Appaloosa)

2009.05.07. 21:09 koimbra 9 komment

A western él! - szokták hangosan mondogatni mikor egy ilyen műfajú filmet kerül a mozikba. Örülök én, ha újra szól a hatlövetű, annak viszont már kevésbé, hogy az utóbbi időkben egy normális westernt nem láttam a felhozatalból. A Börtönvonat Yumába el lett cseszve, a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford pedig iszonyat hosszú lett, ami nem lett volna baj, ha nem lett volna veszettül unalmas, a Nem vénnek való vidék is csalódás volt. Utoljára a Fegyvertársak volt az, ami jónak számított a témában. Most Ed Harrisen volt a sor a próbálkozók közül, figyelemfelkeltő szereplőgárdát trombitált össze, kár, hogy egy valamirevaló művet nem tudott összehozni.

 

Virgil (Ed Harris) és Everett Viggo Mortensen) régi jó cimborák, némi tapasztalattal a hátuk mögött és fegyverrel a kezükben, ám jó szándékkal érkeznek Appaloosa meggyötört városába. Ezt a helyet Randall Bragg (Jeremy Irons) és bandája tartja rettegésben, a két idetévedt fickó felajánlja segítségét, elvállalnák a rend fenntartását, de csak akkor, ha a saját szabályaikat, törvényeiket bevezethetik a városkában.

 

 

 

 

 

 

 

Szerettem volna pozitívumot keresni, de nem leltem benne. Az elején még úgy tűnt lesz belőle valami, ám mégsem lett. Ahogy a mondás tartja komp akart lenne, de nem komplett. Az egyik nagy probléma, hogy a szereplők nem tették oda magukat a filmhez, játékuk teljes mértékben rossz. Olyan érzésem van/volt, mintha Harris egy whiskyvel telített napon Mortensennel röhögve megbeszélték, hogy ők tulajdonképpen szeretik a westernt, össze kéne hozni egyet. Harris erre mondta Mortensennek, hogy növesszen egy kis arcszőrzetet, aztán kimentek egy elhagyott, régi ilyen művekhez felépített helyszínre és nekiláttak a dolognak. Majd mikor magukhoz tértek másnap látták, hogy valahogy sikerült egy stúdiót is találni maguk mögé, így fancsali képpel nekiláttak a melónak. Harris és Mortensen (mintha csak magukban azt a napot átkozták volna, mikor eldöntötték, hogy benne lesznek a filmben) unalmasan adják elő magukat, Ironsra pedig rá se lehet ismerni, mintha ott se lenne, lélekben máshol járna. Egyszerűen nem egy félelmetes főgonosz, bezzeg a régi filmekben...

 

A totális melléfogás Renee Zellweger, röhejes az első pillanattól kezdve, mikor először megpillantottam azt hittem valami 50 éves néne száll le a befutott vonatról, de mikor felnézett bamba, felpuffadt arccal azt hittem elaludtam, most ébredtem és már valami horror megy az Appaloosa helyett. Nem ártott volna egy szép fejlövés neki, irritáló a jelenléte, rosszul adja elő magát és az ő jelenetei vannak megírva a legsilányabbul. Én úgy emlékszem a régi, jó kis westernekben a nők csak tölteléknek, mellékszereplőknek voltak jelen (akad persze kivétel, pl. Rita , a vadnyugat réme), leginkább csak a főhős rajongott érte vagy esetleg jó szándékú ribancok voltak, azonban jelenlétük nem tűntek feleslegesnek. Néhány napja láttam az Újra szól a hatlövetűt, abban is volt két nő, ám nekik megvolt a helyük, az Appaloosában pedig mintha Zellweger alakját feleslegesen kidomborították volna (így is meg úgy is). Azt sem értem túlzottan, hogy miért pistul bele szinte azonnal Harris, de hogy Mortensennek is bejön, az már túlzás.

 

Egy szó, mint száz a színészek nem tettek ki magukért, a szövegeik pedig néhol teljesen hülyeségnek tűntek. A rendezés terén ugyanez a helyzet. Lassú víz partot mos címszóval haladt előre a film és nem történik semmi, unalmassá válik egy idő után (a negyedétől). Nincs egy rendes párbaj, nincs meg a feszültség és még rendes zenei aláfestést sem hallhatunk a filmben, ami a hangulatot legalább megteremtette volna. A borítóra ez volt írva: „Kirobbanóan akciódús és elképesztően izgalmas” Akciódús, izgalmas? Eltévesztették a házszámot. 20 %-ot adok és akkor még jószívű voltam.

 

 

imdb: 6,9
rottentomatoes: 76 %

 

Büdzsé: 20 millió dollár

Amerikai bevétel: 20,2 millió dollár

Eddigi összbevétel: 27,6 millió dollár

 

Címkék: western iromány onlydvd appaloosa 20 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr91108745

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Appaloosa - A törvényen kívüli város (Appaloosa) 2010.09.06. 08:42:01

Alapsztori: A város vezetése felbérel két jóbarátot, hogy védjék meg őket a helyi gazfickótól. Ekkor lép be a képbe egy fiatal nő.Húzónév: Jeremy Irons, Ed Harris, Viggo Mortensen, Renée ZellwegerMűfaj: westernTrailer ittAmire számítottam: Nem voltak n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex Mahone 2009.05.07. 21:49:16

Ez tényleg nagyon gagyi és unalmas. Ráadásul csak a film legvégén van igazi(nak csúfolható) párbaj, és azért egy westernfilmnél ez több, mint botrányos.

Spawn85 2009.05.07. 21:51:48

Én is másra számítottam, igazából itt nem is a történetre, hanem inkább a karakterekre mentek rá. (Legalábbis nekem ez jött le a film nézés közben). Azért 60%-ot valahogy összedobtam rá, de ebben benne volt a határtalan jóindulatom is :)

2009.05.07. 22:02:54

Csatlakozom :)
Borzasztóan gyenge film volt. Legalább egy közepest vártam volna.
2/10, nálam is.

Elolvastam a két, régebbi kritikát is, amire hivatkozol.
Azokkal is egyet kell, hogy értsek :)
Börtönvonat Yumába kritikán aluli, Nem vénnek való vidék közepes.

belabenyo 2009.05.07. 22:21:14

Én mindenféle előismeret nélkül néztem meg a filmet. Sőt az említett másik westerneket sem láttam, úgyhogy nem volt alapom hasonlítani a kortárs műfajtársakhoz. Igazából a film első felét még bizakodva néztem, hátha lesz vmi jó kis párbaj (volt egyáltalán vmi ilyesmi? A mexikói falus meg a végén amit ti is írtok talán ennyi). Igazság szeritn abban bíztam, hogy a rosszfiúk kinyírják a csajt és a két hős ezen bepipulva szénné lövi őket, de sajnos nem ez lett.

harveypekar 2009.05.08. 07:55:35

Szerintem kiváló film. Én a westerneket nem az akció miatt szeretem, hanem hangulatuk miatt, az pedig itt jól el lett találva. Aki akciót akar, nézzen Jason Statham filmeket.

kaamir 2009.05.08. 09:36:18

Sztem elég nézhető volt, semmi nagy durranás, de azért egybe lett rakva.
Ja, és a Nem vénnek való vidék egy mestermű. Mellette pedig ott van az Ajánlat, mint überfasza western az elmúlt évekből. A Börtönvonat viszont tényleg nagyon el lett cseszerintve.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.05.08. 10:05:46

@harveypekar: Hangulata sem volt, unalmas volt teljesen.
Jason Statham meg hogy jön ide?:)

consigliere 2009.05.08. 11:18:14

akkor ez is szar, pedig régen várok egy igazán jó western.. a jesse james-nek a 10%-ánál kikapcsoltam nem voltam lassú filmes hangulatomban azóta sem vettem rá magam újra
a nem vénnek való vidék az egyik kedvenc filmem lett, hasonlót várnék
a fegyvertársaknak megvolt a hangulata jó volt

ninarose · http://adultfilmatrium.freeblog.hu/ 2009.05.08. 11:25:12

Nos, szerintem pedig a Jesse James... az egyik legjobb lélektani western az utóbbi 10 évből. De a Yuma sem volt rossz. Ez az Appaloosa meg egy selejtes darab!
süti beállítások módosítása