Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Affleck városa

2010.09.19. 19:15 koimbra 2 komment

 

Észak-Amerikai box office

Múlt héten senki nem próbált szembeszállni A Kaptár negyedik részével, e hétvégére azonban négy széleskörű bemutatót is ütemeztek, akad krimi, animációs film horror és vígjáték is, tehát sok műfaj képviseltette magát. Ezek közül mindegyik viszonylag korrekt módon teljesített, köszönhetően az alacsony gyártási költségeknek.

 

Új bemutatók

 

Ben Afflecket színészi képességein a kritikusok és a nézők is felváltva élcelődtek, ám rendezőként eddig korrekt módon teljesített. Három éve Dennis Lehane krimijéből, a Hideg nyomon címre hallgató könyvéből készített filmet, habár a végeredmény a többségnek tetszett a kasszáknál nem teljesített kimagaslóan, hazájában csupán 20,3 millió dollárt tudott felmutatni. Második próbálkozása, a Tolvajok városa  (The Town) szintén egy krimi és megint csak egy könyvadaptáció, az egyik főszerepet maga Affleck játssza, egy rablóbanda vezére, a legutóbbi akciójuk során kénytelenek magukkal vinni a bank igazgatónőjét, később szabadon engedik, ám a bűnöző udvarolni kezd a nőnek, aki ekkor még nem tudja, hogy a férfi kicsoda. A bevételi mutatók ezúttal jobbak, 23,8 milliót gyűjtött össze a film, ami az imdb-n jelenleg 8,7-en áll.

Az NYC Movie Guru kritikusa azt írja, hogy ügyesen felépített, izgalmas, karakterorientált krimi-thriller, amelyben az akció, a dráma és a humor között megvan a megfelelő egyensúly. A BDK Reviews szerint Affleck rendezésére egy pillanatig se lehet ráfogni, hogy nagyszerű lenne, ám egy jól megcsinált rablós filmet láthatunk, Lively, Postlethwaite és Renner kiváló alakítást nyújtanak.

 

Emma Stone megkapta a lehetőséget, a Könnyű nöcskében  (Easy A) immáron ő a főszereplő. A vígjátékot A skarlát betű regény inspirálta, Stone egy gimis csajt játszik, aki füllent szüzességével kapcsolatban, ám hazugságára fény derül, de a lány rájön, hogy a helyzetet hogyan tudná saját javára fordítani. Will Gluck, a Pomponsárcok rendezője csak 8 millióból gazdálkodhatott és 18,2 millió dollárt hozott a produkció, ez pedig a negyedik legjobbnak számít a gimis vígjátékok nyitó bevételei terén.

Az Aisle Seat úgy véli, hogy az Easy A a 21 századi Spinédzserek, vicces, ötletes és a célközönség teljesen meg lesz vele elégedve.

 

M. Night Shyamalan ázsiója évről évre csökken, legutóbb Az utolsó léghajlítóval kapott anyait-apait. Az Ördög  (Devil) horror története az ő fejéből pattant ki és egy franchise nyitó darabjának szánták, a forgatókönyvet megírását, illetve a rendezést Shyamalan másra bízta, méghozzá a Karantén direktorpárosára. A 12,5 millió ugyan kisebb, mint a Karantén esetében (14,2 millió $), ám mivel az előállítási költségek ugyanolyan alacsonyak voltak, így a profit garantált, (25-30 millióra jó esélye van), jöhet a betervezett folytatás. Más részről a 10 milliós büdzsé viszonylag soknak tűnik annak fényében, hogy szinte az egész film egy elakadt liftben játszódik. Az imdb-n 6,5-en áll, a Rotten Tomatoes-on pedig 41 %-os az átlaga. Az E!Online szerint a történet első hallomásra nevetséges, de a végeredmény meglepően jó lett.

 

A Lionsgate az idei Pixar, DreamWorks és Universal  animációs termései után az Alfa és Omegával (Alpha and Omega) jelentkezett, nagy bátorságra vallott, hogy szeptemberre időzítette a bemutatót, bár az előzetesek láttán többek szerint az is rettentő nagy merészség volt, hogy ezt be merik mutatni a mozikban. A minőséget illetően érheti is szó a ház elejét, hisz a 3D-vel nagyobb közönséget becsalogatni akaró stúdió csupán 20 milliót költött az Alfa és Omegára. Az imdb-n látható 5,2-es átlag sem azt mutatja, hogy jó szórakozás lenne az alkotás, a Rotten Tomatoes-on 15 %-on áll, nem éppen egy „pixari” mutatókat produkáló animáció. Valószínűleg nem fogja megtömni a zsebeit a stúdió a bevételből, habár az amerikai közönség már rácáfolt, hogy a gagyi műveket is képes nagy magasságba eljuttatni.

Az USA Today kritikusa ezt írta: Az Alfa és Omega ritkaságszámba megy a mai hollywoodi animációk között: rossz lett. A New York Post írója úgy vélekedik, hogy csúnyán kinéző, humortalan, lebutított 3D-s rajzfilmet látott, amelyen a gyerekek unatkozni fognak és az őket elkísérő szülők pedig azt kívánják, hogy bárcsak inkább más érdekesebb dolgokat csinálnának, mondjuk esőcsatornát tisztítanának, akár esőben is.

 

Régebben bemutatott filmek:

A múlt heti első helyezett, a Kaptár: Túlvilág 62,1 %-os negatív változást produkált és 44 milliónál vert tanyát a horror franchise negyedik része, ezzel máris túlszárnyalta az első felvonást, a második epizód 51,2, illetve a harmadik 50,6 millió dolláros bevételét vélhetően a következő vásárnapra hagyja le. A második rész 62,4, a harmadik pedig 66,1 %-kal termelt kevesebbet az első hétvégén felmutatott eredményhez képest. Az amerikai megfelezte a bevételét, a George Clooney főszereplésével készült thriller-dráma már biztosan nem fogja elérni a 40 milliót. Továbbra is a Top 10-ben tanyázik az Eredet, amely ezúttal 2 millió dollárral gazdagította bevételét és 285 millióra tornászta fel bevételét. Úgy tűnik, hogy a Machete képes lesz lehagyni a két Grindhouse film által elért összeget, eddig 24,3 milliót szedett össze és már csak pár százezer dollár kell, hogy a 25 millió dollár meglegyen, igaz ennél sokkal többet nem fog tudni produkálni. Bevette a 100 milliós határt a The Expendables, Stallone utoljára ezt a Rambo második és a Rocky negyedik részével tudta elérni, hát ennek is volt már vagy 25 éve. Ám azért akadt közben néhány filmje, amivel szépen teljesített, de a 90-es évek közepétől már leginkább csak buktákhoz volt köze. Átlépdelt a 300 millión a Napfogyatkozás is, amely gyakorlatilag már a végösszeg, hisz' a 200 ezer dolláros bevétel és a 72 %-os negatív változás után már sokat nem tudhat hozzátenni elért eredményéhez.

 

Limitált bemutatók: 4 helyen vetítették a Never Let Me Go-t, 165.000 dollár került a kasszákba, ez egy erős 30.000 dolláros vászonátlagot jelent. 12 moziban adták a Catfish dokumentumfilmet, 255.000 dollár folyt be. 3 filmszínházban került bemutatásra a Leaves of Grass, Edward Norton ikerpárt játszik, a közönség 25.000 költött a produkcióra. Philip Seymour Hoffman rendezése, a Jack Goes Boating csupán négy helyen volt látható, 30.000 dollárt szedett össze a dráma.

 

Amerikai hétvégi box office top 10, az adatok millió dollárban értendőek

 

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Büdzsé

Info

Tolvajok városa

23,80

23,80

37

Előzetes, tv spot, jelenet

Könnyű nöcske

18,20

18,20

8

Előzetes, első 10 perc


Ördög


12,58


12.58


10

Előzetes, tv spot, jelenet, poén

A Kaptár: Túlvilág

10,10

43,99

60

Iromány

Alfa és Omega

9,20

9,20

20

Előzetes

Takers

3,00

52,34

32

Előzetes, poszter 


Az amerikai


2,75


32,85


20

Előzetes, színfalak mögött 

Eredet

2,01

285,17

160

 Kritika


Pancser police


2,00


115,43


100

Előzetes , motion poster, jelenet 


Machete


1,70


24,33


20

Előzetes, tv spotok, képek, jelenetek 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr82308292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.09.19. 21:12:08

Hozzánk pedig sajna csak októberben érkezik meg a The Town :( Kár az ekkora késésért, hiszen a Hideg Nyomon-nak fantasztikus hangulata volt és elég stílusosra is sikeredett, remélem meg fogja ütni annak a színvonalát ez a film.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.19. 21:16:40

@Shyllard: A Hideg nyomon valóban nagyon jó lett, de miután elolvastam a többi könyvet, amiben ugyanaz a nyomozópáros volt Casey Affleck lett volna az utolsó, akit megtettem volna főszereplőnek.
Szerintem A tolvajok városa hozza a színvonalat, tuti.
süti beállítások módosítása