Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Holdhercegnő (The Secret of Moonacre)

2009.06.27. 18:18 koimbra 7 komment

 

Csupó Gábor televíziós művei nekem teljesen kimaradtak, a Híd Terabithia földjére rendezését viszont sikerült megnézni. Teljesen másra számítottam, mint amit kaptam, ugyanis kissé visszafogott produkciót láthattam, de Csupó bebizonyította, hogy nem kell megaköltségvetés és szintén nem muszáj rakás CGI-vel megpakolni egy fantasy filmet, hogy egy totálisan élvezhető alkotást láthassunk, sőt a játékidő egy pontján csak úgy eleredt a könnyem, ami ritkán fordul elő. Szóval érdeklődve vártam a direktor következő filmjét, a Holdhercegnőt, ami Elizabeth Goudge The Little White Horse mesekönyvén alapszik.

 

Maria (Dakota Blue Richards) apja halála után nagybátyja (Ioan Gruffudd) kastélyába utazik. Apja csak egy könyvet hagyományoz lányára, ami két család ősi viszályáról szól, kiderül azonban, hogy a leírtak igaznak bizonyulnak. Mariára hárul a feladat, hogy a Merryweather és De Noir famíliát kibékítse záros határidőn belül, azaz a következő holdtöltéig, ha ez nem sikerül, akkor annak szörnyű következménye lesz.

 

 

Richards Az arany iránytűben már bizonyított, remélhetőleg még jó sok filmben láthatjuk majd. Tim Curry-t nem láttam mostanában, régebben sem volt egy délceg figura, de mostanra sikerült szépen elhíznia, a szerep kedvéért pedig még szőrösebb a képe a szokottnál. Ioan Gruffudd a produkcióban szinte mindig iszik, de soha nem tűnik ittasnak és úgy éreztem, mintha gyengébben hozná a figurát a többekkel szemben. Natasha McElhone festményen is jól mutat, a Richards által olvasott könyvben is szépen fest és megjelenésével sem okoz csalódást.

 

 

Mint egy életre kelt mese– így jellemezhetném a filmet, nem is csoda, hiszen Elizabeth Goudge The Little White Horse könyvén alapszik.a produkció. A rendező előző mozijához hasonlóan itt sem látható hatalmas effektparádé és még a díszletek is olyan szegényesnek tűnnek néhol, nincs túlcicomázva, de teljesen jól néz ki minden, mégis az egésznek megvan a bája, hangulata, varázslata. Nincsenek csatározások az erdőben vagy a réten, pedig lehetett volna rá számítani, de végül ez sem hiányzott. Az egész olyan egyszerű, de mégis olyan nagyszerű, 85 %-ot adok rá.

 

 

Címkék: fantasy iromány 85 % the secret of moonacre

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr111212227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2009.06.27. 20:35:43

szándékozok róla pár sort összedobni én is, mert Mo. keze mégis csak benne van a helyszínekkel, a színészekkel meg minden. Bár annyira nem jött be, talán túlságosan is sokat vártam a Terabithia után Csupótól. De annyira nem vészes a helyzet, csak a kakaó nekem hiányzott. Olyannak kellett volna lennie az egésznek, mint az utolsó félórának kábé, mert abba minden benne volt, ami egy családi fantasyhoz kell, szerintem...

icevox 2009.06.28. 22:27:43

Hát az előzetes annyira nem fogott meg de azért majd megnézem.
Egyébként ezek szerint nem csak nálam tört el a mécses a Terabithia alatt. Bakker nem akartam elhinni ami történt! :)

Andrews 2009.07.14. 22:50:01

Azt tudjátok hogy itthon forgott? Pillis , Operaház, Cseszneki vár pl. Pest stb.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.07.15. 10:24:57

@Andrews: Én olvastam róla, de valahogy ez nem adott hozzá semmit a filmhez szerintem

Elanor_ 2009.11.23. 20:46:40

szerintem a Terabithia nem volt fantasy.

100%-os dráma volt, felnőttéválással, osztálykülönbségekkel, létértelmével, diszfunkcionáliscsaláddal, romantikával, első szerelemmel, gyermekkorvégével, barátelvesztésével stb. :)

csak a marketingesek vitték tévútra az egészet, kiragadva az a kemény 3 percet, amikor a vásznat (a szereplők által odaképzelt) fantázialények lepték be.
kíváncsi volnék, h most is ez-e a helyzet.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.11.23. 20:56:44

@Elanor_: igazad van, mert fantasyn nem szoktak sírni csak a drámán:) Én speciel kétszer el is bőgtem magam a Terabithián. Először mikor megtudja a szörnyű hírt és átmegy a csaj szüleihez, mikor annak apja átöleli a gyereket, akkor eltört a mécses.

Spawn85 2009.11.23. 23:14:32

@Andrews: Igen, én is tudtam, hogy nálunk forgatták. Sőt asszem volt valami olyan is, hogy a főszereplőt Dakota Blue Richards-ot el akarták hívni egy utóforgatásra az előző filmjéhez (Az Arany Iránytű), de ezt nem tudták megoldani, mivel már a "Holdhercegnő"-t itt forgatták. Így azt csinálták, hogy átjött "Az Arany Iránytű" stábjának egy része és itt vettek fel utólag pár jelenetet.
süti beállítások módosítása