Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: Cooperék lenyomták Pault
2011.03.20. 19:12 1 komment
Észak-amerikai box office
Új bemutatók:
10-15 millió dollár között összeget vártak a Csúcshatástól (Limitless), ám a hétvége alatt 19 millió dollár folyt be a kasszába. Ez azt jelenti, hogy a lista élén foglalhat helyet, bár csúcsot azért nem döntött. A Relativity örülhet, hiszen idei két filmjük sem teljesített jól, a Boszorkányvadászat és a Take Me Home Tonight is elbukott. Bradley Cooper és Robert De Niro azonban megtörte ezt a szerencsétlenség sorozatot. Egyúttal Neil Burger is örülhet, hiszen eddigi legsikeresebb filmje A mágus közel 40 milliót kalapolt össze, ezt a thriller biztosan túllépi. Az imdb-n 7,1-en áll, a kritikusok 2/3-a pedig kedvelte a produkciót.
Matthew McConaughey leginkább arról híres, hogy szereti mutogatni kidolgozott testét, néha viszont bevállal egy-egy komolyabb szerepet. Ezúttal Az igazság ára (The Lincoln Lawyer) filmben próbálja bemutatni, hogy szorult bele színészi tehetség és egyúttal visszakanyarodik a Ha ölni kell szerepéhez, ahol szintén ügyvédet játszott, mellesleg az az alkotás indította el karrierjét. A 40 millióba került thriller 13,4 millió dollárt termelt a hétvégén. A kritikusok 80 %-a szerint megéri beülni a filmre, az imdb-n viszont csak 6,5-en áll.
Ötödik helyen indított a Paul, amelyben Simon Pegg és Nick Frost komédiázik, a címszereplő egy űrlény, aki megszökik az ügynökök elől és hozzájuk csapódik. Pegg és Frost eddig kiparodizálta a horrorokat (Haláli hullák hajnala) és az akciófilmeket (Vaskabátok), előbbi 3,3 milliós nyitány után 13,5 millióig jutott, utóbbi 5,8 millióval kezdett és 23,6 milliónál távozott a mozikból, bár hozzá kell tenni, hogy pár száz moziban játszották ezeket a műveket. A Paul 2802 helyen volt látható és 13,1 milliót gyűjtött össze.
Régebben bemutatott filmek:
Rango ezüstérmes, túljutott a 90 millión, következő héten a 100-as következik. A harmadik pozíciót szerezte meg a Battle Los Angeles, amitől igen gyorsan veszít népszerűségéből, 59 %-kal hozott kevesebbet a nyitó hétvégéjéhez képest. Még jó, hogy csak 70 millióba került, így nem puffan nagyot. Nagyon rosszul indított az Anyát a Marsra, gyakorlatilag számára nem oszt, nem szoroz, hogy alig csökkent a bevétele, ebből így is gigabukta lesz. Tizenegyedik a Gnómeó és Júlia, amely 93 milliónál jár, a Kellékfeleség 98 milliót hozott eddig.
A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja.
Cím | Hétvégi bevétel | Eddigi bevétel | Változás %-ban | Büdzsé | Info |
---|---|---|---|---|---|
Csúcshatás | 19,00 | 19,00 | - | 27 | |
Rango | 15,31 | 92,57 | - 32,2 | 135 | |
Battle Los Angeles | 14,60 | 60,60 | - 59,0 | 70 | |
Az igazság ára | 13,40 | 13,40 | - | 40 | |
Paul | 13,15 | 13,15 | - | 40 | |
A lány és a farkas | 7,22 | 25,96 | - 48,2 | 42 | |
Sorsügynökség | 5,93 | 48,77 | - 48,9 | 60 | |
Anyát a Marsra | 5,31 | 15,40 | - 23,1 | 150 | |
A szép szörnyeteg | 3,26 | 22,24 | - 35,1 | 17 | |
Elhajlási engedély | 2,60 | 39,59 | - 48,1 | 36 |
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.