Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jön az Austin Powers 4

2011.08.13. 12:59 koimbra 1 komment

Yeah, baby. Austin Powers visszatér, Mike Myers aláírta a szerződést, szóval Őfelsége titkolt ügynöke ismét ellátogat a vásznakra. Évek óta beszélnek a folytatásról, de eleddig nem történt semmi a projekt háza táján. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mi lesz a történet, korábban úgy hírlett, hogy Powers összefog Dr. Genyával, hogy megállítsák Genya fiát szörnyű tervének kivitelezésében.

Az első rész 1997-ben látott napvilágot, világszerte 67 millió dollárt hozott. Myers egy interjúban azt mondta, hogy csak azért láttak hozzá a másodikhoz, mert nagyon jól szórakoztak az első forgatásán. Hatalmas siker lett az Ausitn Powers 2, 312 millió dollárt fialt, majd 2002-ben befutott a harmadik is, ami némileg kevesebbet termelt, de a 296 millió dolláros bevétel még így is figyelemreméltó.

Myers azóta nem sok sikert tudott elkönyvelni. A Flort a fellegekben (View from the Top) romantikus vígjáték csúnya bukta volt (19 millió dollár), a Love Guru sem érdekelt túl sok embert.

Címkék: miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr203150740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása