Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: Senki nem bírt a nyuszival
2011.04.10. 19:30 5 komment
Amerikában a hétvégén négy új szélesebb körű premier volt, sajnos a nagy tolongás kimerül ebben, ugyanis a nézők nem képviseltették magukat nagyobb számában a mozikban, a vígjáték, az akció, dráma és a fantasy sem vonzott tömegeket.
A nagy remake hullám az 1981-es Arthur vígjátékot is elérte, Dudley Moore egykori karakterét Russell Brandre bízták, de a befolyt összegnél sokkal többet remélek. A Warner keményen nyomatta a reklámokat, előzeteseket, ám a marketing nem tette meg a hatását. Brand neve hallatán sem jöttek lázba a nézők, a színész leginkább mellékszereplőként tündökölt, első főszerepe a Felhangolva még a Lepattintva spin-offja volt, érthető, hogy miért hozott szépen, de az Arthurral kissé megbicsaklott a karrierje, ami esetleg azzal járhat, hogy továbbra is csak mellékkaraktereket fognak rábízni. Ebben az alkotásban egy milliomost játszik, akinek el kell vennie egy bizonyos hölgyet, hogy öröksége ne kerüljön veszélybe, ám ő másba szerelmes. Jason Winer számára is jó kiugrási lehetőség lehetett volna a tévés produkciók közül. A kritikusoknak sem tetszett, a firkászok negyede értékelte pozitívan a 40 millió dollárba került vígjátékot.
Joe Wright akciófilmmel vezette le a drámázást. A rendező korábban két klasszikus regénynek készítette el az újabb mozis változatot, a Büszkeség és balítélet, no meg a Vágy és vezeklés után A szólista következett, amely már nem muzsikált olyan szépen a kasszáknál. A Hanna főszerepét Saoirse Ronanra bízta, akivel szeret együtt dolgozni, az Anna Kareninára is le akarja szerződtetni. Ronan számára idegen a thriller-akció, a kritikusoknál azonban így is helyt állt, legalábbis a 71 % ezt mutatja. Az imdb-n 8,1-en áll, ami szintén figyelemreméltó és jó visszajelzések segíthetnek abban, hogy a 12 milliós kezdés után pénzügyileg nagy magasságokba jusson el a film. A fiatal színésznő egy kis gyilkológépet alakít, akit apja képzett ki egy elhagyatott vidéken.
Danny McBride hiába erőlködik, fantasy-ben alig kíváncsi rá valaki. Az elveszettek földjével is nagyot buktázott és most a Király! (Your Highness) is hasonlóképpen járt. McBride Ananász-Expressz-szerű humorral próbálta vegyíteni a fantasyt, még James Francot is megnyerték a filmhez. Ők ketten hercegeket alakítanak, akikre az a feladat hárul, hogy legyőzzék az ellenséges varázslót, aki elrabolta egyikük menyasszonyát. A forgatás 2009 végén véget ért, 2010-ben akarták bemutatni, végül 2011-re tolták a premiert. A 10 millió dollár alatti kezdés mutatja, hogy mennyire volt nagy iránta a lelkesedés.
Bethany Hamilton fiatalon elérte, hogy a szörfösök elismerően tekintsenek rá, a lány olyannyira lelkes volt, hogy még az sem tántorította el a hullámoktól, hogy egyik alkalommal egy cápa megkóstolta karját. A Soul Surfer Hamiltont állítja a középpontba, AnnaSophia Robb formálja meg, édesapját Dennis Quaid játssza. Az összegyűjtött 11 millió dollár a negyedik helyre volt elég, ami a 18 milliós költségek fényében nem is rossz. Pozitív visszajelzések mellett a drámák egész sokáig szokták húzni, előfordulhat, hogy végül 60-70 milliónál lesz a vége, bár az is megeshet, hogy 30-nál vonul ki a mozikból. Jövő héten meglátjuk.
Régebben bemutatott filmek: Megőrizte első helyét a Hopp, hamarosan itt a Húsvét, így semmi nem menti meg attól a vígjátékot, hogy addig a CGI nyuszi áthaladjon a százason. A horrorok többségére jellemző, hogy a második hétvégéjükre 50-50 % feletti bevételcsökkenést mutatnak fel, ám az Insidious nézőinek csak a negyedét vesztette el, 26,6 %-kal termelt kevesebbet, mint egy hete. James Wan a Fűrész után ismét nyeregben, senki ne lepődjön meg, ha jön a következő rész. 9 milliót szedett össze a Forráskód, 28 milliónál jár, jó hátszéllel akár 60 millióig is eljuthat. Felezett az Egy ropi naplója folytatása, ami azt jelenti, hogy 45 millióval indítja a hétfőt, első rész ekkorra már 46 milliónál tartott. 11. helyet szerezte meg a Rango, 2,3 milliót tett hozzá eddigi eredményéhez, 117,5 milliónál vert tanyát. Sajnos hazájában bukta az identitászavaros gyík története. 2,1 milliót kapart össze az Álomháború közel 34 milliót tudhat magáénak Zack Snyder filmje.
A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja.
Cím | Hétvégi bevétel | Eddigi bevétel | Változás %-ban | Büdzsé | Info |
---|---|---|---|---|---|
Hopp | 21,69 | 68,15 | - 42,2 | 68 | |
Arthur | 12,60 | 12,60 | - | 40 | |
Hanna | 12,32 | 12,32 | - | 30 | |
Soul Surfer | 11,10 | 11,10 | - | 18 | |
Insidious | 9,74 | 27,09 | - 26,6 | 1,5 | |
Király! | 9,52 | 9,52 | - | 50 | |
|
|
|
|
| |
Csúcshatás | 5,69 | 64,38 | - 38,8 | 27 | |
Egy ropi naplója 2 | 4,88 | 45,46 | - 51,3 | 21 | |
Az igazság ára | 4,60 | 46,45 | - 32,6 | 40 |
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
A nép fia 2011.04.11. 00:04:08
OFF
Megnéztem ma a Maci Lacit. Illetve csak félig, ugyanis 15 perc után elaludtam rajta és az utolsó 3 percre ébredtem fel. Mondhatom, izgalmas volt. Gondolom, a Hopp is ilyen.