Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: Thészeusz maga mögé utasította Sandlert és Sandlert
2011.11.13. 19:15 2 komment
Észak-amerikai box office
Új bemutatók:
Mindegy, hogy a Trója vagy a 300 pénzügyi sikere után döntötték el Hollywoodban, hogy érdemes a görög mitológiába érdemes fejest, 2010-ben már Percy Jackson és Perszeusz küzdött a nézők kegyeiért. A Relativity Media bevallottan a 300-ra hajazó produkcióval jelentkezett, a Halhatatlanokat pedig egy vizualitás terén elég erősnek számító Tarsem Singhre bízták. Ugyan a mitológiát a megszokott módon most is szabadon értelmezték, de mint már kiderült, ez csak keveseket zavar. Erős marketinggel (állítólag 50 millió dollárt költöttek rá) támogatták meg a produkciót és jogosan vártak hatalmas nyitányt, ám a 32 millió dollár inkább csak korrektnek nevezhető. A stúdió persze örül, győzelemként értékelik, hogy az idei harmadik legjobb R kategóriás nyitást és a 2011-es év legjobb R kategóriás akciófilm nyitását tudhatják magukénak. Folytatásról most még senki nem beszél, de majd megteszik ezt helyettük a számok.
Adam Sandler az elmúlt 10 évben sorra hozta a sandler-i humorral átitatott vígjátékokat és az eredmények őt igazolták: mind száz millió feletti eredményt produkált, csak akkor termelt kevesebbet egy filmje, ha kilépett a megszokott közegéből (pl. Spangol, Üres város). A színész a Jack és Jillben ikerszerepet játszik, Eddie Murphynek nagyon be szokott jönni, ha egy alkotásban több karaktert is megformál. A Sandler istállóban edződött Dennis Dugan rendezése ehhez képest csak 26 millió dollárt gyűjtött be három nap alatt, amiről ismét elmondható, hogy többet vártak ettől, azonban ez sem rossz. És mit mondanak a kritikusok? 3 %-os átlaggal bír a Rottentomatoes-on.
Clint Eastwood is helyet követelt magának a listán, a veterán rendező J. Edgar Hooverről forgatott filmje 1910 moziban debütált, ahol 11,5 millió dollárt szedett össze. Az Azután 12 millióval kezdett (miután már nem csak limitáltan adták), az Invictus pedig 8,6 milliós hétvégét tudhatott maga mögött. Ha ezen műveket vesszük alapul, akkor még a 40 milliót sem fogja elérni a produkció. Az imdb-n ugyan jól áll, eddig 7,5-es az átlaga, de a kritikusoknak már annyira nem tetszett, 41 %-os a Rotten Tomatoes-on.
Régebben bemutatott filmek: 22 %-os csökkenést könyvelhetett el magának a Csizmás, a kandúr, a megkeresett 25,5 millió dollárral átsuhant a 100 milliós vonalon,. A DreamWorksnél fellélegezhetnek, a kezdeti nem túlságosan szép bevétel után összekapta magát az animációs film. A Hogyan lopjunk felhőkarcoló a héten ingyen reklámot kapott, Brett Ratner és Eddie Murphy Oscar-szervezéstől való visszalépésére bizonyára sokan felfigyeltek, ennek ellenére mégis viszonylag nagy, de nem komoly visszaesést hozott a vígjáték, 43 milliónál áll a produkció. A Parajelenségek harmadik felvonása átlépdelt a 100 milliós bevételen, a Lopott időnek csak a 30 millió meghódítására volt ereje. Kiesett a Top 10-ből a Pénzcsináló, 1,1 millióval lett gazdagabb, amivel 71,8 milliója van a filmnek. Nem erőltette tovább A három testőrt a Summit, majd' 1200 moziból vonta ki Paul W. S. Anderson művét, a maradékból 495.000 dollár jött össze. Amerikában ugyan még a 20 milliót sem éri el, de a nemzetközi porondon már 100 milliót sikerült összekalapolnia.
A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a boxofficemojo-ról vannak.
Cím | Hétvégi bevétel | Eddigi bevétel | Változás %-ban | Büdzsé | Info |
Halhatatlanok | 32,00 | 32,00 | - | 75 | |
Jack és Jill | 26,00 | 26,00 | - | 79 | |
Csizmás, a kandúr | 25,50 | 108,80 | 22,9 | 130 | |
|
|
|
|
| |
J.Edgar | 11,47 | 11,56 | - | 35 | |
Kalandférgek 3 | 5,90 | 23,22 | - 54,5 | 19 | |
Lopott idő | 4,15 | 30,66 | - 44,5 | 40 | |
Parajelenségek 3 | 3,62 | 100,82 | - 56,5 | 5 | |
Footloose | 2,73 | 48,87 | - 38,8 | 24 | |
Vasököl | 2,00 | 81,74 | - 41,8 | 110 |
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.