Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Megvan a Mortal Kombat reboot rendezője

2011.09.30. 11:01 koimbra 5 komment

Érlelődik egy ideje az új Mortal Kombat film, egy ideig mink, a Szemben a nappal (Into the Sun) alkotója melegíthette a harmadik felvonás rendezői székét, majd a jogok a Warner/New Line birtokába vándoroltak át, ahol rebootban gondolkodtak. Ezt követően Kevin Tancharoen meglepetésszerűen közzétette a Mortal Kombat: Rebirth kisfilmet, amelyet sokan láttak. Ezen felbuzdulva megcsinálta a Legacy 10 részes websorozatot, nem titkolt szándéka az volt, hogy a stúdió fejesei kegyét elnyerje és leszerződhessen a filmre.

A stúdió fejeseit meggyőzte a websorozat nézettsége, úgy döntöttek, hogy a filmverziót Tancharoenre bízzák. A Comingsoon oldal készített egy interjút vele, aki elárulta, hogy ezzel egy álom vált valóra, terveik szerint 2012-ben látnának hozzá a forgatáshoz és 2013-ban küldenék a mozikba a produkciót, Oren Uziel írja a forgatókönyvet.

Tancharoen elmondta, hogy a film nem a websorozat folytatása lesz, habár egyes elemek vissza fognak köszönni az alkotásban, de egy teljesen különálló történetet fogunk látni. Azt nem árulta el, hogy mely karaktereket írják bele a sztoriba és arra sem válaszolt, hogy esetleg a sorozatban játszó színészek közül benne lesz-e valaki a mozis változatban.

Címkék: reboot mortal kombat játékból film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr583267239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.09.30. 11:27:25

remélem inkább olyan lesz, mint a rebirth, semmint a websorozat.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.09.30. 11:30:06

A websorozatban a verekedések jók voltak, egyébként engem nem fogott meg. A kisfilm viszont bejött, egy jó kis darkos bunyós jöhetne.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.09.30. 11:42:44

Nagyon bíztam benne, hogy nem ő kapja meg :( Szerintem a Rebirth minden volt, csak Mortal nem, a websorozat meg egy-két bunyót leszámítva nézhetetlenül gagyi volt, és csak tovább mocskolta a MK nevet (a Raidenes rész után majdnem elsírtam magam). Kis túlzással még Uwe Boll kezében is szívesebben látnám a projektet.

Spawn85 2011.09.30. 11:52:43

Nekem meg épp hogy a Rebirth nem jött be annyira, mert ott nem láttam, hogy mitől is MK az. :) A websorozat egy fokkal jobban bejött, ott már inkább rá lehetett ismerni az MK univerzumra.

Globetrotter2014 2011.09.30. 14:49:58

Az első rész zseniális volt. A többi elég gáz. Valamit nem árt kezdeni a sorozattal mert így kár újabb rászt csinálni komolya költségvetéssel. Az első szessön elég ütős volt. Bárhova elvezethetett volna, mindenképpen nagyon szépen volt megcsniálva.
süti beállítások módosítása