Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Sci-fi filmek 2012-ben

2011.12.16. 23:00 koimbra 49 komment

Jövőre sem maradunk űrlények nélkül, Taylor Kitsch a nyílt vízen próbálkozik leamortizálni a földönkívüli gépeket, de visszatérnek a nácik is. Újra a mozikba kerül a Baljós árnyak, méghozzá 3D-ben, Colin Farrell Arnold Schwarzenegger nyomdokaiba lép és a Wachowski tesók is jelentkeznek. Íme ezek a sci-fi filmek várhatóak jövőre, esetleg ha hiányolsz valamit érdemes szétnézni a fantasy és képregényfilmek szekcióban.

Finn-német koprodukcióban készül az Iron Sky, amelynek költségvetésének egy részét a neten közzétett felhívás alapján szedték össze. A történet szerint 1945-ben a nácik úgy döntöttek, hogy nem adják fel a küzdelmet és titokban a Holdra települtek át, itt éldegéltek több évtizeden át, 2018-ban azonban visszatérnek, hogy befejezzék azt, amit elkezdték. A 6,5 millió eurót felemésztő sci-fi-vígjáték finn és német koprodukcióban készül és 2011-ben kerül a mozikba.

 

Úgy 4 (de talán 5) éve hallhattunk először a Sorsvonalak magyar sci-firől, amely talán 2012-ben végre a mozikba kerül. Jól tükrözi a késedelmet, hogy még Szakácsi Sándor is felbukkan benne, aki 2007-ben elhunyt.  Az első magyar sci-fi, ráadásul 3D-ben élvezhetjük (konvertálják). Hatvani Balázs rendezése Philip K. Dick világa előtt próbál tisztelegni és rengeteg a meló a digitális utómunkával. A főbb szerepekben Dörner György, Rudolf Péter, Kerekes József lesz látható, de Mark Hamill, Lance Henriksen és James Purefoy is tiszteletét teszi a produkcióban. (A wikipedián elolvashatod a tartalmat.)

 

A híres-nevezetes táblás játék alapján készül a Csatahajó (Battleship) film, bár ehhez gyakorlatilag az angol címen kívül szinte semmi köze nem lesz a mozis verziónak, addig ugyan stimmel, hogy egy földi flotta lesz az egyik harcoló fél, de ebben ki is merül a hasonlóság. Az írók ugyanis úgy gondolták, hogy a hajóknak űrlényekkel kellene megküzdenie. A földönkívüliek nem ártó szándékkal érkeztek a bolygóra, nem akarják elfoglalni a bolygót és nem akarnak ártani az embereknek, egyszerűen csak meg akarnak szerelni valamit. Aztán beléjük fut a Liam Neeson által vezetett hajóhad és kitör a csetepaté. A rendező Peter Berg, a főhős Taylor Kitsch lesz és még Rihanna is lövöldözhet.

 

George Lucas jövőre újra a mozikba küldi a Csillagok háborúja első részét, a Baljós árnyakat, méghozzá 3D-ben. Ezt követően minden egyes évben jön a következő rész 3D-s verziója.

 

Az Eva spanyol sci-fiben Alex, a híres kibernetikus mérnök visszatér Santa Irene szigetére, hogy elvégezzen egy speciális feladatot az egyetem Robottechnikai Karán: egy gyerekrobotot hozzon létre. Távollétének tíz éve alatt azonban az élet nem ált meg: bátyja, David és felesége Lana egy karizmatikus kislány, Eva szülei lettek. A kislány megváltoztatja Alex kísérleteit, amelyek helyrehozatalához együtt kell különleges utazásra indulniuk.


Guy Pearce egy kormányügynököt játszik a Lockoutban, akit ártatlanul gyanúsítanak meg. Alkut ajánlanak számára: szabadon engedik, ha az Elnök lányát (Maggie Grace) kiszabadítja egy börtönből, ami felett a rabok vették át az irányítást. A gond csupán az, hogy a ez a sitt úgy 50 mérfölddel a Föld felett található és a világ 500 legbrutálisabb, legkeményebb bűnözői élvezhették a hely vendégszeretét, folyamatosan alvó állapotban tartva őket. De valami miatt most magukhoz tértek... A 30 millió dolláros sci-fit James Mather és Stephen St. Leger dirigálhatta, az úriemberek számára ez az első nagyobb rendezői megmérettetésük, Besson figyelmét bizonyára a Prey Alone rövidfilmmel keltették fel.

 

A negyedik Alien film nem igazán tetszett a rajongóinak, a stúdió évekkel később a Predatorral eresztette össze a savas vérű űrszörnyet, ám az AvP két része csak utálatot váltott ki. Ridley Scott már korábban jelezte, hogy a helyes irányba terelné a megtépázott hírnevű franchise-t. Eleinte csak producerként vett volna részt az előzményfilmnek kikiáltott produkcióban, de a stúdió leszögezte: vagy Scott rendezi vagy megy a levesbe a tervezet. Elviekben egy R kategóriás alkotást fogunk látni, ami több évvel az első Alien előtt játszódik, de hogy mennyit láthatjuk a tojásból kikelő "apróságokat" még nem tudni. Charlize Theron, Noomi Rapace, Idris Elba és Michael Fassbender játsszák a főbb szerepeket.

 

Edgar Rice Burroughs regénysorozata alapján készül a John Carter sci-fi. Fogták a Wolverine - ből Taylor Kitsch-et és Lynn Collinst és átemelték ebbe a produkcióba. Kitsch-ből sztárt akarnak faragni, ez nem vitás, hiszen a mutáns Gambit megformálása után egy sikervárományos produkcióra szerződtették le, e mellett pedig a Torpedó játék mozis verziójában (csatahajók a földönkívüliek ellen) játssza az egyik központi karaktert. A színész egy polgárháborús veteránt alakít, aki a Marson találja magát, itt pedig akaratlanul is hőssé válik. Willem Dafoe lesz Tars Tarkas, Ciarán Hinds Tardos Morst alakítja, James Purefoy Kantos Khan bőrébe bújik bele.  Andrew Stanton ténykedett a rendezői székben, az úriember eddig a Pixar műhelyében ténykedett, neki köszönhetjük a Wall-E-t és a Némó nyomábant (Finding Nemo). Ez élete első élőszereplős műve.

 

Az Emlékmásban (Total Recall) Colin Farrell lépett az Osztrák Tölgy nyomdokaiba, ő akciózhat, bár gyaníthatóan csupán annyit, ami belefér a PG-13-as kategóriába. A rendezői poszton az Underworld alkotója, Len Wiseman dolgozik, aki feleségét is hozta magával, Kate Beckinsale Farrell nejét játssza.

 

Rian Johnson a Brick és a The Brothers Bloom - Szélhámos fivérek rendezője készíti a Looper sci-fit. A jövőben az okos gengszterek visszaküldik a múltba áldozataikat, ahol már várják őket a bérgyilkosok. Az egyik múltbéli megbízott élete is veszélybe kerül, mikor a jövőből betoppan egy morcos alak és őt akarja kicsinálni. Kiderül, hogy az illető nem más, mint saját maga. Joseph Gordon-Levitt játssza a főhőst, idősebb énjét Bruce Willis formálja meg, aki a képen éppen elfoglalt. Emily Blunt, Paul Dano, Garrett Dillahunt és Jeff Daniels is felbukkan a produkcióban.

 

Albert Pyun  egy előzményfilmet készít a Cyborghoz próbálkozik, jelenleg gőzerővel keresi a megfelelő színésznőt a főszerepre. Ugyan A kategóriásat biztos nem fog találni, de a B kategóriában is hemzsegnek a vonzó és szexi csajok, a tehetség úgysem számít, a Cyborghoz ilyesmire nem lesz szükség. Az 1989-es verzióban pestis söpört végig a világon és csak egy félig robot nő ismeri, hogy miképp lehetne elkészíteni a vakcinát. Pyun azt mutatná be, hogy miképp terjedt el a pestis. Az alcímben a Slingers zsoldosokra utal, akik alávetik magukat, hogy részben gépi darabokkal helyettesítsék egyes testrészeiket és még immunissá is teszik őket a pestissel szemben, cserébe a cég érdekeit szolgálják.

 

2033-ban járunk a New Order sci-fiben, három év telt el azóta, hogy egy vírus vagy fertőzés kiírtotta a Föld lakosságának a 90 %-át. Marco Rosson írta és rendezte a produkciót, a főszerepben Franco Nero-t láthatjuk.

 

A Chronicle egy dokumentarista stílusban készült film, mely három portlandi tinisrácról szól, akik szuperképességekre tesznek szert, életük egy csapásra megváltozik és hamarosan megmutatkozik a dolog sötét oldala is.  A főbb szerepekben  Michael B. Jordan, Dane DeHaan, Michael Kelly, Ashley Hinshaw, Alex Russell. Josh Tank, a Kutyaszorítóban sorozat rendezője készítette a filmet .

 

Figyelnek minket, tanulmányoznak. De kik ős és mit akarnak? Egy orosz fizikus figyelt fel a jelenségre, majd 1982-ben közzétette volna kutatási eredményeit, ám hirtelen eltűnik. 30 évvel később a radarok furcsa anomáliákat érzékelnek szerte a világon. Fekete repedések tűnnek fel az égbolton és látható, hogy ezek mögött valami mozog. Robert Kouba dirigálta a The Rift-et.

 

A Neighborhood Watch sci-fi vígjáték sem jött össze egyszerűen, 2 éve még Will Ferrell lehetett volna a főszereplő és Peter Segal a rendező. Most már más a helyzet, Ben Stiller szerződött le a filmre, mellette Vince Vaughn, Jonah Hill és Richard Ayoade  poénkodhat, de itt lesz még Will Forte és Rosemarie DeWitt is. Az SNL veterán Akiva Schaffer dirigálja a filmet, Seth Rogen és Evan Goldberg írhatták a forgatókönyvet. Először még arról szóltak a hírek, hogy egy kisvárosban néhány apuka beállt a szomszédsági figyelőszolgálatba, később azonban kiderült, hogy a történetben a fickókon áll vagy bukik a világ sorsa, meg kell akadályozniuk, hogy megsemmisüljön a Föld.

 

Mielőtt még Antonio Banderas belevágna a Solo rendezésébe az Automata spanyol sci-fi-ben eljátssza Jacq Vaucan-t, a biztosítási ügynököt. A ROC robotikával foglalkozó vállalatnak dolgozik és éppen egy rutinvizsgálatnak tűnő ügybe csöppen, hamarosan olyasmire jön rá, ami az emberiség jövőjére nézve nagy hatással lehet. Gabe Ibáñez, a Hierro direktora készíti az Automatát.

 

Jonathan Glazer a Szexi dög (Sexy Beast) rendezője vezényli le a Felszín alatt (Under the Skin) filmet, a produkció Michael Faber magyarul is megjelent regényén alapszik, a forgatókönyvet Walter Campbell írta közösen Glazerrel. A főszerepet Scarlett Johansson fogja eljátszani, történetesen egy űrlényt, de ő csak az egyik földönkívüli. Az alienek stopposokat rabolnak el méghozzá azért, hogy a saját bolygójukra vigyék őket, ahol az emberi hús finom csemegének számít.

 

Kirsten Dunst és Jim Sturgess játsszák az Upside Down romantikus sci-fi dráma főszerepeit. Sturgess egy teljesen átlagosnak tűnő fickót formál meg egy igazán különleges világban, aki emlékeiben őrzi egy nő képét, akivel egy másik helyen találkozott valamikor. Gyerekkorukban flörtöltek egymással, majd egymásba szerettek. Felnővén egy nap ismét megpillantja a nőt egy pillanatra a tévében és megpróbál vele újra találkozni. Juan Diego Solanas argentin rendező írta és dirigálta a produkciót.

 

Shekhar Kapur ritkán hallat magáról,  az Elizabeth: Az aranykor (Elizabeth: The Golden Age) óta azonban nem dirigált mozis alkotást. Az indiai rendező azonban megint talált számára megfelelő alapanyagot, a Paani – vizet jelent hindu nyelven – egy disztópikus thriller lesz, ami a világ fogyóban lévő, rosszul kezelt vízkészletéről szólna. A történet a közeli jövőben fog játszódni egy olyan városban, amelyet kettéosztottak. Vannak, akiknek van az értékes folyadékból és van, akiknek nincs. Eredetileg 2040-ben zajlott volna a cselekmény, Kapur azonban úgy vélte, hogy nem kell ennyire előre szaladni, néhány év elteltével szinte biztos, hogy bekövetkeznek a vízzel kapcsolatos problémák.

Barry Levinson jövőre a The Bay sci-fivel jelentkezik,  a történet Chesapeake Bay-ben, egy csendes kivárosban játszódik, ahol a víz fontos tényezőnek számít. Két francia kutató érkezik ide, akik rájönnek, hogy a víz méreganyag tartalma jelentős mértékben megnövekedett és értesítik is a polgármestert, aki el akarja kerülni a pánikot és nem tesz semmit. Hamarosan a vírus kifejti hatását, az emberek gyakorlatilag keltetői lesznek a parazitikáknak, amelyek átveszik az uralmat a test és az agy felett. A fertőzöttek pedig brutális dolgokat visznek végbe.

A Gravityben egy űrállomás darabokra robban egy nekicsapódó szatellit miatt,  csupán Sandra Bullock éli túl az esetet és mihamarabb vissza kell jutnia a Földre, ellenkező esetben elfogy az oxigén. Robert Downey Jr. lett volna a Gravity sci-fi egyik  főszereplője, a forgatást november-decemberben kezdték volna, ám a sztár ekkor már nem ért rá,  a stúdió meglelte utódját, George Clooneyt szerződtette le a szerepre,  rendezői teendőket Alfonso Cuaron végzi.
 

Cary Fukunaga, a Sin Nomre és Jane Eyre rendezője a sci-fi felé vette az irányt, bár a drámai elemeket nem hagyja maga mögött. A Spaceless forgatókönyvét Jeff Vintar körmölte le, aki teljesen otthon érzi magát ebben a műfajban, az ő tollából származik a Final Fantasy - A harc szelleme (Final Fantasy: The Spirits Within) és az Én, a robot (I Robot). Gore Verbinski producerként veszi ki a részét a munkálatokból. Egy kiváló bérgyilkost követhetünk a produkcióban, aki azt a feladatot kapja, hogy vadásszon le az űrben egy igen fontos személyt. A küldetése során azonban arra is rá kell jönnie, hogy az általa ismert valóságban mi az, ami csupán káprázat, illúzió és milyen értékek számítanak az életében. Szóval a szokásos durrbelebumm akciók mellett lelkizést is kapunk, sőt Fukunaga képbe kerülésével inkább ezen a vonalon próbálnak erősíteni.

Az Old Man's War regényt Wolfgang Petersen dirigálhatja le, a történet egy 75 éves fickóról szól, aki új, genetikailag megerősített testet kap. Csatlakozik az űrbéli katonai koalícióhoz, akik többek között őt is azzal bízzák meg, hogy védelmezze meg a telepeseket, akik az egyik bolygóra költöztek. A harcokban megsérül, ám egy tiszt megmenti, aki nem más, mint feleségének fiatalabb kiadása (új testben). A nő nem ismeri fel a férfit, aki azonban szentül meg van arról győződve, hogy újabb esélyt adott számukra az élet. Ezért elhagyja az egységét és mindent kockára tesz, hogy a nő közelében lehessen.

Michel Gondry vezényletével forog a We and I, amelynek középpontjában néhány gyerek áll, akik egy véletlen folytán a jövőbe kerülnek és ott egy olyan székre bukkannak, amely képes az embert fiatalon tartani. Egyelőre csak ennyit lehet tudni a történetről, nem igazán ismert színészeket szerződtettek a produkcióra.

Az Another World posztapokaliptikus sci-fi a jövőben játszódik, egy biológiai vegyifegyver kísérlet rosszul sül el, aminek következtében az emberiség nagy része elborult elméjű agyatlan gyilkológéppé változik. A rendező Eitan Reuven.

A Cloud Atlas regény forgatókönyvét Tom Tykwer írta  a Wachowski testvérekkel közösen és együtt rendezik a filmet, Tom Hanks, James McAvoy, Susan Sarandon, Hugo Weaving, Halle Berry és  Hugh Grant végül aláírták a szerződést, így őket fogjuk látni a filmben.  A Cloud Atles egy epikus, hat főbb karaktert középpontba állító sztorit mesél el és több száz évet ölel fel a cselekménye. A történet a 19. században kezdődik, majd különböző idősíkok között váltakozik, végül a posztapokaliptikus jövőbe vezeti az olvasót. A hat fejezetet  mindig az éppen aktuális főszereplő narrálja.

Sean Patrick Flanery és Jeremy London lesznek a főszereplő a Scavangersnek, egy űrhajó legénysége véletlenül megszerez egy igen veszélyes földönkívüli fegyvert, a Chaos Generatort. A csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy valahogy elrejtsék a kapitány elől, aki gonosz célokra akarja használni. Travis Nicholas Zariwny látványtervező első rendezői munkája.

Az Omphalos története szerint egy nyomozót gyilkossághoz hívnak ki, kénytelen rájönni, hogy az áldozat pontosan úgy néz ki, mint ő maga. Nem sokra rá felfedezi, hogy rengeteg hasonmása mászkál a világban és nem mindegyik barátságos természetű. Gabriel Judet-Weinshel ült a rendezői székben, Emmanuelle Chriqui, Austin Pendleton és Al Sapienza játsszák a főbb szerepeket.

Elviekben jövőre érkezik a Skyline 2, a Strause fivérek legalábbis azt ígérték, hogy megcsinálják. Az inváziós film előkészületeiről eddig semmit nem hallhattunk.

Chris Carter elmondása szerint az X-Akták esetében a 2012-es év nagy jelentőséggel bír, ezért a harmadik mozifilm ekkor kerülne a mozikba. Azt ígérte, hogy tanult a második film hibáiból és ismét olyan produkcióval jelentkezik, amellyel elégedettek lesznek a rajongók. De vajon tényleg lesz?

Az akciófilmes összeállítás erre, a horrorfilmes lista emerre, a várható vígjátékok pedig emitt érhető el. A drámákról is akad egy poszt, illetve a fantasy-és képregényfilmek sem maradtak le és ne feledkezzünk meg az animációs alkotásokról sem.

Címkék: előzetes2012

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr473445917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kung - fúj (törölt) 2011.12.17. 07:50:49

Ebből a felhozatalból a Battleship,a The Bay a Prometheus meg a John Carter fog érdekelni.
De azért a "szemem sarkából" a többit is figyelni fogom.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.12.17. 09:25:38

Ez a műfaj kicsit szegényes felhozatalt produkál, de a Sorsvonalak már nagyon érdekel.

Pötty1 2011.12.17. 11:50:13

Ez az Iron Sky tényleg vígjáték? Én eddig azt hittem rendes sci fi. Így már nem annyira várós.

Hiller Józsué 2011.12.17. 12:00:43

hol marad az élienes film?

66th Zealot platoon 2011.12.17. 12:15:38

@Hiller Józsué: olvasd el inkább a posztot. Ráérsz kommentelni, utána is.

attila1 (törölt) 2011.12.17. 12:19:29

gyenge felhozatal.
Az Alapítvány film végkép kimúlt?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.17. 12:23:00

@attila1: Elvileg 2013-ban érkezne, de abból se lesz semmi. A rendezésre kinézett Roland Emmerich ugyanis egy másik sci-fihez fog hozzálátni hónapokon belül. Egyébként elkészült már egy forgatókönyv az Alapítványhoz, de Emmerichnek nem tetszett és visszadobta.

@Hiller Józsué: Lesz, Prometheus néven.

kpityu2 2011.12.17. 12:39:24

Kellene egy film, amelyben két hortobágyi meleg betyár megküzd az Alienekkel, mert abuzálják a szürkemarháikat.
Mondjuk lenne egy-egy kékesen világító energia-karikásostoruk, és azokat pattogtatva irtanák a bestiákat. Lenne egy krómszínű robotpulijuk is, az mindig viccesen csipogna, ha alient érzékel a radarja.

PozAko · http://pozako.freeblog.hu 2011.12.17. 13:42:37

Az Iron Sky 2012. 04. 04-én debütál.

bolletje 2011.12.17. 16:43:47

Taylor Kitsch sztárrá emelését támogatom :)

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2011.12.17. 16:46:46

jó kis lista, kösz a figyelemfelkeltést, ki vagyok éhezve jó sci-fi-re (District9 és a Skyline óta nem tudott egyik sem lenyűgözni).

odamondó 2011.12.17. 16:50:16

@Pötty1: igen sajnos. én már 4 éve rájöttem erre amikor láttam az első trailert. teljesen felpörögtem majd a hivatalos oldalon írták hogy komédia... hát elég nagy csalódás.

Cikkhez meg: Hányszor fogja még Star Warst megerőszakolni Lucas?

freddyD 2011.12.17. 17:41:01

Bocs a reklámért koimbra, de pár hete készítettem Hatvani Balázzsal egy interjút Thelomeris (illetve Gingerclown 3D) ügyben, itt meghallgathatjátok, ha érdekel

blogolkodom.blog.hu/2011/11/22/filmbaratok_interju_hatvani_balazs_thelomeris_gingerclown_3d

mutant · http://universal.blog.hu 2011.12.17. 17:50:53

Bakker, akkor ki se rakom már én :D Az Iron Sky-t azóta várjuk az urammal, mióta összejöttünk ( azaz 5 éve!)!!!:D

Ganésha (törölt) 2011.12.17. 18:11:47

@ChrisDry: Christopher többször is megígérte,
ne feledjük, három év múlva visszatér!
Jövőre letelik, a listában mégsem látni.

]{udarauszkasz 2011.12.17. 18:17:04

hat azert nem artana, ha valaminek mar vegre nem csak az elozmenyfilmjeit, meg a feldolgozasait nyomatnak. Hollywood is hanyatlik, Amerikaval egyutt.

sexycsajszi · http://goo.gl/QchxK 2011.12.17. 19:19:01

akár de ha ránézel erre: goo.gl/QchxK
akkor meglátod hogy nem

Dudi 2011.12.17. 19:41:57

Végjátékról (Ender's game) semmi hír...? :(

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.17. 20:34:58

"Az első magyar sci-fi, ráadásul 3D-ben élvezhetjük (konvertálják)."
Ha már sci-fi, akkor voltak kiváló rádiójátékaink, rajzfilmeink ebben a témában. Még egy anti-utópiára is futotta (Meteo). De ott volt az echte magyar Feladat (Zsoldos Péter regényéből), vagy a Bunker ( qltura.blog.hu/2010/07/20/film_bunker . Szintén Zsoldos). A kiváló Erődről meg miért is feledkezzünk meg!
Milyen szempontból az első magyar sci-fi?

aha, persze 2011.12.17. 20:45:00

Nézzük csak :D

Iron Sky:
Ez önmaga paródiájának tűnik :D

Sorsvonalak:
Philip K. Dick nem az ágátákriszti és sztifünking magassága? Úgy értem, lakossági lósz*rregények gyártója.

Battleship:
Első ránézésre 6/10es lesz... Remélem, ezen túltesz majd :D

StarWars:
Erre 2011 végén már betűt sem szabad vesztegetni.

Eva:
Mint a missönimpáaziböl: ovi, gyerekeknek. Csak ez aranyosnak tűnik :)

Lockout:
Majd eldől, hogy egyszer, vagy egyszer sem nézhető lesz-e.

Prometheus:
Várós, nagyon. Nekem az eddigi Alien filmek midegyike tetszett, nem értem az AvsP-k lehúzását. Persze, nem várom, hogy olyan jó legyen, mint az Aliens (Bolygó neve: Halál)

John Carter:
Gladiátor, fantasy-szerű scifi környezetben? Akár jó is kisülhet belőle. Csak ne mindig a Grand Canyon lenne a Mars díszlet...

Looper:
Ugyanolyan gyengének tűnik, mint a mellékelt kép grafikai kivitelezése (értsd: gyatra).

Cyborg:
Egy ZS kategóriás sztori ZS kategóriás előzményfilmje? Ebbe miért kell pénzt ölni? :D

New Order:
Hát, ezt a plakátot egy gimnazista csinálhatta. Ha grafikusra nem költenek, a filmtől sem lehet sokat várni.

Chronicle:
Első ránézésre, mint az a térugrós film (ha agyonütnek, se jut eszembe a neve). Ha lesz benne elég poén, még végig is lehet majd nézni :)

The Rift:
A leírás alapján még jó is kisülhet.

Neighborhood Watch:
Bensztiler neve garancia a középszerűségre.

Automata:
Rövidfilm. Tovább.

Felszín alatt:
A leírás alapján alapjaiban logikátlan a film, bár a regényt nem olvastam.

Upside Down:
Tovább.

A kép nélküliek valahogy nem foglalkoztatnak :D
Csak egy kérdés: a meninblekk három nem 2012-ben jön? Változott volna valami? Kár lenne :(

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.17. 21:06:33

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: 2013-ban jön a Riddick. Elvileg.

@aha, persze: @gezapeti: Jön, de az a fantasy-és képregényfilmek összeállításban szerepel. A link benne van a poszt elején.

@TrueY: Így harangozták be, nem én találtam ki:)

@Dudi: A Végjátékot 2013-ban hozzák majd ki, most folyik a szereposztás. Brendan Meyer lesz a főszereplő, de Harrison Ford is látható lesz benne.

xszolixxx 2011.12.17. 21:07:03

Old Man's War a legvárósabb. A könyv zseniális. A folytatása is nagyon jó. De legjobb a trilógiából a
Zoes Tale.

aha, persze 2011.12.17. 21:11:02

@koimbra: Ohóóóó! Köszi a felhomályosítást :)

borisz 2011.12.17. 21:15:22

@aha, persze: Philip K. Dick a valaha volt egyik legnagyobb író. írt közepeseket is, de egyszerűen hatalmas.

aha, persze 2011.12.17. 21:33:47

@borisz: Elképzelhető, hogy keverem valakivel :)

AbuBakr 2011.12.17. 21:33:56

@Pötty1: na de milyen vígjáték?! a Star Wreck cím gondolom semmit nem mond neked, de ha érdekel keress rá és olvass utána
-na, azok a srácok csinálják az Iron Sky-t is... csak most nem nulla pénzből...

@TrueY:
"Milyen szempontból az első magyar sci-fi? " -olyan szempontból, hogy a cikkírónak fogalma sincs róla miket ír...

2011.12.17. 22:14:59

Rift, Alien, IRON SKY... ezek várósak :)

Pötty1 2011.12.17. 22:29:01

@AbuBakr: Oké, nekem nem a vígjátékkal van bajom, űrgolyhók RULEZ!! Csak én felkészültem egy jó kis akció sci-fire. Ezért érintett rosszul.

The Great Destroyer 2011.12.17. 22:51:50

Remélem nem fogják elszúrni a John Carter-t, arra a filmre több, mint 20 éve várok :)

flamer 2011.12.17. 23:19:01

@aha, persze: Dicket szerintem baromira összekevered valakivel. Rendes író volt, még ha sci-fi is, és szerintem nem igazán voltak lakosságbarátok a regényei. Ha mond valamit, akkor Lem az amerikai sci-fi írók közül egyedül őt tartotta jónak, a többit az általad is említett lakossági szöveggyártó kategóriába sorolta.

drumlin · http://szinhaz.blog.hu 2011.12.17. 23:47:44

@koimbra: Emmerich és Alapítvány együtt? Akkor talán jobb is, hogy nem készül.

2011.12.17. 23:49:29

Ha ebből a listából lesz öt olyan film, amit meg fogok nézni és lesz legalább egy, ami előtt főt hajtok, azt nagyon jó eredménynek tartanám. Sajnos az utóbbi időben 6/10-nél jobb filmre ebben a stílusban nem nagyon futotta. (Négyet tudnék kiemelni az elmúlt két évben).

Martian (törölt) 2011.12.18. 01:11:50

@flamer: ...és még Asimovot is lehúzta.

freddyD 2011.12.18. 07:51:26

@TrueY: Hivatalosan első magyar sci-fi mozifilmnek van titulálva

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.12.18. 08:36:18

prometheus érdekel mindenképpen, a többi kiderül.

aha, persze 2011.12.18. 09:31:50

@Martian: A filmre koncentrálok, nem a márkanevekre, amik gyártották/gyártani fogják :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.18. 10:30:16

@koimbra: "gy harangozták be, nem én találtam ki:)"
Hát igen, ez a posztoló felelőssége! :)

@AbuBakr: "szempontból, hogy a cikkírónak fogalma sincs róla miket ír..."
A posztoló csak lusta. :) Vagy tájékozatlan magyar sci-fi viszonylatban.

@freddyD: "Hivatalosan első magyar sci-fi mozifilmnek van titulálva"
Gratulálok a "hivatal"-nak! A Feladat és a Bunker TV játék. Pirx kalandjai pedig Lem könyvére épült. De az Erőd (Hernádi Gyula írta) és a Meteo (Bereményi Géza, Monory Mész András) micsoda? Na jó, nincsenek benne UFÓkok és csillagrombolók. :)

Moria 2011.12.18. 10:38:38

Mennyi bort akar Lucas meg lehuzni a SW-rol?

carstep 2011.12.18. 12:09:19

Nem iden jon a Star Trek uj resze?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.18. 12:33:53

@TrueY: Nyilván ezt a posztot is a lustaság szülte, nem? :)

vrango 2011.12.19. 08:18:43

Jók ezek az "előzetes összefoglalók", köszi koimbra!
A felsoroltak jó részéről nem is hallottam, pedig elvileg mind a sci-fi, mind a filmek érdekelnek:P
Nos, akkor pár szóban amelyek felkeltették a kíváncsiságomat:

Iron sky - az ötlet, meg a dizájn nagyon jó, és azzal sem lenne nagy baj, ha ironikusra venné a figurát, de trailer végén a galamblesz*rós jelenet sajnos jóval gagyibb humor jelenlétét vetíti előre... :(
Sorsvonalak - voltak régebben is sci-finek nevezhető magyar alkotások (pl. nemrégiben az "1" című is érdekes volt), szóval nem kell alapból leírni az ilyen irányú hazai próbálkozásokat... Amúgy meg itt több tényező (Dick "említése", egész szép kinézet, jó színészek) is feljogosít némi minőségre.
Battleships - no, ez esetben viszont a trailer alapján csupán egy tengeri transzformerszt jósolok, vagyis számomra nem pálya:)
Lockout - Ez még lehet jó, de annyira nem nyűgözött le.
Prometheus - Itt meg pont arról van szó, hogy az első fellágolás után csak rossz hírek jöttek, majd a képek alapján kicsit újra visszatért a kedvem (de azért kicsit tartok a csalódástól)
Baljós 3D - Max. a gyerek miatt!
John Carter - a képregényből ismert, izmos, négykezű szörnyek nekem itt túl soványnak tűnnek, meg a "gyerekfilmes" besorolás sem annyira tetszik... SZóval, lehet, hogy inkább kihagyom.
Total recall "2" - A történet OK, Colin Farrell szintúgy, de sajnos nem nézek ki belőle egy olyan kult-sci-fit, mint amilyen a verhoevenes-arnie-s "előd" volt:(
Autómata - hajléktalan Banderas asimovi robotokkal? Ezt meg kell néznem! :)
Felszín alatt - Scarlett Johansson engem is elrabolhatna:)
Upside down - érdekes, talán még jó dolog sülhet ki belőle...
The Bay - elsőre komolyan azt hittem, hogy Öböl Misiről készül valami film:)
Gravity - ez megfogott a története miatt, mert kicsit a "Kaleidoszkóp" című, régi Bradbury-novellára emlékeztetett...
Michal Gondry pedig oylan őrült, hogy vevő vagyok a dolgaira:)
Ja, és nincs a listán Terrence Malick "Lawless" című új műve (www.imdb.com/title/tt2062700/) - mintha erről írtad volna korábban, hogy SF lesz...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.19. 10:13:56

@vrango: A Lawless 2013-ban jön. Még ha el is készülne nem hiszem, hogy 3 vagy 4 Malick alkotást hoznának ki egy évben.
Mert ugye ott lesz egy dokumentumfilm, meg a Ben Affleck-Rachel McAdams dráma-romantika. A rendező rajongóinak már ez is sok lehet, nem ezt szokták meg, de 2013-ban megint két filmmel érkezik. Belehúzott.

vrango 2011.12.19. 10:48:18

@koimbra: csak nehogy a nagy rohanás a minőség rovására menjen! ;)

Meg aztán még ott van Malicktól a Tree of life, meg a Days of Heaven is, amiket még nem néztem meg...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.19. 14:10:40

@koimbra: Persze! :) Ha nem lennél lusta, akkor helyette a Sziget körül kocognál! :)
süti beállítások módosítása