Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: Bruce Willis nem bírt a fasírtokkal
2009.09.27. 19:38 1 komment
Drukkolok mindig Bruce Willisnek, szomorú látni, hogy a színész jó-jobb filmekben játszik, a kasszáknál viszont nem teljesít kiemelkedően, az a helyzet (akár tetszik, akár nem), ha egy mérleg egyik felére rátennénk a mostanában bemutatott sikeres filmjeit, a másikra pedig a buktákat, akkor az utóbbi irányba lendülne ki a mutató. Ezúttal a Jonathan Mostow irányítása alatt dolgozott a színész, akinek a neve leginkább a sokat szidott Terminátor harmadik részéből lehet ismerős, de legalább van tapasztalata a robotok terén. A Rotten Tomatoes-on az átlaga 37 % csupán, az imdb-n pedig 7,2-en áll. A képregényfilm a box office lista második helyén tudott kezdeni és egy szerény 15 millióval zárta a hétvégét. Titkon talán néhányan reménykedhettetek benne, hogy a tavalyi Sasszemhez hasonlóan fog teljesíteni a produkció.
1980-ban az Alan Parker által rendezett Hírnév 2 Oscar-díjat is bezsebelhetett. Eltelt 29 év, Hollywoodban úgy gondolták itt az ideje egy remake-nek, amellyel meglovagolhatják a mostani zenés-táncos filmek sikerhullámát Tavaly a Mamma Mia aratott a mozikban, a High School Musical őrületes népszerűsége és a Step Up kasszáknál elért eredményessége láttán bizton reménykedhettek abban a producerek, hogy ők is valami nagyot fognak alkotni. A film rendezőjének Kevin Tancharoent kérték fel, aki nem ismert név a mozikban, a zeneiparban annál többen ismerik, dolgozott Madonna koreográfusaként, az MTV számára is készített műsort és ő rendezte a Britney Spears nevével fémjelzett The Onys Hotel Tourt. Nos a kritikusok nem kedvelték a remake-et, alig több, mint negyedük értékelte pozitívan a filmet és úgy tűnik a közönség sem volt most vevő a zenére, tánci-táncira. Az MGM nem örülhet túlzottan az eredmények, pedig jól jönne a sok dollármillió,mert csődközeli helyzetben van a stúdió, hát nem ez a film fogja őket kihúzni a bajból. Ugyan nem lesz bukta, hiszen a 18 millió aprópénznek számít az Álomgyárban, de az MGM-et nem boldogítja.
Minden adott volt egy jó sci-fi horrorhoz, a történet - két ember ébred fel egy űrhajón és nem emlékeznek semmire - jól hangzott, az előzetes is elég meggyőző volt. Az egyik producer Paul W.S. Anderson volt, akinek a legjobb filmje sokak szerint A halálhajó volt, ez szintén reményt adhatott, hogy, hogy valami nézhető-élvezhető van készülőben. Még a kritikusok sem döngölték a földbe, a Rotten Tomatoes-on 48 % az átlaga, ami horror esetében még jónak is számíthatna. Az imdb-n viszont jelenleg 7,9-en áll 577 szavazat mellett. Ennek ellenére a közönség magasról tett a filmre, feltehetőleg gyors ütemben távozik majd a mozikból, talán majd dvd-n megtalálja a saját nézőtáborát.
Régebben bemutatott filmek
Újra az első helyen tanyázik a Derült égből a fasírt, csupán 18,8 %-kal csökkent a bevétele, jelenleg 60 milliónál jár éppen a produkció. Már lehagyta a Vigyázz, kész, szörf bevételét, valószínűleg a Rém rom és a Nagyon vadon bevételét is utoléri. Negyedik helyen áll Az informátor!, ami átlépett a 20 millión, az I Can Do Bad All By Myself pedig a negyven millión haladt át. A Love Happens romantikus alkotás sem érdekli a mozizókat túlzottan, a második hétvégéjére több, mint 46 százalékkal kevesebben jelentek meg a vetítéseken. Kapott még néhány mozit az Ördög bújt beléd, de nem sokat értek el vele, fele annyian voltak rá kíváncsiak, mint egy hete.Tizedik helyen állnak a Becstelen brigantyk,a film összbevétele már 231 millió dollár. Közel 80 %-kal hozott kevesebbet a Vakító fehérség, igaz 1690 mozival kevesebb vetíti most a produkciót, a 10 milliót még eléri, de onnan már nem jut sehova.
Limitált bemutatók:
120 moziban ment a I Hope They Serve Beer in Hell és 369.000 dollárt termelt a film. Michael Moore új dokumentumfilmje, a Capitalism: A Love Story 4 helyen futott és 307.000 dollárt hozott, 60.000 dolláros az átlaga, biztosan hozzácsapnak még jó pár mozit a vetítésekhez. 5 filmszínházban volt látható a Coco Chanel, 177.000 dollár került a kasszákba. 6 moziban kezdett a The Boys Are Back dráma, Clive Owen szereplésével és 51.000 dollár lett a hétvége eredménye. A Stanley Tucci által rendezett Blind Date 1 moziban volt csak látható és 3,100 dollárt hagytak ott a nézők a kasszáknál.
A jövő héten újra a mozikba kerül a Toy Story, csak ezúttal 3D-ben, jön a Zombieland zombis-vígjáték. Befut Drew Barrymore rendezésében a Whip It és a The Invention of Lying is látható lesz.
Amerikai hétvégi mozis bevétel becslések, az adatok millió dollárban értendőek
Cím |
Hétvége bevétele |
Eddigi bevétel |
Büdzsé |
Info |
Derült égből a fasírt |
24,6 |
60,03 |
100 |
|
Hasonmás |
15 |
15 |
80 |
|
Fame |
10,03 |
10,02 |
25 |
Előzetes |
Az Informátor! |
6,91 |
20,99 |
22 |
|
I Can Do Bad All By Myself |
4,75 |
44,53 |
|
|
|
|
|
|
|
Love Happens |
4,32 |
14,72 |
18 |
|
Ördög bújt beléd |
3,5 |
12,36 |
16 |
|
|
|
|
|
|
Becstelen brigantyk |
2,72 |
114,46 |
70 |
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.