Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: J(erry)-Force
2009.07.26. 20:31 Szólj hozzá!
Pár hónap van még hátra az Alvin és a mókusok bemutatójáig, a nép viszont cuki kis állatkákat akar látni a vásznakon, a Gazdátlanul Mexikóban meg már rég kifutott. De sebaj, mert itt vannak az akciózó tengerimalacok, ami után egy ideig minden gyermek hasonló kis élőlényt akar majd otthonra. Jerry Bruckheimer tudja mi kell a nézőknek (azon kívül, hogy hevesen lengetik minden filmjében az amcsi zászlót), általában szórakoztató, élvezhető akció-és kalandfilmekhez adja a nevét, néha azonban másféle produkciók mögé is beáll producerként, így születhetett meg az Egy boltkórós naplója vagy a Sakáltanya, szintén köze volt a Kenguru Jackhez, amiben egy animált kenguru ugrándozott. Gyorsan végignézve az imdb-t ez Bruckheimer legrosszabb pontozású filmje, 4,1-en áll, megérdemelten. A sztárproducer talán ezt a csorbát akarta kiköszörülni, úgy fest, hogy pénzügyileg jobban fog hozni, de az imdb-n ez sem áll túl fényesen, eddig 5,4 az átlaga, érzésem szerint menni fog ez lejjebb is. Nem kedvelték a kritikusok sem, a firkászok 1/5-e nyilatkozott pozitívan a Rágcsávókról. Ezek alapján sejthető, hogy a színvonal valahol a béka segge alatt van, no de a Gazdátlanul Mexikóban esetén is ez a helyzet áll fent, a készítők pedig jól megszedik magukat. Az eddig speciális effektusokkal foglalkozó Hoyt Yeatman pedig a sok dollár láttán újra filmeket dirigálhat, jajj nekünk.
Harmadik helyen, a Harry Potter mögött nyitott a Csúf igazság (The Ugly Truth), a 27 millió dollár azt mutatja a nézők romantikus filmre vágytak, a Nász-ajánlatot már a többség úgyis letudta (6 hete van műsoron). Robert Luketic rendező pályafutásának legjobb nyitányát produkálta, eddig a legjobban kezdő filmje a 21-Las Vegas ostroma volt, ami 24,1 milliót szedett össze első hétvégéjén. Katherine Heigl-nek szintén ez legjobb nyitása, Gerard Butlernek pedig a második (a 300 után). Az R besorolású produkciót a kritikusok nem szívlelték, 15 %-uk értekezett róla pozitívan. Augusztus 14-én érkezik a következő romantika Az időutazó feleségé képében, addig van ideje megszedni magát.
Ki van szolgálva a horrort szerető közönség rendesen, mindig érkezik egy rémisztgetni akaró film. Kifutóban van már a Pokolba taszítva, szóval jöhetett az Orphan. A horrort Joel Silver Dark Castle Entertainment-je és Leonardo DiCaprio Appian Way Productions cége közösen hozta készítette. A Dark Castle egyébként a horrorra specializálta magát, az évek során olyan alkotásokkal próbáltak sokkolni, mint A szellemhajó, Gothika, Viasztestek, 13 kísértet -ezek nagy rész pedig szépen meg is térült. Silver több évtizede van a pályán, mostanában nem nagyon megy neki a szekér, a Totál turbó, Az invázió, A másik én is elhasalt a mozikban. Az Orphan sem kerülhetett túl nagy összegbe, valószínű a végén pozitív lesz a mérleg.
Régebben bemutatott filmek:
Harry Potter 10 nap alatt hódította meg a 200-as csúcsot, a Tűz serlegének is ugyanennyi napba telt bevenni ezt a határt és legvégül 290 milliónál hagyta el a mozikat. Ha ebből indulunk ki, akkor a Félvér Herceg dettó 290 körül dobhatja be végleg a törülközőt varázspálcát. Az új Potter film egyébként a széria történetének legrosszabb második hétvégéjét tudhatja magáénak (világszinten már 627 milliónál jár). A Jégkorszak 3 53 %-kal kevesebbet hozott, mint előző víkendjén, de még mindig jobban hoz eddig, mint a második rész, közel három millióval áll jobban a negyedik hétvégéjén (amerikai és nemzetközi bevétele összesen 673 millió dollár). Alulról integet már a 380 milliónak a Transformers: A bukottak bosszúja, a 390 milliót simán át fogja lépni, nem kizárt a 400 elérése sem. Továbbra is alacsony csökkenéseket produkál a Másnaposok és a Nász-ajánlat (előbbi 20,9 %, utóbbi 22,5 %), Todd Phillips filmje jövő héten áthalad a 250 millión, Sandra Bullock és Ryan Reynolds párosa pedig a 150 millió meghódítását tűzte ki célul. Egyre kevesebb az esély arra, hogy meglegyen a 100 millió a Közellenségeknek, ugyan a 90 millión át fog haladni, de nagyon úgy tűnik, hogy a végösszege 9-essel fog kezdődni. A 11. helyen áll az (500) Days of Summer), amit már 85 moziban vetítenek, 58-al több helyen, mint egy hete, meg is ugrott a bevétele közel 97 %-kal. Kapott még 144 mozit a The Hurt Locker, immár 238 filmszínházban fut és 1,4 millió került a kasszákba.
Limitált új bemutatók: 8 helyen ment az In The Loop film James Gandolfini főszereplésével és 201,000 dollárt termelt. 2 moziban futott a Shrink dráma, melyben Kevin Spacey a főszereplő, 17.000 dollár folyt be. 6 filmszínházban mutatták be a The Answer Man-t, Jeff Danielsszel és Lauren Grahammel, 13.000 dollárt hagytak ott a nézők a kasszáknál.
Jövő héten ismételten érkezik egy horror, a The Collector, aztán támadnak az idegenek is, igaz az Aliens in Atticban még nem a bolygónak, csak egy családnak gyűlik meg a baja velük. Judd Apatow és Adam Sandler a Ne szórakozz Zohannal után megint közösen készítettek filmet, címe: Funny People.
Hétvégi amerikai mozis becsült bevételek, az adatok millió dollárban értendőek
Cím | Hétvége bevétele | Eddigi bevétel | Büdzsé | Info |
Rágcsávók | 32,15 | 32,15 |
| |
Harry Potter és a Félvér Herceg | 30 | 221,83 | 250 | |
Csúf igazság | 27 | 27 | 38 | |
Orphan | 12,77 | 12,77 |
| |
|
|
|
| |
Transformers 2: A bukottak bosszúja |
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
|
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.