Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Godzilla ismét rombol

2009.08.13. 12:45 koimbra 9 komment

1954-ben Honda Ishirô prezentálásában Godzilla bedübörgött a mozikba, 55 éves pályafutása alatt a szörny 28 filmben pusztított, képregényekben, sorozatokban volt látható és még animációs sorozat is készült belőle. Utoljára a nagyérdemű 1998-ban láthatott egy amerikai változatot a katasztrófafilmekhez kiválóan értő, Roland Emmerich rendezésében. A produkció világszerte 380 milliót hozott, amit akkor a stúdió részéről csalódásként könyveltek el, ám mégis szóba került a folytatás, de nem igazán láthattunk előrelépést ez ügyben az évek alatt.

Most a Bloody-Disgusting oldal tudomása szerint a Legendary Pictures azt tervezi, hogy ismét elhozza nekünk Godzillát a nagyvászonra. Részleteket még nem tudni, csak azt, hogy ez valószínűleg az 1998-as film újragondolt verziója lesz, tehát reboot formájában érkezik el közénk ismét a szép méretekkel rendelkező lény. Emmerich egy interjúban nemrég elmondta, hogy nem igazán érdekli már a Godzilla, szóval ő biztosan nem lesz benne.

Ez pedig az 1954-es film előzetese (volt)

Címkék: godzilla miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr671306932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.08.13. 14:11:09

Te jó ég, olyan szörnyű (érted?!) film volt az a '98-as, hogy azt leírva megsérteném a billentyűzetet. Kell egy "digitally remastered" verzió az eredetiből, aztán kész. Vagy csinálják meg a japók újra, ahogy gondolják.

Vámpír\\\'08 2009.08.13. 14:34:59

Szerintem sokkal jobb volt, mint a japánok, én egy szörnyfilmtől elvárom hogy technikailag meggyőző legyen, a nyálas szerelmi trutymó kimaradhat belőle.

-= If =- 2009.08.13. 14:47:54

Érdekes, mennyire foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Pedig semmi extra, csak egy gumibábu, mint a Jaws porcosa.

Case · http://streetartbp.hu/ 2009.08.13. 15:12:48

Az amcsi verzió rettenetes volt, meg azóta egyébként készült pár újabb japán film is, amelyikek közül az egyikben a japán Godzilla kb fél perc alatt lezúzza az amerikai verziót. :D

www.youtube.com/watch?v=JOISbaA2G18

Egyébként japán óriásszörnyes vonalon a Gamera 3: Revenge Of Iris verhetetlen, abban nincs meg az a szeretnivaló, de azért kétségtelenül bugyuta gagyiság, mint a többi hasonló cuccban.

CsigaBige 2009.08.13. 15:34:00

Nekem a 98as film zenéje jött be nagyon...az ütött...

Repce Manó 2009.08.13. 15:43:09

Vagány volt az Emmerich féle Godzilla is, de a japán Godzillához képest csak egy puhány féreg. Egyébként úgy tudom, hogy a 98-as filmig készült azzal együtt 28 Godzilla film, azóta volt még például a Godzilla vs Mechagodzilla 2, Tokyo S.O.S., vagy a kedvencem a Final Wars, amiből már linkeltek fentebb:) Japánoknál ez olyan, mint Dél-Amerikában a szappanoperák. Mindig forgatnak valami szörnyeset. Most ha minden igaz 3D-s Godzilla-t is csinálnak, ami 2010-ben ér a mozikba, de ha Európát nem is kerüli, el hazánkban csak tölteni tudjuk...

Repce Manó 2009.08.13. 15:46:55

Most nézve a régi trailer-t izgalmas volt az Amerikai változat is, valami Gigantis - The Fire Monster címmel adták el, ami ugyanazokból a jelenetekből állt, mint a japán, csak mindenhová bevágtak egy amerikai férfit, aki nézelődött a helyszínen, meg monológokat adott elő:)

FeroxX 2009.08.13. 16:00:10

nem értem mért utálják az amcsi godzillát, szerintem teljesen zsír kis popcorn movie volt, pont olyan, mint amilyennek egy pusztítós godzilla filmnek lennie kell. igaz, kb ugyan ez a véleményem az AvP II-ről és azt is utálják a népek :P

(pedig amugy nem szar a film ízlésem, félreértés ne essék)

Repce Manó 2009.08.13. 23:21:22

@FeroxX: Az AvP 2 is teljesen jó B akció-horror volt, csak ugye az elődök túl magasra tették a lécet és csak kevesek elvárásait lépte túl. De nekem is tetszett, megvan itthon és feltűnően gyakran nézem meg:)
süti beállítások módosítása